Sorozatunk folytatásában a műholdas műsorszóró szolgáltatás fejlődéséről olvashatnak.
A műholdas műsorszóró szolgálat jellemző felhasználási területe a műholdas televízió- és rádió-műsorszórás.
A televízió az információ globális elterjesztésének legfontosabb eszköze. Bolygónk több mint egymilliárd háztartásában van televíziókészülék, és ezek az otthonok együttesen több mint 25 000 TV-csatornán sugárzott műholdas műsor vételére képesek. A televízióműsorok közvetlenül az otthoni vevőkészülékekre történő továbbítása a műholdas kommunikáció egyik legsikeresebb kereskedelmi alkalmazása.
A műholdas műsorszórás előnye, hogy egy műholdról lényegesen nagyobb – akár földrésznyi – terület fedhető le. Ugyanakkor a magasabb frekvenciasáv miatt több műsor továbbítható egyidejűleg, mint a földfelszíni műsorszórásban, így sokkal több, változatosabb műsor vételére nyílik lehetőség. A műholdas műsorszórás hajnalán ez óriási előrelépést jelentett a földfelszíni műsorszórással szemben. E technikai megoldás jelentős előrelépést jelentett a média területén, elsőként kötöttek össze kontinenseket valós időben. Milliók követhették John F. Kennedy temetésének közvetítését 1963-ban. Lehetővé tette olyan szuperkoncert megszervezését is, melyet másfél milliárd néző követhetett egyenes adásban. 1985-ben a Live Aid koncertet két fő helyszínen, a londoni Wembley Stadionban, és a philadelphiai John F. Kennedy stadionban tartották egy időben.
A kezdetben analóg műholdas műsorszórást ma már felváltotta a digitális műholdas műsorszórás, ami további lehetőségeket rejtett magában. Szabadon fogható és fizetős (kódolt) adásokkal egyaránt találkozhatunk, elektronikus műsorújság és gyermekzár alkalmazására van lehetőség, illetve rendelkezésünkre állhat akár a nyelvválasztás is.
A műholdas műsorszóró csatornákat a következő módon lehet venni:
A műholdas szolgáltatás kulcsszerepet játszik az élő események közvetítésében, például a hírek (helyszíni tudósítások) és különböző sportesemények (pl. nemzeti, kontinens- és világbajnokságok, olimpia) videotartalmának átvitelében. A világ legnagyobb sport- és hírüzeneteit műholdas csatornákon keresztül továbbítják a TV-hálózatokhoz, hogy a kábeltévé szolgáltatók továbbadják azokat.
Kezdetben a műholdas műsorszóró TV-programokat állandó helyű műholdas szolgálat (FSS) keretében továbbították viszonylag kis adóteljesítménnyel, ezért nagyméretű vevőantennákra volt szükség.
Közvetlen műholdas műsorszóró vétel
Ennek következménye, hogy a kezdeti időszakban a TV-műsorok a kábeltévé szolgáltatás keretében terjedtek el és az egy-két földfelszíni TV-program vétele helyett nagyszámú műsor vételére lett lehetőség. Az első műholdas TV-rendszerek a gyengébb analóg jeleket fogadtak a C-sávban (4–8 GHz) az FSS típusú műholdaktól, nagyméretű 2–3 méteres parabola antennákat igényelve. Következésképpen ezeket a rendszereket „nagy tányéros” rendszereknek nevezték el, drágábbak és kevésbé népszerűek voltak. A műholdas televíziós ipar az Egyesült Államokban ezért először a kábeltelevíziós iparágból fejlődött ki, mivel a kommunikációs műholdakat a televíziós műsorok elosztására használták.
1979-ben a szovjet mérnökök kifejlesztették a moszkvai rendszert és elindították a Gorizont kommunikációs műholdakat. Felszerelték őket nagyobb teljesítményű fedélzeti transzponderekkel, így a lefelé irányuló kapcsolatok parabolaantennáinak mérete 4-re és 2,5 méterre csökkent.
1981 és 1985 között a műholdas TV-rendszerek száma növekedett, ami az előfizetési díjak csökkentésének köszönhető. 1984-ben 500 ezer előfizető volt az Egyesült Államokban.
A korai rendszerek analóg jeleket használtak, de ma már a modern rendszerek olyan digitális jeleket alkalmaznak, amelyek lehetővé teszik a modern televíziós standard nagyfelbontású televíziós csatornák továbbítását, a digitális műsorszórás jelentősen jobb spektrális hatékonysága miatt.
A modern rendszerek jeleit kommunikációs műholdakról továbbítják a Ku-sávú frekvenciákon (12–18 GHz), csak a magasabb frekvencia miatt a vételhez már csak egy méternél kisebb átmérőjű parabolaantennára van szükség. Egy tipikus műhold legfeljebb 32 Ku-sávú vagy 24 C-sávú transzpondert tartalmaz, a transzponderek sávszélessége 27–50 MHz között van. A műholdas műsorszórásra kidolgozott DVB-S szabvány specifikációit 1994-ben fogadta el Genfben a Digital Video Broadcast Konzorcium, és az első DVB-sugárzási szolgáltatásokat Európában 1995 tavaszán kezdte meg a franciaországi Canal Plus fizetős televíziós szolgáltató. Azóta egy újabb, DVB-S2 szabványt is kidolgoztak.
(Folytatjuk a szabályozási elvek kidolgozásának bemutatásával!)
Dr. Pados László, Dr. Vári Péter
Kapcsolódó cikkek:
Az űrtávközlés kezdetei (1. rész)
Az űrtávközlés kezdetei (2. rész)
Az űrtávközlés műszaki oldalai (1. rész)
Az űrtávközlés műszaki oldalai (2. rész)
Az űrtávközlés kezdetei (3. rész)
Az űrtávközlés műszaki oldalai (4. rész)
Az űrtávközlés frekvenciaszabályozása: aktualitás és jövőbetekintés (1. rész)
Űrtávközlés-történeti sorozatunk 1971-től, a genfi Űrtávközlési Rádió-világértekezlet felidézésével folytatódik.
