Bemutatkozott a Hosszú Menetelés-6 jelzésű, új típusú hordozórakéta. Egyszerre húsz kisebb műholdat állított alacsony Föld körüli pályára.
Bemutatkozott a Hosszú Menetelés-6 jelzésű, új típusú hordozórakéta. Egyszerre húsz kisebb műholdat állított alacsony Föld körüli pályára.
Több sikeres űrindítás volt az elmúlt évben a világon, mint 1994 óta bármikor.
Kínából újabb műhold indult, méghozzá egy napon belül ugyanabból az űrközpontból.
A készülő Hosszú Menetelés-5 hordozórakéta teszi majd lehetővé a közeljövőben nagyobb tömegű űreszközök, így az „igazi” kínai űrállomás moduljainak pályára állítását.
A Göktürk-2 távérzékelő műholdat polgári és katonai célra is hasznosítják majd.
1996 óta 75 kínai Hosszú Menetelés hordozórakéta indult, de most először volt hibás a start. Egy indonéziai távközlési műhold nem a kijelölt pályára állt.
Az észak-kínai starthelyről indított távérzékelő műholdat tudományos kutatási és katasztrófavédelmi célokra használják.
Immár jó pár nap telt el a sikeres második kínai személyzetes űrrepülés után, ám még mindig sok a nyitott kérdés. A két legfontosabb talán az, hogy miért telt el két év az első és a második út között, és miért kell újabb két évet várni a harmadikra?
Sorozatunk mostani, befejező részében a kínai hordozórakéta- és űrkikötő-fejlesztési projekteket vesszük sorra.
Egy kínai falu melletti erdőbe hullott vissza december 31-én egy Hosszú Menetelés-3A hordozórakéta kiégett első fokozata.
Az amerikai SpaceX magáncég szerint a gyors ütemben fejlődő kínai űrprogrammal kell majd igazán versenyezniük a nemzetközi indítási piacon.
A következő kínai űrállomás moduljai mellett nagyméretű távérzékelő kémműholdak gyártására is igénybe vehetik a Tiencsinben most épülő új üzemcsarnokot.
Kínából pénteken sikeresen pályára állítottak egy feltételezhetően katonai célú távérzékelési műholdat. A kínai űrállomás első modulja 2011-ben indulhat.
A Loral bepanaszolta legfőbb versenytársát az amerikai kormánynál, amiért az kínai hordozórakétákkal való műholdindításokat is kínál ügyfeleinek.
Kína hordozórakéta-családja, a Hosszú Menetelés századik indítása során egy televíziós műsorszóró műholdat állítottak pályára.
Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu