Amennyire selejtes jószágot sikerült a szovjet holdprogramnak összehoznia N-1 néven, ugyanolyan komoly mértékben sikerült az amerikaiaknak fején találni a szöget az óriásrakéta kategóriában.
Nem is olyan régen még szép idők jártak az amerikai űrhajózás háza táján. A hidegháború hevében sikeresen megvalósították a lehetetlent, és embert küldtek a Holdra. Meglepő, hogy egy értelmetlen presztízsharc kellett ahhoz, hogy megszülessen az emberiség valaha volt legnagyszerűbb űrhajója: a Saturn-V hordozórakéta és az Apollo űrhajórendszer lenyűgöző párosa.
A Saturn-V a harmadik gyerek volt a családban. Megelőzte két idősebb testvére, a Saturn-I és a Saturn-IB, amely hordozóeszközök elsődleges feladata az út kikövezése volt a Holdat majdan meghódító nagyrakéta előtt – műszaki értelemben véve. A későbbi bajnok rakéta abban a pillanatban fogant meg, amikor a NASA berkein belül elfogadásra talált a Hold körüli pálya-randevús holdraszállási elképzelés. Ekkor dőlt el, hogy egyetlen, jó nagy rakéta fogja útjára indítani Floridából a Holdra embereket szállító űrhajót. Wernher von Braun két rakéta több alváltozatának terveit tette le az asztalra. A Nova rakéta szükségtelenül nagynak bizonyult, így tehát a valamivel kisebb Saturn rakétára esett a választás, annak is a C5 jelű verziójára. Ekkor 1962-t mutattak a naptárak.
Az amerikai űripar nekifogott a C5 megvalósításának. A felelősség óriási volt: nem a szállítmányozási eszköz puszta létrehozása volt a cél, rögtön és azonnal történelmet kellett írni a sikeres felhasználásával. A határidő pedig kellemetlenül szoros volt: az évtized vége. A később Saturn-V néven a történelembe bevonult rakéta a műfaj császárának bizonyult. Már a kezdetek kezdetén remekül muzsikált. Az első tesztfelszállás (Apollo-4 néven) szinte hibátlanul sikerült, a második tesztrepülés (Apollo-6) is nagyobb részt volt siker, mint bukás. A második tesztindítás során felmerült rendellenességekből tanulva a harmadik útjára sikerült olyan állapotba hozni a 121 méter magas, közel háromezer tonna felszálló tömegű „fenevadat”, hogy a NASA embert mert ültetni az orrára. Már eme út is történelmet írt: először jártak emberek a Hold körül az Apollo-8 űrhajó fedélzetén, 1968 karácsonyán.
Az Apollo-4 startja.
De a Saturn-V tovább folytatta remekbe szabott szereplését, és egészen a Hold felszínéig eljuttatta az emberiséget, a Kennedy elnök által megszabott határidőn belül. Ugyan az Apollo-13-at szállító rakéta „rendetlenkedett” egy keveset a felszállás során, a küldetés bukása mégsem a hordozórakéta, hanem a szállított űrhajó műszaki hibájának számlájára írható. Amerika az Apollo-14-gyel visszatért a Holdra, de a Saturn-V csak ezután mutathatta meg igazán, hogy mire is képes.
(Folytatjuk!)
(Képek: NASA)
Kapcsolódó cikkek:
A totális kudarc (1. rész)
A totális kudarc (2. rész)
A totális kudarc (3. rész)
Egy óriás születése
A bajnok rakéta (2. rész)
Ritkaság, hogy egy „űroldalon” hollywoodi filmekkel találkozzon az ember, ám van egy alkotás, amely az Apollo-13 repülésének 40. évfordulója kapcsán megérdemli a kivételezést.
