1965. december 15-én virradt fel a nap, amikor az űrrandevú is tudományos valóssággá vált.
A Gemini-6 második (harmadik) startja már tökéletesre sikeredett. A Gemini-7 pályáját eleve át kellett tervezni, hogy megfelelő legyen a randevúhoz. Az áttervezett pálya éppen a start idejére vitte Bormanékat Florida fölé, akik derekasan meresztgették is a szemüket, hátha meglátják társaik startját. A Cape-et felhők borították, ezért magáról a startról lemaradtak, viszont kiérve a Karib-tenger fölé, a Titan-II kondenzcsíkját sikerült megpillantaniuk.
Schirráéknak eleinte nem volt sok dolguk. A két űrhajó pályáját úgy tervezték, hogy néhány kör alatt a hátul repülő űrhajó lassan utolérje a másikat. Addig gyakorlatilag a műszerek és a csodálatos földfelszín figyelésén kívül nem sok dolguk akadt. Négy fordulat és nagyjából hat óra kellett hozzá, hogy látható közelségbe kerüljenek az űrhajók. Persze a láthatás ezúttal is csak arra terjedt ki, hogy egy nagyon fénylő pontként láthatta az „üldöző” a célűrhajót (Bormanék ekkor nem látták Schirráékat, mert az ablakaik nem abba az irányba néztek). Olyannyira pontszerű volt még csak a Gemini-7, hogy Schirra először egy fényes csillagnak nézte őket.
Aztán következett az új berendezések vizsgája. A Gemini-6 űrhajósainak már nem csak a szemmértékükre támaszkodva lehetett manőverezni – ahogy azt a Gemini-4 parancsnoka tehette még –, hanem a radar és az azzal együttműködő számítógép segítségével. A randevúradar befogta a másik űrhajót és az így nyert pontos távolság- és irányadatok alapján a számítógép továbbított parancsokat a kormányrendszernek a kellő pályamódosításokra. A Gemini-6 űrhajósait úri módon a „robotpilóta” vitte egyre közelebb a randevúhoz.
A robotpilótázás nagyjából 1 km-ig tartott. Itt Schirra kézi irányításra tért át és a randevú végső fázisában ő irányított. Bormanéknak semmi dolguk nem volt, ők passzív szerepet játszottak csak a művelet során. Schirra ütköző pályára lökte űrhajóját, majd úgy harminc méterre fékezett a másik űrhajótól. Az ekkorra már irányba fordult másik Geminiben ülő Bormanék hátrahőköltek a fékezőrakétából 10-12 méterre kicsapó lángok láttán. Aztán a Gemini VI parancsnoka lassan, lépésről lépésre közelebb lavírozott, míg végül a két űrhajó orrát mindössze 30 cm (!) választotta el egymástól. A világ első űrrandevúja tökéletesebbre már nem is sikerülhetett volna.
Aztán folytatódott a varázs. Schirra lassan körülrepülte a másik űrhajót – közben megdöbbenve a hátul lógó mindenféle szalagok láttán, melyek őszintén meglepték őt –, és büszkén jelentette az irányításnak, hogy a hajtóanyag alig 38%-át használta fel a mutatványhoz. Eredetileg Schirra még felvetette, hogy a randevú csúcspontján az ő másodpilótája, Stafford és Lovell cseréljenek helyet, de Borman ezt kerek perec megtagadta. Nem gyávaságból, de mindennél jobban féltette a saját küldetését és nem akart kudarcot vallani valami felesleges hiba miatt. Ehelyett csak egymást láthatták az ablakokon keresztül.
Bormanékra azonban még további két idegőrlő nap várt. Elsősorban pszichés megterhelést rótt az űrhajósokra, hogy a kényelmetlenségek nem értek még véget. A randevú sikerének eufóriája hamar lecsengett, de az unalommal nemigen lehetett mit kezdeni. Elsősorban Bormanben kellett tartani a lelket. Végül eltelt az áhított 14 nap és 206 keringés, 8 296 390 kilométer megtétele után a Gemini-7 is leszállt a Karib-tengeren, hogy ugyanaz a Wasp anyahajó felszedhesse a „világ két legtapasztaltabb” űrhajósát. A NASA pedig elkönyvelhette az első, világraszóló nagy űrsikerét. ( Fotók: www.images.jsc.nasa.gov, www.apolloarchive.com)
Kapcsolódó cikkek:
Még öt és fél óra hosszat repült a két űrhajó egymás mellett, majd a Gemini-6 odébblendült, 14 km-re eltávolodva a társűrhajótól. Schirráékra egy alvási periódus várt még, aztán leszállhattak. A tökéletesre sikerült művelet után 1 napos repülés után a Gemini-6 landoláshoz készülődött (csak hogy helyreállítsa a sorrendet és a 6-os a 7-es előtt érjen vissza…). Schirra és Stafford mindössze 6 kilométerre a kihalászásukra kivezényelt Wasp anyahajótól csobbantak a Karib-tengerbe.
Űrrandevú: 40 éve repült a Gemini-6 és a Gemini-7 (1. rész)
Űrrandevú: 40 éve repült a Gemini-6 és a Gemini-7 (2. rész)