Már van mint meglátogatnia a New Horizons szondának, ha jövő nyáron épségben túljut elsődleges célpontján, a Plútón.
Már van mint meglátogatnia a New Horizons szondának, ha jövő nyáron épségben túljut elsődleges célpontján, a Plútón.
Az amerikai New Horozons szonda nagyjából ekkora távolságból kapta lencsevégre a törpebolygót és legnagyobb holdját.
A Plútóhoz 2015-ben érkező New Horizons szonda a vártnál több anyaggal találkozhat a törpebolygó körül, s akár egy apró darabbal való ütközése is végzetes lehet.
Űrszonda eddig még nem jutott ennél közelebb a Plútóhoz. A Naprendszer külső vidékei felé tartó amerikai New Horizons már „csak” ennyire van célpontjától, ahová 2015 közepén érkezik majd meg.
A Hubble-űrtávcső mérései alapján minden eddiginél részletesebb információt kaptak a csillagászok a Plútó felszínéről.
Miközben június elején a Plútó felé tartó New Horizons űrszonda már a Szaturnusznál is messzebb jutott a Naptól, a program irányítói egy eddig nem tervezett, jövő nyáron tartandó „főpróbán” gondolkodnak.
A nemrég a Jupiter mellett elhaladt amerikai New Horizons szonda sorra küldi haza az óriásbolygó környezetében készített felvételeit.
Már hetek óta a Jupitert tanulmányozza a bolygórendszerünk óriásához egyre közeledő New Horizons amerikai űrszonda. A legnagyobb közelség február 28-án esedékes.
A törpebolygók közé tartozó 134340-es számú kisbolygó nevét régóta ismerjük. A Plútó kisbolygóként való beszámozása mellett az IAU elnevezte a sokáig „10. bolygónak” is nevezett 2003 UB313-at, melyről felfedezése óta kiderült, holdja is van.
Hivatalosan is nevet kapott a Plútó 2005-ben, a Hubble-űrtávcsővel felfedezett két parányi kísérője.
A Neptunusz nagy holdjáról negyed évszázaddal ezelőtt készített közeli felvételekből összeállították az égitest eddigi legjobb térképét.
No nem a Plútó és holdrendszere, ahová 2015 júliusában ér el az űrszonda – az már megvan. Utána viszont jó lenne meglátogatni valamit a Kuiper-övben. Még nem tudni, mit...
A Hubble-űrtávcsővel folytatják a Plútó körül keringő halvány holdacskák keresését, aminek a legújabb eredménye, hogy sikerült felfedezni a törpebolygó ötödik holdját.
A törpebolygó körül a Hubble-űrtávcső segítségével egy újabb apró, mindössze 13-34 km közötti átmérőjű holdacskát fedeztek fel.
Az amerikai New Horizons űrszonda 2010-ben még néhányszor eléri a Plútó felé vezető útjának felét – minden a „félút” definícióján múlik.
A Plútó felé tartó amerikai űrszonda felvételén az óriásbolygó felhőzetének hihetetlen változatossága tárul elénk.
A Plútó felé száguldó, oda 2015-ben érő amerikai űrszonda menet közben néhány hasznos dolgot gyűjt be a Naprendszer legnagyobb bolygója mellett elhaladva.
A törpebolygó felé tartó amerikai New Horizons űrszonda felvételén először bukkant fel a célpont.
Pontosan hat hónappal ezelőtt, 2006. január 19-én indult útnak a több mint két évtizede megvalósítani tervezett Plútó-szonda, a New Horizons. Érkezéséig „már csak” kilenc évet kell várni, s bár csak akkor várhatóak a legnagyobb tudományos felfedezések, azért ez a fél év sem volt eseménytelen.
Júniusban került sor a New Horizons első „bevetésére”. Az űrszonda a fő kisbolygóövön történő áthaladása során lencsevégre kapta a 2002 JF56 jelű kisbolygót.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu