Űrvilág.hu űrkutatási hírportál

Nyereség az országnak Cikkek: 21 - 40

Asztrofizikai és Űrtudományi Centrum az ELTE-n

Asztrofizikai és Űrtudományi Centrum az ELTE-nA frissen alapított központ az egyetemen végzett asztrofizikai, csillagászati és űrtudományi kutatásokat hivatott összehangolni.

Magyarország Űrstratégiája

Magyarország ŰrstratégiájaA kormány elfogadta a Magyarország Űrstratégiája című dokumentumot.

Az IAF főigazgatója Budapesten

Az IAF főigazgatója BudapestenA Nemzetközi Asztronautikai Szövetség főigazgatóját a Külgazdasági és Külügyminisztériumban is fogadták.

Kormányzati űrhonlap indult

Kormányzati űrhonlap indultSzinte minden, amit a magyar űrtevékenységről tudni érdemes, megtalálható a KKM Űrkutatásért és Űrtevékenységért Felelős Főosztálya új honlapján.

Magyar műszerek Hold körüli pályán

Magyar műszerek Hold körüli pályánAz emberiség újabb nagy lépésre szánta el magát a világűr meghódításában, hasznosításában. A 2020-as évek közepén – nemzetközi együttműködésben – űrállomás épül Hold körüli pályán Gateway néven.

Hazai űrkörkép 2020

Hazai űrkörkép 2020A tavalyi első kiadás után, frissített tartalommal, magyar és angol nyelvű változatban is megjelent a magyar űrszektor szereplőit, sokszínű tevékenységét bemutató kiadvány.

Magyarországot képviselik az ESA-ban

Magyarországot képviselik az ESA-banAz Európai Űrügynökség különböző programjaiban magyarországi delegáltak és tanácsadók képviselik a hazai vállalkozásokat, egyetemeket, kutatóhelyeket.

Űripari virtuális konferencia, Houston

Űripari virtuális konferencia, HoustonSzeptember 29-én Texasban mutatkozik be a magyar űripar.

A magyar űrkutatás híre a világban

A magyar űrkutatás híre a világbanNemrég a szingapúri SpaceTech Asia portál két interjút is közölt magyar űrszakemberekkel.

Űripari sikert díjaztak

Űripari sikert díjaztakMagyar űrtechnológiai cég vezetője nyerte el Az Év Üzletembere díjat.

Műholdáthaladás Budapestről nézve

Műholdáthaladás Budapestről nézveA Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) vezetői a C3S meghívására nemrég megtekintették a RadCube egyik áthaladását.

Budapest lehet a világ űrfővárosa 2024-ben

Budapest lehet a világ űrfővárosa 2024-benA Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) – a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával – pályázott a világ legnagyobb globális űreseményének a megrendezésére 2024 őszén.

A globális szolgáltatók közé léphet a 4iG az űrtávközlésben

A globális szolgáltatók közé léphet a 4iG az űrtávközlésbenAz AMOS műholdakat tulajdonló Space-Communication Ltd.-ben szerezhet többségi tulajdont a cégcsoport.

A C3S nagyműholdas fejlesztése

A C3S nagyműholdas fejlesztéseMérföldkő a magyar űriparban, nagyműholdas elektronikához fejleszt DCDC konvertert a C3S Kft.

Űrmérnök mesterképzés 2022

Űrmérnök mesterképzés 2022Hazánkban elsőként a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karán indulhat űrmérnöki mesterképzés 2022 tavaszán.

Öt éve az ESA-ban!

Öt éve az ESA-ban!Éppen ma 5 éve, hogy Magyarország hivatalosan belépett az Európai Űrügynökség (European Space Agency, ESA) tagjai közé.

ESA ipari nap Budapesten

ESA ipari nap BudapestenOktóber 7–8. között rendezték meg az Európai Űrügynökség (ESA) ipari napját Budapesten.

A magyar űrkutatás nagy terveiről

A magyar űrkutatás nagy terveirőlBiztos lesz egy második magyar űrhajós? Kiből lehet űrhajós? Tényleg lesz egy új magyar műhold? Gimnazisták is építhetnek műholdakat?

Magyar–szingapúri űregyüttműködés

Magyar–szingapúri űregyüttműködésA héten Szingapúrban járt magyar delegáció együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a Singapore Space & Technology Association (SSTA) szervezettel.

Karrier az ESA-nál? Miért is ne!

Karrier az ESA-nál? Miért is ne!Számomra kellemes meglepetés volt, hogy az Európai Űrügynökség (ESA) eljött Magyarországra munkaerőt toborozni.
Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9
Összesen 171 cikk.

Gyorskereső

Rovatok

Támogatóink

Űrvilág a Faceboookon

Partnerünk

Űrkörkép 2023/2024