A világ legnagyobb nemzetközi űrkonferenciáját idén Dubajban tartják, ahol a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) egy standdal képviseli hazánkat, és biztosítja a magyar űrszektor szereplőinek bemutatkozását.
A világ legnagyobb nemzetközi űrkonferenciáját idén Dubajban tartják, ahol a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) egy standdal képviseli hazánkat, és biztosítja a magyar űrszektor szereplőinek bemutatkozását.
„Szakmai jövőkép 25 év tapasztalatával” – ezzel a mottóval rendezték meg 2021. augusztus 25–27. között a GISopen konferenciát Székesfehérváron.
A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) – a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával – pályázott a világ legnagyobb globális űreseményének a megrendezésére 2024 őszén.
A külgazdasági és külügyminiszter bejelentése szerint egy amerikai cég közreműködésével juthat a Nemzetközi Űrállomásra a következő magyar kutató űrhajós.
Szinte minden, amit a magyar űrtevékenységről tudni érdemes, megtalálható a KKM Űrkutatásért és Űrtevékenységért Felelős Főosztálya új honlapján.
A tavalyi első kiadás után, frissített tartalommal, magyar és angol nyelvű változatban is megjelent a magyar űrszektor szereplőit, sokszínű tevékenységét bemutató kiadvány.
Október 7–8. között rendezték meg az Európai Űrügynökség (ESA) ipari napját Budapesten.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter washingtoni látogatása alkalmából együttműködési megállapodást írt alá az űripari céggel.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter űrmegállapodást írt alá a Francia Űrügynökség elnökével.
Nemrég a szingapúri SpaceTech Asia portál két interjút is közölt magyar űrszakemberekkel.
Hétfőn rendezte a MANT az idei Űrkutatás Napját, amelynek programja három blokkból állt.
A kormány elfogadta a Magyarország Űrstratégiája című dokumentumot.
A Nemzetközi Asztronautikai Szövetség főigazgatóját a Külgazdasági és Külügyminisztériumban is fogadták.
Magyar űrszakemberek kiemelkedő szakmai munkáját ismerték el a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.
Ezzel a címmel hiánypótló űrtávközlési szakkönyv jelent meg az NMHH munkatársainak tollából.
Az Európai Űrügynökség különböző programjaiban magyarországi delegáltak és tanácsadók képviselik a hazai vállalkozásokat, egyetemeket, kutatóhelyeket.
A külgazdasági és külügyminiszter ázsiai körútján Szingapúrba is ellátogatott, ahol stratégiai együttműködési megálapodást kötött.
Biztos lesz egy második magyar űrhajós? Kiből lehet űrhajós? Tényleg lesz egy új magyar műhold? Gimnazisták is építhetnek műholdakat?
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Európai Unió űrtevékenységért felelős minisztereinek videokonferenciáján vett részt.
Szerdán és csütörtökön nemzetközi űrkonferenciának adott otthont Budapesten a Műegyetem.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu