Bővül Japán regionális navigációs műholdrendszere, az űreszközön egy amerikai katonai hasznos teher is repül geostacionárius pályára.
A Micsibiki-6 (Michibiki-6, más néven QZS-6) a japán Quasi-Zenith Satellite System (QZSS) legújabb tagja. Az eredetileg négy aktív, Japánból és térségéből mindig a zenithez közel látszó műholdból álló rendszer tagjai az amerikai GPS műholdhálózat szolgáltatásait kiegészítő képességekkel segítik a hely- és időmeghatározást, akár magas épületekkel szegélyezett városi utcákban is. A QZS-1 még 2010-ben idult, a rendszert teljessé tevő negyedik űreszközt 2017-ben állították pályára. Ezek a műholdak 1 napos periódusú, azaz geoszinkron pályán keringenek, de három közülük az Egyenlítőhöz képest nagyobb szögben hajló pályasíkban – tehát nem geostacionárius pályán. Így aztán ezek a felszínről sem állandóan egy adott pozícióban látszanak, hanem egyfejta „nyolcasokat” írnak le az égen. A QZSS egy műholdja viszont geostacionárius pályáról sugározza navigációs rádiójeleit.
A Micsibiki-6 (QZS-6) műhold a szerelőcsarnokban. (Kép: Mitsubishi Electric)
A rendszer kiöregedő első képviselőjének lecserélésre ötödiknek indított műhold 2021 októberében került a világűrbe. Már akkor is szó volt róla, hogy a japánok szeretnék héttagúra fejleszteni a QZSS-t. A Micsibiki-6 február 2-án magyar idő szerint 9:30-kor startolt a Tanegasima (Tanegashima) Űrközpontból, egy H3 hordozórakétával. A Mitsubishi Heavy Industries által gyártott rakéta ezúttal (is) a 22S jelű konfigurációjában repült. Itt az első 2-es szám az első fokozatban működő két LE-9 hajtóműre utal, a második a fokozat oldalára szerelt SRB-3 szilárd hajtóanyagú segédrakéták számát adja meg. Végül az S betű az orrkúp hosszáról informál, az S rövidet (short), az L hosszút (long) jelent. A H3-at mind ez idáig kizárólag ilyen konfigurációban használták, 2023 márciusa óta eddig négyszer. Az első alkalom kudarccal végződött, de tavaly már három sikeres küldetést hajtott végre.
A H3 rakéta rugalmasan változtatható konfigurációi. Eddig még csak a 22S repült, most ötödször. (Kép: JAXA)
A kb. 4,9 tonna induló tömegű, 15 éves hasznos élettartamra tervezett műholdon a japán navigációs hasznos teher mellett helyett kapott a szövetséges Egyesült Államok Űrhadereje (US Space Force) „űr-helyzetfelismerő” (magyarán kémkedő) berendezése. Az optikai tartományban működő érzékelők más műholdakat figyelnek meg, hozzájárulnak pályájuk pontos megállapításához. A Micsibiki-6 az egyenlítői síkban húzódó geostacionárius pálya felé tart. A konstelláció várhatóan 2026-ban éri el a hét tagból álló kiépítettségét, de már szó van arról, hogy később egy 11 műholdból álló rendszert fejlesztenek ki. Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Ázsiai mozaik – 2024. december (2. rész)
Eljött a frissítés ideje
Kész a QZSS
Újabb japán navigációs műhold indult
Navigációs műhold Japánból
Elindult a japán navigációs műhold
Közeledik a japán navigációs műhold startja
H3: kudarcot vallott az új japán rakéta
A második H3 start
Pályán az ALOS-4
Kirameki-3
Februári startkörkép a Micsibiki-6 indításával (nasaspaceflight.com)