Hiába született meg a vakmerő elképzelés, a hordozórakéta üzemképtelensége miatt soha nem érhetett el a gyakorlati megmérettetésig a megvalósíthatósága. Minden erőfeszítés ellenére a Szovjetunió nem volt képes emberes holdprogram lebonyolítására.
A zseniális főkonstruktőr, Szergej Pavlovics Koroljov 1966-os halála megnyitotta a mélyrepülés időszakát az addig virágzó szovjet űrhajózás számára. A Gemini-6 és -7 páros repülésével végrehajtott első igazi űrrandevúval a zsebében az USA átvette a vezetést a világűrben. Az addig magabiztos szovjeteknek hirtelen a lemaradás ellen kellett elkezdeni küzdeni.
Elsősorban a sovány anyagi háttér miatt sem az anyaűrhajó, sem a holdkomp, sem a hordozórakéta fejlesztése nem haladt a megfelelő ütemben. A Koroljov helyére lépő Misin jócskán alulmúlta bámulatos elődjét, a szovjet holdprogram kezdett végérvényesen szétcsúszni.
Az N-1 szűzfelszállása 1969. február 21-én csúfos kudarcot vallott. Az első fokozat üzemelése során jelentkező hatalmas vibráció kárt tett a fokozat hajtóműveiben, tűz keletkezett, majd a rakéta nem sokkal a tíz kilométeres tengerszint feletti magasság elhagyása után felrobbant, hatalmas tűzgömböt rajzolva az égre.
A második tesztrepülés 1969. július 3-án még az első indítási kísérlet gyászos eredményét is alulmúlta. Néhány másodperccel a felszállás után az első rakétalépcsőben egy üzemanyagpumpa végzetesen meghibásodott, ennek következtében az üzemelő hajtóművek többségét leállította az automatika. A tolóerő nélkül maradt jószág visszazuhant az indítóasztalra, és felrobbant, elpusztítva ezzel nem csak önmagát, hanem az indítópadot is. A szovjet mérnökök előrelépés helyett a rakétafejlesztések történetének mindmáig legnagyobb robbanását könyvelhették el.
Szűk három héttel eme borzalmas baleset után az amerikaiak látványosan megnyerték a Holdért folytatott versenyt 1969. július 20-án. A majdnem tökélyre fejlesztett űrhajórendszerük történelmet írt, a lemaradásukat minden módon leplezni próbáló szovjetek pedig még szépítésre sem voltak képesek. Azonban a vesztes fél ekkor még nem adta fel a küzdelmet, hogy legalább a második helyet megszerezzék.
A harmadik startkísérlet bukása 1971. június 26-án azonban már a vég kezdete volt a szovjet holdprogram számára. A harmadik N-1 nem sokkal a felszállás után szédületes pörgésbe kezdett az irányítórendszer hiányosságai miatt, majd a szerkezete kevesebb, mint egy perc alatt megadta magát a fellépő hatalmas erőknek. Ismét tűzgömbként végezte a szovjet nehézrakéta.
Több mint egy évet kellett várni az utolsó próbálkozásra. 1972. november 23-án indult útjára a negyedik N-1 rakéta Bajkonurból. Az első fokozat hajtóművei között támadt meghibásodás következtében ez a jószág is bedobta a törölközőt. A szovjet vezetés ezt követően feladta a küzdelmet a Holdért. A már elkészült további N-1 rakétákat szétbontották, alkotóelemeiket és a technikai dokumentáció jelentős részét megsemmisítették.
(Folytatjuk!)
Kapcsolódó cikkek:
A totális kudarc (1. rész)
A totális kudarc (3. rész)
A huszadik században az Amerikai Egyesült Államok mellett egy másik nemzet, az egykori Szovjetunió is kísérletet tett arra, hogy embert küldjön a Holdra. Ameddig azonban az amerikaiak sikeresen zárták a maguk holdprogramját, a szovjet változat totális kudarcba torkollt.
