Az 1960-as évek közepétől élesedett a Holdért folytatott versenyfutás a két űrnagyhatalom között.
Élet a rakétaroncsok között címmel jelent meg nemrég egy cikkünk a Pleszeckből induló rakéták lehulló fokozatairól, a környezet szennyezéséről és a kiszuperált eszközök „hasznosításáról”. Szerzőnknek erről jutott eszébe egy hasonló történet.
Amíg az Egyesült Államokban a Hold eléréséhez az előkísérletek a teljes nyilvánosság előtt zajlottak, addig a Szovjetunióban az 1968-ra kifejlesztett óriásrakéta teljes homályban maradt. Természetesen a CIA mindent megtett, hogy az N1 (Noszityel, hordár) kódnevű rakétáról minden adatot beszerezzen, annak a megállapítására, hogy mennyiben van veszélyben az amerikai elsőbbség a Holdra szállás megvalósításában.
Mivel nem létezett a korlátok nélküli szabad mozgás a Szovjetunióban, a „felderítő anyagbeszerzőknek” esélyük sem lehetett kézzelfogható alkatrészek beszerzésére. Maradt az űrbéli felderítés, és 1968. szeptember 19-én a Big Bird 8-as sorozatú osztálya egyik tagjával sikerült jó minőségű képet készíteni a starthelyen álló N1 rakétáról.
Bár ez a példány csak makett volt – a mentőrakéta helyett mindössze egy utánzat látható –, a lényeges adatokhoz hozzájuthattak az amerikaiak, és lényegében a világ ekkor szerezhetett először bizonyítékot, hogy a szovjetek is felkészültek a Holdra szállásra.
1968 és 1972 között azonban mind a négy N1-es kísérlet kudarcba fulladt, és a szovjetek alulmaradtak a holdversenyben. Pedig az utolsó indításnál már csak másodpercek hiányoztak az 1. fokozat kritikus leválásához, amely az addigi kísérleteknél mindig csődöt mondott. A rakéta azonban ezúttal is felrobbant, és a roncsok aláhullva szétszóródtak a kazahsztáni sztyeppén.
A lakosság fémgyűjtő rétege hamar felismerte a kínálkozó lehetőséget, és kihasználta a kínálkozó alkalmat az értékesebb anyagok begyűjtésére. Voltak azonban olyan gyakorlatiasabb gondolkodású begyűjtők is, akik nem aprózták el; az égből hullott alkatrészeket pl. a tűző nap elleni védőernyőként, vízgyűjtő tartályként stb. használták fel, némi átalakítás után.
A CIA-nál még álmában sem gondolhatta senki, hogy ilyen könnyen hozzájuthattak volna az N1 óriásrakéta részeihez, mint ahogy a KGB vezetőjét sem válthatták volna le, hogy nem védték meg az amerikaiaktól a titkot. Kapcsolódó cikkek:
Élet a rakétaroncsok között...
50 éve majdnem sikerült: az N1 első indítása
A totális kudarc (1. rész)
A totális kudarc (2. rész)
A totális kudarc (3. rész)
...avagy az űrtevékenység árnyoldalai.
