A várhatóan július második felében ismét útnak induló űrrepülőgép felkészítése a befejezéshez közeleg.
A várhatóan július második felében ismét útnak induló űrrepülőgép felkészítése a befejezéshez közeleg.
A Columbia katasztrófája és Bush elnök Mars programja óta mára már nyilvánvalóvá vált, hogy az űrrepülőgépeket hamarosan véglegesen leszerelik. Ezt erősítette meg egy május 20-i interjújában Mike Griffin, a NASA új igazgatója.
Az egyik nagy űrportál egy nagyon beszédes képet közölt a napokban. Az ISS utasai már sóváran várják, hogy végre újra űrrepülőgép látogassa meg az űrállomást. A készülődés immár kézzelfogható.
Egy rövid ízelítőt adunk abból, hogy mi fog történni 2005-ben az űrkutatás világában.
A Columbia tragédiája után bizonytalanná vált űrrepülőgépek sorsán a magántőke bevonásával szeretne segíteni egy amerikai szenátor.
A héten a Kennedy Űrközpontban az Endeavour űrrepülőgépet áttolták a hangárjából a függőleges szerelőcsarnokba. Mivel az Endeavour-nek éppen a nagykarbantartása zajlik, ezúttal nem a szokásos állapotában láthattuk.
Bár a NASA igyekezett tartani a korábban kitűzött dátumot, a héten bizonyosság lett az, amit sok szakértő sejtett. Az űrrepülőgép-flotta tavaszi, vagy akár a nyári visszatérése irreális.
A vizsgálati jegyzőkönyvben a Gehman-bizottság 29 ajánlást adott a NASA-nak. Sorozatunk előző részében bemutattuk azokat, amelyeket még a repülések újraindítása előtt végre kell hajtani. Most, az utolsó részben pedig bemutatjuk a többit.
Hétfőn a NASA sajtótájékoztató keretében mutatta be részletes terveit a Space Shuttle-rendszer üzemeltetésére.
A baleset körülményeit vizsgáló bizottság jelentésében hangsúlyozza, hogy a balesetért egyaránt, azonos mértékben okolhatók technikai, és a NASA szervezetén belüli hiányosságok. Sorozatunk harmadik részében folytatjuk a baleset technikai hátterének bemutatását.
Az Egyesült Államok és Franciaország megegyezett egy új kényszerleszállóhely létesítésében, ahol szükség esetén az amerikai űrrepülőgép földet érhet.
A NASA szakemberei bejelentették, hogy egy héttel elhalasztják a Discovery űrrepülőgép indítását. Mint emlékezetes, ez a repülés lenne az első Shuttle vállalkozás a Columbia 2003. februári – hét áldozatot követelő – katasztrófája óta.
Tegnap a Discovery űrrepülőgépet áttolták a felkészítő hangárjából a függőleges összeszerelő csarnokba. Egy hét múlva kitolják az indítóállásra, ahol még másfél hónapot fog várakozni májusi indításáig.
A NASA Kennedy Űrközpontjában is komolyan számolnak a veszéllyel, és megkezdték a biztonsági előkészületeket.
A NASA szerint a következő űrrepülőgép-indítást leghamarabb jövő év márciusában fogják végrehajtani. Az útra esélyes űrrepülőgép pedig immár a Discovery, és nem az Atlantis.
Úgy tűnik, a NASA talán mégis megtalálja a módját, hogy éjszaka is tudjon űrrepülőgépeket indítani.
Szeptember 29-én, hétfőn volt tizenöt éve, hogy a Discovery űrrepülőgép a Challenger balesete után esőként indult útjára. Most azt várjuk, hogy az Atlantis hasonló útra induljon a Columbia után...
A vizsgálati jegyzőkönyvben a Gehman-bizottság 29 ajánlást adott a NASA-nak. Ezek közül tizenötöt még a repülések újraindítása előtt végre kell hajtani. Sorozatunk jelen részében bemutatjuk ezt a 15 ajánlást.
Ahhoz, hogy a megmaradt három űrrepülőgép ismét szolgálatba állhasson, nem elegendő csupán a baleset fizikai okait feltárni. Ahogy azt a bizottság a jelentésében is leírta, a fizikai okok mellett a NASA szervezetében is kell keresni a hibát...
A baleset körülményeit vizsgáló bizottság jelentésében hangsúlyozza, hogy a balesetért egyaránt, azonos mértékben okolhatók technikai, és a NASA szervezetén belüli hiányosságok. Sorozatunk második részében elkezdjük bemutatni a baleset technikai hátterét.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu