A NASA három cégcsoportot választott ki, hogy a nukleáris termikus meghajtásra vonatkozó koncepciós tanulmányokat készítsenek.
A NASA három cégcsoportot választott ki, hogy a nukleáris termikus meghajtásra vonatkozó koncepciós tanulmányokat készítsenek.
Egy tanulmány szerint a NASA-nak fokoznia kellene erőfeszítéseit ezen a területen, ha el akar jutni emberekkel a Marsra.
Július elején a NASA új bolygóvédelmi irányelveket adott ki. A Holdnál lazítanak a szabályokon, a Marsnál nem, bár egyesek ezt szeretnék.
Vonaljegy retúr helyett?
Az első komoly tervet Wernher von Braun Das Marsprojekt címen publikálta 1952-ben.
Év elején végzett az előző osztály 13 űrhajósa, márciusban már várják az újabb pályázók jelentkezését, akik az ISS-re, a Holdra vagy a Marsra utazhatnak.
Betegségek és zárt környezet: ezekkel a kihívásokkal is szembe kell nézniük a Marsa utazó űrhajósoknak.
Érdekes kutatások folynak arról, hogy a súlytalanságnak milyen hatása van hosszabb távon a testünkre, illetve akár a növények, állatok fejlődésére.
Vénás trombózis az űrállomáson, avagy tényleg működik a távorvoslás?
Egy független tanulmány megállapítása szerint a NASA-nak esélye sincs arra, hogy 2033-ban embereket indítson a Mars felé. Legjobb esetben a 30-as évek végén.
Az USA Nemzeti Akadémiáinak egyik bizottsága támogatja a NASA javaslatát, miszerint módosítani kellene az űrhajósokat érő sugárzás megengedett határértékeit.
A NASA több mint 370 millió dollárért 14 céggel szerződik különféle technológiafejlesztési programokra.
A kozmoszban folyamatosan utazó és végső soron állandóan lakó emberek számának növekedése valószínűleg a Marssal kezdődik el.
Mi a helyzet visszafelé?
A Mars-utazás egyik nagy kihívása az űrhajósok egészsége szempontjából is a Földtől való hatalmas távolság.
A Mars-utazás kihívásai közül most a kozmikus sugárzás hatásairól ejtünk szót.
Milyen kihívásokkal kell szembenézni, ha a Marsra szeretnénk utazni? Sorozatunkban most az izolációval foglalkozunk.
Milyen egészségügyi kihívásokkal kell szembenézni, ha a Marsra szeretnénk utazni?
A NASA felgyorsítja a marsi talajminta megszerzését célzó erőfeszítéseit, ám a kutatók aggódnak, mert ez háttérbe szoríthatja a Mars helyszíni kutatását.
Az amerikai elnök pénteken Twitter-üzenetben kritizálta a NASA-t – azért, amit ő rendelt el az űrügynökségnek...Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu