Dőreség lenne azt hinni, hogy a szovjet rakéta- és űrkutatás minden részletéről fellebbent már a fátyol, holott már háromnegyed évszázad telt el az első lépések óta.
A világháló jellemezte korunkban egyre több mozaikot ismerhetünk meg, és él a remény, hogy egyszer összeáll a teljes kép. Amint arról nemrég az Űrvilág olvasói értesülhettek, Gagarin repülésének 60. évfordulója alkalmából két előadás is elhangzott az ENSZ ülésszakon, az egyikben a szovjet űrkutatás hőskorának két legendás alakjára emlékeztek. Eredetileg ők hárman voltak, és mivel mindhármuk neve K betűvel kezdődött, innen ered a 3K elnevezés, bár vannak források, melyek „szentháromságról” írnak.
A szovjet 3K. Balról: Koroljov, Kurcsatov és Keldis
Mai szemmel nézve érthető, hogy a két legendás alak mellett nem szívesen emlegetik a harmadikat, Igor V. Kurcsatovot, a szovjet atomprogram „atyját”. Ellentétben a Szputnyik–1 „bip-bip” jelzésének, mint a béke hangjának sulykolásával, az első mesterséges égitest megjelenése a Föld körüli pályán azt jelentette, hogy a következő világháborúban már nem marad érintetlen az Egyesült Államok területe sem a nukleáris pusztulástól.
Koroljov (jobbra) valahol Németországban, 1945-ben
Tegyünk egy kis kitérőt 1945-be. Három októberi napon – 2-án, 4-én és 15-én –, a sebtében „előkerített” német technikai személyzettel három V–2-es kísérleti indítást hajtottak végre, vagy inkább bemutatót tartottak a győztes nagyhatalmak katonai és szakértői csoportjainak. A Backfire nevű tesztet a britek irányításával végezték el, és a három kísérlet – a középső kivételével – sikeresnek bizonyult. (Zárójelben jegyzem meg, hogy a várakozásokkal ellentétben Nagy-Britannia nem vett részt a további rakétafejlesztésben, mindenekelőtt az ország újjáépítését, a gazdaság helyreállítását helyezték előtérbe).
Koroljov Peenemündében, egyenruhában
Koroljov egy sérült V–2 hajtómű roncsa mellett pózol
Nordhausenben német személyzet szolgálja fel az ebédet Gajdukov tábornoknak és Koroljov mérnök ezredesnek, 1946-ban. A képet az Enyergija rakéta későbbi főkonstruktőre (Valentyin P. Glusko) készítette
A szovjet szakemberek hamar felismerték a lehetőséget a zsákmányolt német csúcstechnikát illetően. A rakéta jelenthette számukra az egyetlen lehetőséget a nyomasztó amerikai légi fölény ellen. Ráadásul az interkontinentális rakéta – nukleáris bombával felszerelve – minden képzeletet felülmúló lehetőséggel kecsegtetett.
Cuxhavenben startra készítenek elő egy V–2 rakétát
Szövetséges tisztek figyelik a V–2 előkészületeit. Cuxhaven, 1945. október 15.
Cuxhavenben már ott voltak a későbbi szovjet rakétaprogram főkonstruktőrjei. A bal felső sarokban Koroljov, a kép közepén Borisz Csertok látható
1961 augusztusában Nyikita Sz. Hruscsov szovjet pártfőtitkár – Tyitov sikeres űrrepülése után – a következőket mondta: „Ma még 4,5 tonnás űrhajók vannak a rakétáink tetején, de holnap akár ugyanekkora vagy még nagyobb bombák is lehetnek helyettük!” Egy héttel a Vosztok–2 földet érése után már el is kezdődött a berlini fal építése, 1962 októberében a világ majdnem két hétig karnyújtásnyira volt a III. világháborútól.
Mindannyiunk szerencséjére azonban a történelem más fordulatot vett.
A Népszabadság 1957. október 8-ai számának fő oldalán nem csak a Szputnyik, hanem az új konstrukciójú hidrogénbomba is figyelmeztetett a valós helyzetre
Cárnak nevezték a világ legnagyobb hidrogénbombáját
Egy Londonra ledobott Cár-bomba ilyen sugarú körben pusztított volna el mindent Kapcsolódó cikkek:
Ketten a „három K”-ból
Az A-4-től a Vosztokig (1. rész)
Az A-4-től a Vosztokig (2. rész)
Az A-4-től a Vosztokig (3. rész)
Mítosztól a valóságig (1. rész)
Mítosztól a valóságig (2. rész)
Mítosztól a valóságig (3. rész)
Mítosztól a valóságig (4. rész)
Hat év (!) szünet után az oroszok tesztindítást hajtottak végre az Angara-5 nehézrakétájukkal.
