Az Electron rakétával most felbocsátott űreszköz az első kereskedelmi radaros távérzékelő műhold, amely közepes hajlásszögű pályán működik majd.
Az Electron rakétával most felbocsátott űreszköz az első kereskedelmi radaros távérzékelő műhold, amely közepes hajlásszögű pályán működik majd.
Nem először fordult elő, hogy nyáron a szaharai homok átjut az Atlanti-óceán túlsó partjára, idén júniusban azonban a jelenség szokatlanul erős volt.
Az ISS-en csaknem egy évig tesztelték a NASA továbbfejlesztett infravörös detektorát – teljes sikerrel.
A Földet jogosan nevezték el „vízbolygónak”, mivel a felszín nagy részét óceánok borítják. De az a 30 százalék, ami a bolygónk szárazföldi része, kiérdemelhetné a „tűzbolygó” nevet.
A NASA új földmegfigyelő műholdja a jégtakaró és a szárazföldek domborzatát követi. Első eredményeiből nemrég tettek közzé két jeges és egy erdős eredményt.
Malawi fővárosa a Landsat műholdrendszerrel párhuzamosan fejlődik. A műholdak felvételein követhető a város rohamos terjeszkedése.
Idő előtt felmondta a szolgálatot a DigitalGlobe 2016-ban pályára állított, 10–12 éves élettartamra szánt nagyfelbontású földmegfigyelő műholdja.
Nálunk Közép-Európában nem, Észak-Amerika közepén azonban a megszokottnál hidegebb az idei tél.
Az 1970-es évek óta használják az űrfelvételeket az archeológiai kutatásokban. A felvételek négy paramétere határozza meg, milyen sikerrel.
Az eltérő felmérési módszerek és gyűjtött adatok különbözősége miatt nehéz feltérképezni a száraz vidékek erdőségeit. Műholdas adatokkal sikerült megbízható, globális képet kapni.
Az elkövetkező években a Nemzeti Felderítő Hivatal (NRO, National Reconnaissance Office) egyre többet fog űrfelvételekre költeni. Legalábbis ezt jósolja a Quilty Analytics elemzése.
A Landsat-felvételeken vizsgált tavak többségében romlik a vízminőség, de a Balaton a ritka kivételek közé tartozik, ahol több évtizedes javuló tendenciát mutattak ki.
Idén nem csak az Amazonas-medence esőerdeiben, de a hírekben és a közösségi oldalakon is elharapóztak az erdőtüzek...
Február végén szokatlanul napos, derült idő volt Európa-szerte, ami a műholdak „figyelmét” sem kerülte el.
Az óceánok általában nem csak a kék különböző árnyalataiban pompáznak. A vízben lezajló folyamatoktól függően a zöldtől a szürkéig a legkülönbözőbb színek figyelhetők meg.
Delta-4 Heavy rakétával indult Kaliforniából az amerikai NROL-71 kémműhold.
A Labrador-tenger az Atlanti-óceán része, Grönland és a kanadai Labrador-félsziget között.
Az amerikai űrügynökség megvizsgálja, tudná-e tudományos kutatási céljaira hasznosítani az egyre terjedő földmegfigyelő magánműhold-konstellációk adatait.
A Planet cég földmegfigyelő flottáit kiegészítő űreszközök álltak pályára egy Minotaur-C (korábi nevén Taurus) rakétával Kaliforniából.
A Föld legnagyobb szigetéről általában a jégtakaró jut eszünkbe. Most az űrfelvételeken is látszó kiterjedt bozóttüzekkel került be a hírekbe Grönland.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu