A nemrég leszállt amerikai űrszonda a Mars Reconnaissance Orbiter (MRO) nagyfelbontású felvételein, valamint az első „önarcképen”.
A NASA InSight űrszondája, amely a Mars belső szerkezetének vizsgálatára készült, november 26-án sima leszállást hajtott végre a vörös bolygón. Állomáshelye az Elysium-síkság területén, az eredetileg tervezett kb. 130 km hosszú leszállási ellipszis közepe táján van.
Az InSight jó helyre jutott (az ellipszisen belül a piris pont jelzi), műszereinek elhelyezéséhez ideálisnak tűnik a szikláktól mentes, sima és minimális lejtésű terep. (Kép: NASA / JPL-Caltech / University of Arizona)
A Mars körül keringő amerikai MRO űrszonda nevezetes HiRISE (High Resolution Imaging Science Experiment) kamerájával december 6-án, majd 11-én elkészítették az első felvételeket, amelyeken maga az InSight, valamint a leereszkedés közben használt, majd levált hővédő borítása és az ejtőernyője is látható. Az alábbi nagy látószögű képen megjelölték mindhárom, egymástól néhány száz méteres távolságban levő helyet.
Az InSight leszállóegység (Lander, balra középen), a légköri zuhanás alatt elsőként levált hővédő pajzs (Heat Shield, jobbra fent) és a dolga végeztével a felső borítással együtt ledobott ejtőernyő (Back Shell & Parachute, alul) a Mars felszínén, az MRO HiRISE felvételén. (Kép: NASA / JPL-Caltech / University of Arizona)
A kinagyított részleteken mindegyiket közelebbről is tanulmányozhatjuk:
Az InSight leszállóegysége felülnézetből, a Mars körüli pályáról. (Kép: NASA / JPL-Caltech / University of Arizona)
Az ejtőernyő nyugvóhelye a Marson. (Kép: NASA / JPL-Caltech / University of Arizona)
Itt csapódott be az InSight hővédő pajzsa. (Kép: NASA / JPL-Caltech / University of Arizona)
Természetesen nem ez volt az első alkalom, hogy az MRO egy leszálló űrszondáról készíthetett felvételt. A mostani szondához hasonló alapfelépítésű Phoenix 2008-as leszállásakor például nem csak a már leérkezett űreszközt, de a légköri ejtőernyős fékezés pillanatait is sikerült elcsípni. A HiRISE csapata az Arizonai Egyetemen most is próbálkozott ilyen bravúrral, de a látószög ezúttal kedvezőtlen volt, így nem sikerült jó képet készíteniük magáról a leszállásról.
Sikerült viszont megcsinálni azt a mozaikképet, amit az InSight első szelfijeként (saját magáról készített képeként) tett közzé a NASA. Más marsfelszíni egységeknél is bevált szokás a hasonló montázs, ami egy kicsit csalóka, mert a kamerát tartó kar nem látszik rajta, így a felületes szemlélő számára azt a benyomást is keltheti, mintha „valaki” kívülről lefotózta volna az InSight szondát.
Az InSight december 6-án, az egység 10. marsi napján készült szelfijén a két kör alakú napelemtábla és fedélzet látható. Felül a két fő tudományos műszer, amelyeket később helyeznek ki a felszínre, az időjárási műszerek árbóca és az UHF rádióantenna. A montázst 11 egyedi, más-más szögből felvett képből vágták össze, ezek a robotkar könyökénél levő kamerával (Instrument Deployment Camera) készültek. (Kép: NASA / JPL-Caltech / University of Arizona) Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
InSight: minden rendben
GYORSHÍR: Az InSight a Marson
Hétfőn landol az InSight
Úton a Mars felé az InSight
Egy nap a Marson
Felülről is Phoenix
MRO: megvannak a régi marsszondák is
Nagyfelbontású képek a Marsról
Előkerült a Beagle-2
Az MRO HiRISE felvételei az InSight leszállóhelyéről (NASA JPL)
InSight szelfi (NASA JPL)