Elment az űrhajós, aki ezzel a szállóigévé vált mondattal jelezte egykor az irányításnak a NASA történetének egyik legnagyobb vészhelyzetét. Jim Lovell 97 éves volt. Folytatjuk élettörténetét.
Sorozatunk első részében felidéztük Lovell fiatalkori éveit, amíg eljutott az űrhajósjelöltségig.
Következett Lovell életében az a bő évtized, amelyben hőssé, körülrajongott, irigyelt emberré vált, amikor olyan csodálatos dolgokat csinálhatott, amilyenekről csak Verne Gyula és más fantaszta géniuszok álmodoztak. Fogta a családot – hiszen vagy már egy évtizede elvette élete szerelmét, Marilyn Lillie Gerlachot az annapolisi St. Anne Templomban és már három gyermekük is volt (Barbara, James és Susan; a kis Jeffrey már a Gemini évek alatt született) – és Houstonba költöztek, hogy belevesse magát a szovjetekkel vívott virtuális háborúba, a Gemini programba.
Legelőször a Gemini–4 tartalék legénysége másodpilótájának beosztását kapta űrhajósként, azaz ha valami történt volna Ed White-tal, akkor ő lehetett volna az első amerikai, aki űrsétát tesz. Ez a jelölés a Deke Slayton által felállított legénységi rotációs rendszerben azt jelentette, hogy „először tartalék jelölést kapsz, aztán kihagysz két repülést és utána Te leszel a kijelölt legénységben és repülsz az űrbe”, vagyis a Gemini–7 egyik ülése kacsingatott Lovell felé. És így is lett, 1965 decemberében ott ülhetett a hatodik Gemini űrhajó kabinjában, hogy 14 napra az űrbe repüljön. De addigra óriásit fordult a világ a Gemini programmal is, és ez nem csak egy egyszerű 14 napos repülés lett, hanem a leghatalmasabb világszenzáció. Történt ugyanis, hogy az előző űrhajót, a Gemini–6 -ot a világ első űrrandevújára küldték, amelyben bizonyítani kellett, hogy két űrhajó meg tudja találni egymást a világűr végtelen óceánján. Ehhez egy passzív céltárgyat, egy Agena célrakétát használtak volna. Csakhogy a startkor az előre felküldött Agena bedöglött és a Gemini–6-nak nem volt hova menni. Ilyenkor hosszadalmas hibakivizsgálás szokott kezdődni, csak a „hosszadalmas” kitétel éppen nem fért össze a szovjetekkel vívott verseny tempójával: valaki kitalálta, hogy ne várják meg, amíg ismét egy Agenát indíthat a NASA, hanem miért ne lehetne a céltárgy a soron következő, emberekkel a fedélzetén repülő Gemini űrhajó. A NASA az idő tájt viszonylag könnyen vállalt be merész húzásokat, így meg is született a döntés: Wally Schirra és Tom Stafford Gemini–6 űrhajója Frank Borman és Jim Lovell Gemini–7 űrhajójával fog találkozni odafenn a világűrben. Így történt, hogy a 7-es számú űrhajó startolt hatodiknak és a 6-os hetediknek, mivel a 6-ost szánták az aktív félnek, amely megtalálja a társai űrhajóját és odaevickél hozzá.
A Gemini–6 és Gemini–7 randevúja, az előbbi űrhajóból fényképezve. (Kép: NASA)
1965. december 4-én elstartolt a Gemini–7, amelyen Bormannek és Lovellnek nem volt más dolga, mint hogy 14 napot végigüljenek... egy Volkswagen bogár első két ülésén! Mert hogy a körülmények realitása ez volt, a Gemini űrhajót az űrhajósok csillogó szemmel kétüléses sportkocsihoz hasonlították, de amikor 14 napig kellett repülni, a hely, a kényelem és az élettér szempontjából ez mégsem volt más, mint egy autó első két ülése… a kisebb fajta autóké. Ahol már az is problémát okozott, hogy akkor most az űrhajósok levegyék-e a szkafanderüket vagy ne, egyszerre-e vagy váltásban, hogy egy kis kényelmet lopjanak. Mert annyira nem volt rá tapasztalat, hogy ez biztonságos-e vagy sem. A másik faktor pedig nem volt más, mint a higiénia, ami a 14 nap alatt igencsak hangsúlyosan felmerült. Tisztálkodni nem volt se hely, se alkalom, de még WC-re kimenni sem: nem volt hova, nem volt hogyan. Amikor a vízre szállás után a búvárok felnyitottak egy-egy űrhajót, mindig a megdöbbentő bűzről számoltak be, amely arcul csapta őket, amikor kinyitották az ajtót.
Bormannek és Lovellnek tehát az űrbeli időtartam-világcsúcs címéért cserébe elég komoly nehézségeken kellett átmennie. Aztán a repülés vége felé jöhetett a randevú. De ez sem volt egyszerű. A NASA kitűzte a Gemini–6 startját 1965. december 12-re – amikor Lovellék már 8 napja fenn keringtek –, ám az űrhajó ekkor sem ment sehová, mert a start előtt 1,2 másodperccel egy csatlakozó kiesett a helyéről, amit a rendszer vészhelyzetnek ítélt és ahelyett, hogy a visszaszámlálás 3…2…1… folyamata éppen leszámolt volna a nullára, leállította a hajtóművek üzemanyag-betáplálását, azaz az egész startfolyamatot. Szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy a hibát így, hogy nem repülés közben történt valami titokzatos hiba, hanem meg lehetett találni a bűnös csatlakozót, hamar el lehetett hárítani. A startkísérletet megismételték 1965. december 15-én, és a Gemini–6 végre elkezdhette üldözni a Gemini–7-et.
Lovell az Atlanti-óceánon a Gemini–7 visszatérése után. (Kép: NASA)
Schirráék a repülésük során gyönyörű kűrt bemutatva a világon első alkalommal befogták, utolérték és elképzelhetetlen közelségbe navigálták a két űrhajót – a legnagyobb közelség végül 30 cm volt. A négy űrhajós sütkérezhetett a dicsőségben, ahogy a Gemini–6 körbetáncolta a Gemini–7-et, és csodálatosabbnál csodálatosabb fényképekkel mutatták be a világnak, milyen két űrhajó találkozása. Lovellék közben vicceltek Schirráékkal, majd viszont, Schirráék Lovellékkel, de a lényeg, hogy a Gemini program behúzott egy nagy kövér űrbeli elsőséget a szovjetekkel vívott űrversenyben, a NASA-nak először találkozott két űrhajója az űrben. Aztán Schirráék elköszöntek és hazamentek, Lovelléknek pedig még ki kellett repülni a maradék két napot, hogy meglegyen az űrrekord. Amelyet nem öncélúan hajszoltak, hanem ez a 14 nap számított egy holdrepülés maximális időtartamának, amiről be kellett bizonyítani, hogy az emberi szervezet ki fogja bírni. A visszaemlékezések szerint Borman mentálisan már rendkívül rosszul viselte ezt a végső bezártságot, az utolsó napokat a Volkswagen-ülésen, és éppen Lovell volt az, aki tartotta benne a lelket. A sikeres leszállás után pedig kettejük nevét írták be az évkönyvekbe, mint az újdonsült űrrepülési időtartam-világcsúcstartókét.
Lovell (balra) és Borman újra a Földön, pontosabban a USS Wasp repülőgép-hordozó hajó fedélzetén. (Kép: NASA)
(Folytatjuk!)
Kapcsolódó cikkek:
Űrrandevú: 40 éve repült a Gemini-6 és a Gemini-7 (1. rész)
Űrrandevú: 40 éve repült a Gemini-6 és a Gemini-7 (2. rész)
Űrrandevú: 40 éve repült a Gemini-6 és a Gemini-7 (3. rész)
Houston, baj van... (1. rész)
Houston, baj van… (3. rész)
Houston, baj van… (4. rész)
Elment az űrhajós, aki ezzel a szállóigévé vált mondattal jelezte egykor az irányításnak a NASA történetének egyik legnagyobb vészhelyzetét. Jim Lovell 97 éves volt.
