Szeptembertől lehetett jelentkezni az idei Kárpát-medencei űrkutatási csapatversenyre. A december 2-án rendezett döntőben öt középiskolás csapat mérte össze tudását.
A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) idén harmadik alkalommal hirdette meg Irány az űr! elnevezéssel Kárpát-medencei űrkutatási csapatversenyét magyarországi és a határon túli középiskolásoknak. A versenyre négyfős csapatok nevezhettek határainkon innenről és túlról. Egy csapatot három tanuló és egy mentor alkotott. Az érdeklődés nagy volt, a jelentkező csapatok száma idén is elérte a százat.
A verseny személyes részvétellel tartott döntőjének öt csapatból álló mezőnye két online feladatmegoldási forduló után alakult ki. A döntőre december 2-án (szombaton) délután Budapesten, a városligeti Magyar Zene Háza könyvtárában került sor. A csapatok és iskoláik az alábbiak voltak:
A versenyzőket az egyik fő támogató, a Külgazdasági és Külügyminisztérium nevében Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos, valamit a másik fő támogató, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság képviseletében Vári Péter főigazgató-helyettes köszöntötte. Kovács Kálmán, a MANT és egyben a zsűri elnöke megnyitotta a versenyt, amelyet Both Előd vezetett. A jó hangulatban, feszített ütemben zajló vetélkedés során a csapatok változatos kihívásokkal, zenei kérdésekkel, tippversennyel, képfelismeréssel, képes totóval is szembesültek - mindennek természetesen köze volt az űrtevékenységhez! Bemutatták továbbá az előzetesen elkészített saját előadásaikat egy-egy marsi űrszondás programmal kapcsolatban. Teljesítményüket ötfős szakmai zsűri értékelte folyamatosan.
A 2023-as Irány az űr! verseny nyertese igen szoros küzdelemben az Apollókötők csapat lett (diák tagjai Szabó Péter, Vágó Botond és Fazakas Bálint, mentoruk Tófalusi Péter). Ők egy utazáson vehetnek majd részt az Európai Űrügynökség (ESA) hollandiai technológiai központjába (ESTEC, Noordwijk).
A második Sherlock Ohms és harmadik helyezett Alma2023 csapatok diák tagjai ajándékutalványokat kaptak, ahogy a döntőbe jutott csapatok felkészítő tanárai is. Minden résztvevő kapott könyvjutalmat.
A döntő zárásaként különleges meglepetésben volt részük a versenyző csapatoknak. A diákokat ugyanis meglátogatta a HUNOR magyar űrhajós program négy kiválasztott űrhajósjelöltje. Az eredményhirdetést követő kötetlen beszélgetés során Szakály András, Schlégl Ádám, Cserényi Gyula és Kapu Tibor mesélt a most folyó felkészítésük során szerzett élményeikről és válaszolt a diákok kérdéseire. Közülük kerül ki a következő magyar kutató űrhajós, aki várhatóan 2024-ben vagy 2025-ben eljuthat a Nemzetközi Űrállomásra.
Az Irány az űr! verseny fő támogatói a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, további támogatói a REM Kutató, Fejlesztő, Innovációs és Oktató Zrt., valamint a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány voltak. A verseny fordulóinak és döntőjének szervezésében, lebonyolításában Both Előd irányításával a MANT számos önkéntese vett részt, akiknek ezúton is köszönetet mondunk a munkájukért. (Forrás: MANT, fényképek: Trupka Zoltán)
Kapcsolódó cikkek:
A csapatok tiszta lappal indultak, az előző fordulókban gyűjtött pontszámaikat nem hozták magukkal.
Ismét Irány az űr!
Irány az űr! – megvan a győztes
Irány az űr! 2.0
Irány az űr! – döntő
VERSENY: Irány az űr!
Bemutatkozott a magyar űrhajóscsapat