Az elkövetkező években a Nemzeti Felderítő Hivatal (NRO, National Reconnaissance Office) egyre többet fog űrfelvételekre költeni. Legalábbis ezt jósolja a Quilty Analytics elemzése.
Korábban a kereskedelmi űrfelvételek kormányzati célra történő beszerzését a National Geospatial Intelligence Agency (NGA) végezte, amelytől két éve vette át a feladatot az NRO. Az NGA egy évtizede kizárólagos szállítói szerződést kötött a DigitalGlobe-bal, amely ma már Maxar Technologies néven működik. Egyelőre az NRO kizárólagos szállítója a Maxar, amely az EnhancedView néven megkötött szerződés keretében évente mintegy 300 millió dollár értékben szállítja a WorldView–1, –2 és –3 műholdjai felvételeit. Az NRO viszont szeretné a szállítók körét kibővíteni. A Quilty Analytics tanulmánya szerint az NRO által kereskedelmi űrfelvételek vásárlására fordított összeg évi 50–100 millió dollárral nőhet, amely többletet a jövőben a Maxaron kívüli, további cégeknél fordítanák űrfelvételek beszerzésére, vagyis az éves költés 2023-ra 400 millió dollár körüli összegre nőhet. (Emellett az NRO a saját műholdjaival is készít felvételeket, de szeretnék elérni, hogy a távolabbi jövőben a munkájukhoz szükséges űrfelvételek döntő többségét kereskedelmi alapon szerezzék be.)
A Quilty Analytics munkatársa elmondta a Space Newsnak, hogy várakozásaik szerint a Maxar még éveken keresztül megtartja 300 millió dolláros részesedését, míg a többlet elsősorban két, dinamikusan fejlődő versenytárshoz, a Planet és a Black Sky cégekhez kerülhet. Az NRO-nak elsősorban azért van szüksége egyre több űrfelvételre, mert az Egyesült Államok Trump elnök májusi döntése nyomán kilépett a Nyitott Égbolt nemzetközi szerződésből, emellett világszerte sokasodtak a válsággócok.
A Maxar 2020. június 22-i műholdfelvétele a Kína és India közötti határvita tárgyát képező Galwan-völgyről. (Kép: Maxar)
A Maxar EnhancedView szerződése 2023-ban jár le, a Quilty Analytics elemzője szerint az NRO 2020 végén vagy 2021 elején köthet kiegészítő szerződéseket a Planet és a Black Sky cégekkel, majd 2023 után, amikor az EnhancedView lejár, új alapokon, akár még több céggel köthetnek beszállítói szerződéseket. Az NRO fő szempontja a partnerek kiválasztásánál a felvételek felbontása mellett az, hogy a lehető leggyorsabban hozzájussanak a mindenkori kritikus területekről készített felvételekhez.
Várhatóan a Maxar 2023 után is megőrzi jelenlegi pozícióit, ami elsősorban a WorldView műholdak új generációjának, a WorldView Legion sorozat hat műholdjának lesz köszönhető, amelyeket 2021-től terveznek pályára állítani.
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Maxar Technologies
Többet költ majd műholdképekre a felderítő ügynökség (Space News)
Maxar Technologies, űrfelvételek
Maxar WorldView-Legion
Quilty Analytics
Planet
Black Sky