Az űrtávközlés korai történetét bemutató sorozatunkat az 1963-ban megtartott Űrértekezlettel folytatjuk.
Az Űrértekezlet (EARC-63)
Az 1963-ban megtartott rendkívüli adminisztratív rádióértekezleten (Extraordinary Administrative Radio Conference – EARC), az ún. Űrértekezleten kizárólag az űrkutatáshoz kapcsolódó frekvenciakérdéseket vitatták meg a résztvevők. Már a konferencia megnyitója is különlegességnek számított: a Telstar műhold élőben közvetített New York és Genf, az ENSZ főtitkára, U Thant és az ITU főtitkára, Gerard C. Gross között 1963. október 9-én.
Élő közvetítésben az ENSZ főtitkára az ITU üléstermében. (Forrás: ITU)
Az ülés 4 hete alatt 70 tagállam több mint 400 képviselője a frekvenciasávok felosztási táblázatának felülvizsgálata mellett az űrkutatás sürgető igényeinek eleget téve számos újabb frekvencia megosztott vagy kizárólagos használatát tette lehetővé. Ezzel mintegy 6076 MHz-nyi frekvencia használata nyílt meg az űrkutatás és a rádiócsillagászat számára, ebből 2800 MHz-et kommunikációs műholdak használhattak, leginkább más szolgálatokkal megosztva. Arányait érzékeltetve: míg 1959-ben az allokált frekvencia 1%-a, addig 1963-ban már 15%-a szolgált űrrel kapcsolatos kommunikációra.
Az ülésen hozott döntések máig meghatározzák nemcsak az űrtávközlés kereteit, hanem az elektronikus hírközlés egészét: a frekvenciasávok felosztásának és a használat feltételeinek rögzítése mellett a nemzetközi frekvencialajstromba (Master International Frequency Register – MIFR) történő bejelentésnek és a nyilvántartásnak a szabályait, valamint egyes szolgálatokra vonatkozó speciális szabályokat fogalmaztak meg. Az űrtávközlést érintően az alapokat fektették le: számos fogalom megalkotása (pl. műholdas állandóhelyű, űrállomás, űrrendszer, aktív és passzív műhold, keringési pálya, mélyűr), új szolgálatok bevezetése (pl. műholdas meteorológiai szolgálat, műholdas rádiónavigáció szolgálat), továbbá frekvencialajstrom részeként – mint speciális, nem földi állomás – a keringési pályán lévő műhold adatainak rögzítésére vonatkozó szabályokat is rögzítették. Szintén ajánlásban rögzítettek, hogy az űrbéli kommunikációra felosztott frekvenciák méltányos és észszerű használata minden tagállam és minden társult állam joga. Az űrjárművek vészhelyzeti hívójelét és frekvenciáját is meghatározták: 20 007 kHz-es sávon (± 3 kHz) a rádiótávírásban használt SOS, valamint a rádió-távbeszélésben használt MAYDAY alkalmazását hagyták jóvá.
A légi mozgószolgálattal kapcsolatos rendkívüli értekezletek (EARC-64 és EARC-66)
Noha a konferenciák fő kérdése a légi mozgószolgálatra vonatkozó szabályok megalkotása volt, az űrtávközlésben elért technológiai eredmények felhasználására vonatkozóan is születtek szabályok. Az első rendkívüli értekezleten (EARC-64) a szuperszonikus repülőgépek és űrhajók által használt magas frekvenciák (HF) követelményeknek való megfelelőségéről született ajánlás. Az értekezlet ugyan érdemi döntéseket nem hozott, azonban a jelentésében kérdéseket határozott meg és felkérte a tagállamokat az azokkal kapcsolatos vélemények és statisztikák benyújtására, hogy az EARC-66-on megtárgyalhassák.
Az 1966-os Rendkívüli Rádióértekezlet záróokmánya. (Kép: ITU)
Az EARC-66 már űrtávközlés eredményeinek felhasználását javasolta számos, légi mozgószolgálattal kapcsolatos kérdésben. Ezek közül kiemelendő az Aer.2. ajánlás, amely megállapította, hogy a korszerű űrtávközlési megoldások gyorsan fejlődnek, ezért a tagállamoknak javasolt – a gazdasági és üzemeltetési szempontok figyelembevételével – a főbb légi közlekedési útvonalak esetében a műholdas technológiák alkalmazásának további vizsgálata az ajánlásban közzétett szempontok alapján. Az ajánlás utalt továbbá arra, hogy elsődlegesen a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (International Civil Aviation Organization – ICAO) az a nemzetközi szervezet, amely a légi közlekedés kommunikációs kérdéseit szabályozza.
A hajózás is érdekeltté válik
A következő Adminisztratív Rádiótávközlési Világértekezlet (WARC Mar) 1967-ben a hajózási igényeket vizsgálata meg. Az előző, légi közlekedési tárgyú értekezleteket követően már nem meglepő, hogy az űrtávközlés alkalmazásának lehetőségével is foglakozott az ülés. Az erről szóló MAR.3. ajánlás – a légi közlekedési ajánlásban foglaltaknál határozottabban megfogalmazva – felhívta egyrészt a tagállamokat és a Kormányközi Tengerészeti Tanácsadó Szervezet [IMCO – a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) jogelődje] annak további vizsgálatára, hogy a tengeri navigáció és biztonság érdekében milyen feltételek szükségesek a műholdas kommunikációs technológiák alkalmazásához, másrészt CCIR-t, hogy tanulmányozza azokat a technikai feltételeket, amelyek eleget tesznek a tengerészeti követelményeknek.
Az 1967-os Rádióértekezlet záróokmánya. (Kép: ITU)
A technológiai fejlődés azonban az 1963-ban meghatározott követelményeket gyorsan felülírta. A geostacionárius és más műholdas pályákkal, technológiákkal való kísérletek a ’60-as évek végére használható műholdas hálózatokat eredményeztek, amelyek új követelményrendszert igényeltek. Az 1971-ben megtartott Űrtávközlési Rádió-világértekezlet (WARC-71) ezen kihívásoknak tett eleget annak érdekében, hogy űrtávközlés legyen a leghatékonyabb eszköz az információs robbanás ezen időszakában felmerült óriási igények kezelésére.
(Folytatjuk!)
Dr. Daczi Diána, Dr. Vári Péter
Kapcsolódó cikkek:
Az űrtávközlés kezdetei (1. rész)
Az űrtávközlés műszaki oldalai (1. rész)
Az űrtávközlés műszaki oldalai (2. rész)
Az űrtávközlés kezdetei (3. rész)
Az űrtávközlés műszaki oldalai (3. rész)
Az űrtávközlés műszaki oldalai (4. rész)
Az űrtávközlés frekvenciaszabályozása: aktualitás és jövőbetekintés (1. rész)
Az európai adatátjátszó műholdrendszer tavaly augusztusban indult második tagja sikeresen elért a geostacionárius pályára és túljutott a beüzemelésén is.
