A Hubble-űrtávcső képén az NGC 3370 spirálgalaxis látható, amely a csillagászok egyik kedvence.
Ezt a szép galaxist a Hubble az elmúlt több mint két évtized alatt nem is egyszer örökítette meg. Az NGC 3370 katalógusszámú spirálgalaxis tőlünk közel 90 millió fényévnyire található, az Oroszlán (Leo) csillagkép irányában látszik.
Az NGC 3370 a Hubble-űrtávcső felvételén. (Kép: ESA/Hubble & NASA, A. Riess, K. Noll)
De mi teszi ezt a szokványosnak tűnő galaxist népszerű célponttá a csillagászok számára? Az NGC 3370 két olyan típusú objektumnak is ad otthont, amelyek fontos szerepet játszanak a galaxisok távolságának meghatározásában. Ezek a cefeidák (avagy δ Cephei típusú változócsillagok) és az Ia típusú szupernóvák.
A cefeida változócsillagok pulzálnak, eközben méretük és hőmérsékletük is változik. Ennek eredményeként a csillagok fényessége a napostól kezdve akár több hónapos periódusidővel is változhat. Fontos, hogy minél nagyobb teljesítménnyel ragyog egy cefeida változócsillag, annál lassabban pulzál. Azzal tehát, hogy megmérik, mennyi ideig tart a fényváltozásának egy ciklusa, a csillagászok meg tudják határozni a csillag abszolút fényességét. Abból pedig, hogy mi a Földről milyen látszó fényességgel figyeljük meg, kiszámítható a csillag (és vele együtt a szülőgalaxisa) távolsága.
Az Ia típusú szupernóvák is egyfajta változócsillagok, de nem periodikusak, hanem kataklizmikusak: egy hirtelen nagy robbanás vet véget addigi életüknek. Ezek ugyancsak lehetővé teszik a távolságok mérését. Az Ia típusú szupernóva-robbanások akkor jönnek létre, amikor egy csillag elhalt magja, egy fehér törpe a hirtelen beinduló atommagfúzió hatására begyullad. Ennek oka lehet egy körülötte keringő csillagtársról a felszínére behulló anyag, esetleg egy másik fehér törpével való ütközés. Mindenesetre ezek a robbanások nagyon hasonló fényességnél tetőznek. Ahogy a cefeidák esetében is, a szupernóva-robbanás abszolút fényességének ismerete és látszó fényességének mérése lehetővé teszi a távolságának a meghatározását.
Míg a cefeidák legfeljebb a mi Tejútrendszerünktől viszonylag nem túl távoli galaxisokban láthatók, a sokkal nagyobb teljesítményű Ia típusú szupernóvákkal a Világegyetem nagyobb távolságait is áthidalhatjuk. A két módszer összhangjának megteremtése, a csillagászok által használt „kozmikus távolságlétra” kalibrálása érdekében hasznos, ha vannak olyan galaxisok, amelyeknél mindkét módszerrel, egymástól függetlenül is képesek vagyunk távolságot mérni. Mind a cefeida változócsillagok, mind az Ia típusú szupernóvák megfigyelése kritikus fontosságú az Univerzum tágulási sebességének a pontos méréséhez.
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
A nagy túlélő: 20 éves a Hubble-űrtávcső (3. rész)
Egymilliárd csillag nyomában
Szupernóva, űrtávcsövekkel is
Nobel-díj a gyorsulva táguló univerzumért
Az NGC 3370 a Hubble-űrtávcső képén (ESA)
A NASA Swift űrtávcsöve a légköri fékeződés miatt folyamatosan süllyed, a folyamatot meg kellene állítani, mielőtt a berendezés megsemmisülne a légkörben.
