Űrhajósok a Hold körül, magánutak a Nemzetközi Űrállomásra – egyebek mellett ez vár ránk az előttünk álló évben az emberes űrrepülések terén.
Hagyományos évindító cikksorozatunkat ezúttal is az emberes űrrepüléssel kapcsolatos tervekről, várható eseményekről szóló összefoglalóval kezdjük. A második részben majd a hordozórakétákról és a műholdas programokról, a harmadikban pedig a Hold és a Naprendszer távolabbi vidékeinek űrszondás kutatásáról lesz szó. Teljességre ezúttal sem törekedhettünk, hiszen annyira szerteágazó az űrtevékenység, az elmúlt években ráadásul jelentősen megnőtt az aktivitás, az évenkénti űrindítások és a pályára állított űreszközök száma. Inkább a legérdekesebbnek ígérkező, már most előre látható dolgokat igyekeztünk összegyűjteni. Továbbra is igaz, hogy semmi garancia sincs arra, hogy mindez meg is valósul – vagy 2024-ben valósul meg. Aki újból elolvassa korábbi év eleji beharangozó cikkeinket, annak feltűnhet, hogy míg egyes programok nagyjából a terv szerint zajlottak, addig mások egy vagy akár több évet is csúsztak.
Talán a legjobban várt űrrepülés 2024-ben az Orion űrhajó következő útja lesz. Az amerikai vezetésű Artemis-program 2-es számú küldetése lesz az első, amikor emberek is utaznak a fedélzeten, hogy az SLS (Space Launch System) rakétával elinduljanak, megkerüljék a Holdat, s végül visszatérjenek a Földre. Ilyen messzire 1972, az Apollo-program utolsó repülése (Apollo-17) óta nem jutottak el emberek. Az Artemis-2 repülés legkorábban 2024 novemberében várható – az év vége felé tervezett eseményekre azonban különösen érvényes a bevezetőben tett megjegyzés: senki ne lepődjön meg, ha netán átcsúsznak a következő évre...
Az Artemis-2 kijelölt négyfős személyzete, balról jobbra Jeremy Hansen, Victor Glover, Reid Wiseman és Christina Hammock Koch amerikai űrhajósok. A háttérben az Orion űrhajó kabinja. (Kép: NASA / Kim Shiflett)
2024-ben tovább folyik az űrrepüléssel kapcsolatos aktivitás az alacsony Föld körüli pályán is, ahol két, állandóan lakott bázis, a Nemzetközi Űrállomás (ISS) és a kínaiak Tienkung (Tiangong) űrállomása működik. Mindkettőnél menetrend szerinti személyzetváltásokra, továbbá teherszállító űrhajók érkezésére és távozására lehet számítani. Ami az ISS-t illeti, az orosz Szojuz MSZ sorozat 25. és 26. számú példányainak bajkonuri startjai márciusban és szeptemberben várhatók, az amerikai SpaceX Crew Dragon űrhajói pedig a NASA megbízásából februárban (Crew-8) és augusztusban (Crew-9) vihetnek friss tagokat az ISS hosszú távú személyzetébe. Végre 2024 lehet az az év, amikor a Boeing Starliner űrhajójának hosszasan húzódó fejlesztése elérhet odáig, hogy elindítják a Boe-CFT (Boeing Crewed Flight Test) személyzetes tesztrepülést az ISS-re, két űrhajóssal (Barry Wilmore, Sunita Williams) a fedélzeten. Az űrhajótípus két eddigi automata tesztrepülése (2019 és 2022) után ez lesz az első alkalom, hogy emberek utaznak rajta.
A jól bejáratott Crew Dragon űrhajótípust az ISS személyzetcseréin túl további, kereskedelmi alapon szervezett expedíciókra is használják majd. Rövidesen, még január közepén elindulhat az ISS-re az Axiom Space vállalat két héten át tartó Ax-3 küldetése az ISS-re, négy „privát” űrhajóssal (Michael López-Alegría, Walter Villadei, Alper Gezeravci és Marcus Wandt) a fedélzeten. A következő hasonló, Ax-4 jelű repülés októberre várható, a személyzet összetétele egyelőre még nem ismert. De a Crew Dragon végrehajt majd egy önálló Föld körüli utat is, amikor nem kapcsolódik az ISS-hez. A Polaris Dawn küldetés Jared Isaacman vezetésével, 4 főből álló személyzettel április környékén indulhat 5 naposra tervezett útjára. Ha minden igaz, ennek során elvégzik majd az űrtörténelem első privát űrsétáját is. (Erről a repülésről már 2023-as beharangozónkban is olvashattak...)
2023-ban talán tényleg elindulhat az első Dream Chaser az ISS-hez – írtuk a Sierra Nevada Corporation által fejlesztett automata teherszállító űrrpülőgéppel kapcsolatban a tavaly év eleji beharangozó cikkünkben. Nos, ez az állítás továbbra is érvényes, csak az évszámot kell 2024-re cserélni.
A kínai Tienkug űrállomást tavaly októberben a Sencsou-16 távozó személyzete fényképezte. (Kép: CMSA)
A Tienkung űrállomáson fél évig tartózkodó személyzetekre való tekintettel Kínából idén két Sencsou (Shenzhou) személyzetes űrhajó indítása várható, mindegyik 3-3 fővel. Sem az időpontok, pláne nem a személyzetek nem ismertek még. Mivel a jelenleg fenn dolgozó legénység a Sencsou-17-tel 2023. október végén érkezett, talán nem tévedünk nagyot, ha 2024-ben április–májusra, valamint október–novemberre tesszük a további Sencsou repüléseket. Egyelőre biztos pont a következő, 7-es számú Tiencsou (Tianzhou) teherűrhajó startja január közepén, amellyel a következő személyzetcsere előtt visznek ellátmányt és kísérleti eszközöket az „égi laboratóriumba”.
Végül, de nem utolsósorban említsük meg India űrhajós programját. A Gaganyaan keretében 2024 folyamán még minden bizonnyal csak automatikus tesztek lesznek. De ha mindennel a tervek szerint haladnak, 2025-ben sor kerülhet az első személyzetes repülésre is indiai űrhajóval, indiai rakétával indítva.
(2024-es előretekintésünket a műholdas és hordozórakétás tervekkel folytatjuk majd.) Kapcsolódó cikkek:
Mi várható 2023-ban? (1. rész)
Holdkerülők
Starliner: áprilisban
Starliner: a végtelen történet
Ázsiai mozaik – 2023. július (1. rész)
A második svéd
Európai mozaik – 2023. július (1. rész)
Isaacman: még három repülés?
Az első „igazi” képek a kínai űrállomásról
Úton a Sencsou-17
Ázsiai mozaik – 2023. december (3. rész)
Mi várható 2024-ben? (2. rész)
Mi várható 2024-ben? (3. rész)