Különösen kártékony műhold készül az Arizona Állami Egyetemen (ASU). A szándékos és jelentős fényszennyezés ellenére indítási lehetőséget kapott a NASA-tól.
A NASA a CubeSat Launch Initiative kezdeményezés keretében 2022 és 2025 közötti indításra 14 kis, egyetemi műholdat választott ki, amelyek egyike az Arizona Állami Egyetemen készülő LightCube. Az 1 egységes (1U) méretű, alacsony Föld körüli (LEO) pályára kerülő CubeSat különlegessége, hogy bárki vezérelheti a műhold villanásait, akinek van rádióamatőr engedélye. Az amatőrök rádióparancsai hatására a műholdon elhelyezett xenon villanócső a Föld felszínéről szabad szemmel is jól látható erősségű fényfelvillanást bocsát ki.
A Föld körüli pályán villogó CubeSat. (Fantáziarajz: ASU / NASA)
A projekt vezetője Jaime Sanchez de la Vega (Vega Space Systems), aki 2019-ben szerzett űr- és villamosmérnöki diplomát az ASU-n. A projekt közreműködő intézményei az ASU Interplanetary Initiative, a Fulton Schools of Engineering, és a mexikói Mexicaliban működő CETYS Universidad. A fényszennyező műhold az ASU-n készül. Az eszközre felkerül a mexikói közreműködő egyetemen készülő UHF antenna, a xenon villanócsövek és a gravitáció gradiensét érzékelő, kinyújtható rúd, amellyel arról gondoskodnak, hogy a műhold a megfelelő irányba forduljon, tehát a fényfelvillanások garantáltan a Föld felé irányuljanak. A műholdat a Nemzetközi Űrállomásról fogják pályára állítani, tehát pályája elég magas lesz ahhoz, hogy jó néhány évig örömet szerezzen a fényszennyezés rajongóinak.
A LightCube külső képe a xenon villanócsővel. (Kép: ASU)
A projekt honlapjáról kiderül, hogy a xenonlámpa 8 mikroszekundum hosszúságú villanásokat bocsát ki. A villanások fényességét a Földről szabad szemmel jól láthatónak, 0 magnitúdó körülinek tervezik. Jó hír viszont, hogy a műhold nem fog folyamatosan villogni, a villanócső kondenzátorainak feltöltéséhez ugyanis legalább 30 másodpercre van szükség. Ennyi idő alatt a műhold mintegy 2 fokot halad az égen. Ha tehát a műhold folyamatosan kapja a villanást kérő parancsokat, akkor is csak 30 másodpercenként villog. Készítői szerint azonban nem valószínű, hogy a parancsok folyamatosan érkeznének (egy idő után minden szórakozást meg lehet unni – B.E.), így ritkábban, de véletlenszerű időpontokban érkeznek a villanások. A villanások vezérléséhez szoftverekkel segítik a rádióamatőrök „munkáját”, kiszámítják, mikor kerül az adott helyen kedvező helyzetbe a műhold, illetve az égbolt mely részén kell figyelni a parancs kiadása után az „eredményt”.
A LightCube projekt vezetője, Jamie Sanchez de le Vega a műhold prototípusával és az űreszközzel való kommunikációt lehetővé tevő, kézi antennával. (Kép: ASU)
Becsléseket végeztek arra vonatkozóan is, mennyire lesz zavaró a LightCube működése a csillagászati megfigyelések számára. Számításaik szerint 1:20 000-nél kisebb annak a valószínűsége, hogy a műhold bekerül egy átlagos távcső látómezejébe, ugyanakkor szerintük 1:109 annak a valószínűsége, hogy a műhold éppen akkor villan, amikor a látómezőben tartózkodik. Számításokat végeztek arra vonatkozóan is, mennyire zavarja majd a műholdjuk a sokkal nagyobb látómezejű és sokkal érzékenyebb távcsővel dolgozó Vera Rubin Obszervatórium munkáját. Szerintük 4:109 annak a valószínűsége, hogy egy villanás rákerül az LSST távcső valamelyik felvételére, de megnyugtatásul hozzáteszik, hogy ebben az esetben is csak a felvétel néhány pixeljét teszi tönkre a villanás. Kifejtik továbbá, hogy a fényszennyezés két legfőbb forrása a földi fényforrások, elsősorban a városi fények, illetve a mesterséges holdakról visszaverődő napfény. Magabiztosan kijelentik, hogy műholdjuk villanásai e két fényszennyezési forma egyikét tekintve sem okoz fényszennyezést.
Kapcsolódó cikkek:
Fényszennyezési kísérlet
Sötét és csendes
Fényszennyező műholdak
A Starlink és a csillagászok
Szemeteljünk diszkógömbbel?
Számtalan műhold követi a légköri folyamatokat, a szennyezést, az egyre sokasodó műholdak viszont maguk is a szennyezés fokozódó veszélyét hordozzák.
