Megvan a harmadik és egyben utolsó rejtvénykérdésünk válasza, és a szerencsés nyertes, aki a nemrég megjelent Új űrkorszak kapujában című tanulmánykötetet nyerte.
Megvan a harmadik és egyben utolsó rejtvénykérdésünk válasza, és a szerencsés nyertes, aki a nemrég megjelent Új űrkorszak kapujában című tanulmánykötetet nyerte.
A kínai műhold egy Hosszú Menetelés-6 rakétával indult Tajjüanból.
Tavaly novemberben ismertettünk egy tanulmányt, amely szerint a COVID-járvány közvetett hatása talán még a Hold felszíni hőmérsékletének csökkenésében is érezhető volt. Az eredményt most megkérdőjelezték.
Tegnap egy Hosszú Menetelés-2D rakétával álltak alacsony Föld körüli pályára a kísérleti űreszközök.
A mögöttünk álló a hónapban a SpaceX Falcon-9 rakétáinak több más dolga is akadt, így most a februárinál kevesebb start jutott az alacsony pályás internetszolgáltató műholdrendszer bővítésére.
Új űrkorszak kapujában – folytatódik háromrészes rejtvénysorozatunk, amelynek mostani utolsó fordulójában is a nemrég megjelent kötetet lehet megnyerni a kérdésre adott helyes válasszal!
Legalábbis hivatalosan ilyen céllal készült a geostacionárius pályára szánt űreszköz.
Az Egyesült Államok Űrhadereje nemzetbiztonsági célú startokra késznek minősítette a United Launch Alliance új rakétáját.
A NASA az eredetileg a Boeing űrhajójával repülő űrhajósát inkább a SpaceX Crew Dragonjávan viszi majd a Nemzetközi Űrállomásra (ISS).
Ez volt a tegnap délután mérlege. Német műholdakkal egy amerikai rakéta indult Új-Zélandból, kínai műholddal egy kínai – Kínából.
Még sosem végeztek annyi kísérletet az Axiom Space küldetésein, mint a magyar kutatóűrhajóssal is repülő Axiom-4 (Ax-4) során.
SUMISPACE-Útitársként Kapu Tibor virtuális kísérőjévé válhatsz űrutazásán.
2024. szeptember végén megjelent egy kép a Crew-9 űrhajósairól, amelyen az 59 éves asztronautát kórosan soványnak tartotta a média.
Küszöbön a REMTECH űripari központ elindítása – az építkezésen elérték a legmagasabb pontot, jövőre megkezdődhet a gyártás.
Négy űrhajós magánfinanszírozásban olyan poláris pályára indult, amilyenen ember korábban még soha nem repült.
Attól függ, hol olvasunk a német Isar Aerospace cég most bemutatkozott új hordozórakétájáról.
Ha ön, egy családtagja vagy ismerőse még nem tudja, hogy melyik közhasznú szervezetnek juttassa személyi jövedelemadója 1%-át, akkor válasszák a Magyar Asztronautikai Társaságot!
Tegnap végét ért a második rejtvényforduló, amelyben a nemrég megjelent Új űrkorszak kapujában című tanulmánykötetet lehetett megnyerni.
A legújabb számítások szerint a 2024 YR4 kisbolygó nem fogja eltalálni a Földet. A Hold azonban nem érezheti ennyire biztonságban magát.
A Hold körül keringő lézerekkel szeretné energiával ellátni Kína a holdi éjszakában az égitest felszínén dolgozó eszközeit.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu