Kínában sikerrel próbálták ki a Smart Dragon-1 rakétát, amelyet kis műholdak alacsony pályára állításához fejlesztettek ki.
Kínában sikerrel próbálták ki a Smart Dragon-1 rakétát, amelyet kis műholdak alacsony pályára állításához fejlesztettek ki.
2019. július 25-én a kínai iSpace magánvállalkozás első alkalommal próbálta meg elindítani saját fejlesztésű Hyperbola-1 hordozórakétáját.
A tegnap indított műhold nem érte el a Föld körüli pályát. A kilenc idei űrstart közül ez már a második sikertelen volt Kínából.
Nagy nemzetközi kereskedelmi startmegrendelést kaptak Kínában január közepén. A Satellogic földmegfigyelő műholdjainak flottáját állíthatják pályára.
Kínában az elmúlt években több mint 100 űripari magáncég jött létre. Az első magánfejlesztésű rakéta startja csak félsiker volt, mégis bíznak abban, hogy a teljes sikerek sem váratnak sokáig magukra.
A 2013-ban bemutatkozott Kuajcsou-1A rakétával most a CentiSpace-1-S1 nevű műholdat állították pályára Csiucsüanból.
Kína hordozórakétái egyre sikeresebbek, tervezik az új óriásrakétát is. Öt új tudományos műhold fejlesztésén dolgoznak, az egyiket az ESA-val közösen tervezik.
Kína (és a világ) idei második startja alkalmával három űreszközt állított pályára a Kuajcsou rakéta.
Sikeresnek tűnik az új, Hosszú Menetelés-5 (LM-5, CZ-5) nehéz asztronautikai hordozórakéta mai, első repülése. A start megnyithatja az utat a 20-as évek modul-űrállomásához!
A júniusban bemutatkozó új kínai hordozórakéta hajón jut el Tiencsinből Hajnan szigetére.
A Jaokan-30 sorozat tagjai – feltehetően katonai kémműholdak – álltak pályára Hszicsangból.
Kína először hajtott végre műholdindítást egy tengeren úszó mobil platformról. Egy Hosszú Menetelés-11 típusú rakétával hét kisebb űreszköz állt pályára.
A kínai űripari startup vállalkozás által fejlesztett OS-M1 rakéta Csiücsüanból indult, de az első fokozat leválása után szerencsétlenül járt.
Földmegfigyelő és technológiai kísérleti holdak álltak pályára egy Hosszú Menetelés-11 rakétával az idei második kínai start során.
A Landspace cég Csucsüe-1 (Zhuque-1) rakétájának szombati első repülése a harmadik fokozat hibájából sikertelenül végződött.
A kínai Landspace magánvállalat első indítását már az idei év utolsó negyedére tervezi. A hasznos teher az állami tévétársaság kis műholdja lesz.
Csütörtökről péntekre virradóra startolt először a szilárd hajtóanyagú Kajtuocsö-2 (Kaituozhe-2, KT-2) rakéta, rajta egy kísérleti műholddal.
Rekordszámú start, új fejlesztésű hordozórakéták, új starthely, új űrállomásmodul, az eddigi leghosszabb emberes repülés – ilyen volt a kínai űrkutatás elmúlt éve.
A Hosszú Menetelés-7 első indításával egyúttal a Hajnan szigetén épült új déli űrközpontot is felavatták.
Egy héten belül másodszor mutatkozott be egy vadonatúj fejlesztésű kínai hordozórakéta.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu