Alig múlt el az ijedelem az amerikai UARS műhold darabjainak lezuhanásával kapcsolatban, egy hónap múlva jöhet a következő: a német-amerikai ROSAT röntgencsillagászati hold.
A felsőlégkör kutatására 1991-ben indult, 6 tonna körüli tömegű UARS (Upper Atmosphere Research Satellite) megmaradó darabjai szeptember 24-én végül feltehetően a Csendes-óceánba zuhantak. A becsapódás helyét és idejét nem lehetett előre pontosan megjósolni. Előzetesen a NASA szakemberei 1:3200 valószínűséggel becsülték, hogy valahol a Földön emberi sérülést okozhatnak a visszahulló alkatrészek – összesen mintegy fél tonnányi –, amelyek nem égnek el a légkörben. Megfelelve az alacsony valószínűségnek, végül szerencsére tényleg nem történt semmi említésre méltó.
A ROSAT röntgencsillagászati űrteleszkóp a Föld körül. (Fantáziakép: DLR)
Október végén vagy november elején – az időpont még ugyancsak nagyon bizonytalan – befejezi Föld körüli „pályafutását” a ROSAT (Röntgensatellit vagy Roentgen Satellite) is. A nagy sikerrel működött röntgen-űrteleszkópot a német DLR építette, és a NASA állította pályára 1990-ben. Bár a ROSAT tömege lényegesen kisebb, mint az UARS műholdé volt, csak 2,4 tonna, a sérülésokozás becsült valószínűsége nagyobb, egy a kétezerhez. Ennek oka a műhold szerkezetében keresendő. A nagyméretű röntgentávcsövet ugyanis komoly hővédő burkolattal kellett felszerelni, ami most, a sűrű légkörbe lépés alkalmával is akadályozni fogja, hogy az alkatrészek forró plazmává válva elenyésszenek a levegőben, mielőtt még elérnék a felszínt. Így a ROSAT-ból a számítások szerint akár 30 különböző darab, összesen 1,6 tonna is megmaradhat leeső hulladékként. A legnagyobb várható egység maga a röntgentükör és tartószerkezete. (Mielőtt bárki pánikba esne, érdemes megjegyezni, hogy a fenti szám általában sérülés okozására vonatkozik, akármilyen bizonytalan is legyen ennek a definíciója. Egyetlen adott emberre számítva az esély, hogy eltalálja egy műholddarab, hihetetlenül kicsi: kevesebb még egy tízbilliomod résznél is.)
A ROSAT röntgentávcsövének összeszerelése. (Kép: MPE)
A ROSAT 1999-es kikapcsolása óta passzívan, irányítatlanul kering a Föld körül, egyre alacsonyabb pályán. Akár csak az UARS esetén, lényegében lehetetlen előre megadni, mikor és hol lép majd be a sűrű légkörbe. A felsőlégkör kiterjedése függ az aktuális naptevékenységtől, maga a fékeződés pedig attól, hogy a bukdácsolva repülő űreszköz épp melyik oldalát mutatja a repülés irányára merőlegesen. Ettől függ a légellenállás mértéke.
A jelenlegi napciklus a maximuma felé tart, 2013 körül éri azt el. Ebben az időszakban valóban több, már a Földhöz nagyon közel jutott műhold belépése várható a légkörbe. De azért nem kell a jövőben sem „műholdesőre” számítani. Mindkét mostani űreszköz – a már lezuhant UARS és a következő ROSAT – az 1990-es évek öröksége. Egyrészt akkoriban még nem voltak olyan szigorúak az űrügynökségek által követett szabályok az elhasznált holdak biztonságos „eltakarítására”, másrészt akkor élénkebb volt az űrtevékenység. Manapság már csak nagyjából fele annyi indítást hajtanak végre évente. Ráadásul a modern műholdak kisebbek, nem olyan óriások, amikre mindenféle műszert felszerelnek. Így nagyobb a valószínűsége, hogy ha végül be is lépnek a légkörbe, a felszínt egyetlen épen maradt darabjuk sem éri már el.
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
UARS: végre leesett...
Híres leesések
Tizenöt éve indult a ROSAT (1. rész)
Tizenöt éve indult a ROSAT (2. rész)
Csillagevő fekete lyuk
Óriások nyomában
A röntgencsillagászattól a bőrrák korai felismeréséig
A ROSAT lesz a következő lezuhanó műhold (New Scientist)
Most, hogy különösebb károkozás nélkül földet értek az amerikai UARS műholdnak a légkörben el nem égett darabjai, felidézzük a legemlékezetesebb hasonló eseteket az űrkorszak elmúlt 54 évéből.
