A nemzetközi kisbolygónap alkalmából a NASA Earth Observatory sorozata nyomán bemutatjuk a Föld legjellegzetesebb becsapódásos krátereit. Ma Észak-Amerikába látogatunk el.
A legkisebbek és a legfiatalabbak közé tartozik, mégis az egyik legismertebb becsapódásos eredetű kráter az arizonai meteoritkráter vagy Barringer-kráter (angolul egyszerűen csak Meteor Crater). Mintegy 50 ezer évvel ezelőtt hozta létre egy vasmeteorit becsapódása a mai Arizona állam (USA) északi részén, a Colorado-fennsíkon, Flagstaff és Winslow városok között.
Ismertségét annak is köszönheti, hogy fiatal kora és a sivatagi környezetben csekély erózió miatt más hasonló korú kráterekhez képest is jó állapotban őrződött meg. A kráter átmérője 1,2 km, mélysége 180 m, a felgyűrt kráterperem 45 m magas. A kráter fenekét a kőzetágyra rakódott, 210–240 m vastag törmelékréteg borítja. A krátert számítások szerint egy 30–50 méter közötti átmérőjű vas-nikkel meteorit becsapódása hozhatta létre. A becsapódás sebessége a korábbi feltételezések szerint 20 km/s lehetett, újabb számítások szerint „csak” 12,8 km/s, de a fejlődő hő így is elég volt ahhoz, hogy a meteorit legnagyobb része elgőzölögjön.
A Landsat–8 felvételén a Barringer-kráter tágabb környezete látszik. A krátertől délnyugatra az 1900–2200 méter közötti magasságú Anderson-táblahegy (Anderson Mesa) részlete látható. A hegyen található többek közt a flagstaffi Lowell Obszervatórium egyik megfigyelőállomása, ahol a 180 cm-es Perkins-távcső és a 110 cm-es John S. Hall-távcső működik. Ugyanitt helyezték el a Tengerészeti Obszervatórium precíziós optikai interferométerét is (NPOI, Navy Precision Optical Interferometer). A krátertől délkeletre két kisebb táblahegy is látható, a Sunset-táblahegyek.
A NASA Landsat–8 műholdja OLI (Operational Land Imager) kamerájával 2021. május 16-án készült felvétel az arizonai Barringer-kráterről. (Kép: NASA Earth Observatory, Joshua Stevens; Landsat adatok: U.S. Geological Survey)
Feltűnő, hogy a Barringer-kráter közvetlen közelében a felszínen világosabb színű kőzetek láthatók, ez a kráter keletkezésekor kidobott törmelék mészkő és homokkő különböző fajtáiból áll. Ugyancsak szembeötlő, hogy a kráter nem kör alakú, hanem inkább lekerekített sarkú négyzetre hasonlít. Geológusok szerint ennek az az oka, hogy amikor a Colorado-fennsík felnyomódott a tengerszintről a mai, 1600 méter körüli magasságába, akkor a területen északkelet–délnyugati, illetve északnyugat–délkeleti irányban futó repedések keletkeztek, amelyek hatással voltak a becsapódás nyomán létrejövő kráter alakjára.
A meteorit becsapódásakor Észak-Amerikában még nem éltek emberek, az erdős vidéket mamutok, masztodonok és lajhárok népesítették be. Ma a kráter környéke bokros sivatag, a kráter kedvelt turistacélpont, a látogatóközpontot évente mintegy 270 ezren keresik fel.
Kanada Québec tartományának délkeleti részén fekszik a világ egyik legnagyobb becsapódásos eredetű krátere, a 214 millió évvel ezelőtt, a triász végén keletkezett Manicouagan-kráter, amelyet egy 5 km átmérőjű aszteroida számítások szerint 17 km/s sebességű becsapódása hozott létre. A kráter középső részét kör alakú tó tölti ki.
Valójában a „Québec szemeként” is emlegetett képződmény egy 1940 km2 területű, gyűrű alakú tó, amely a világűrből is könnyen felismerhető. A tó közepén a szintén kör alakú René-Levasseur-sziget helyezkedik el, amely az eredetileg 100 km átmérőjű becsapódási kráter központi kiemelkedéséből létrejött mesterséges sziget. A sziget nagyobb területű (2020 km2), mint az őt körülvevő, szintén mesterséges tó, északi részén 600 méter magasba emelkedik a tó vízszintje fölé. A becsapódás nyomán többszörös gyűrűs szerkezet alakult ki, amelynek 100 km átmérőjű legkülső gyűrűje erősen erodálódott, a 70 km átmérőjű belső gyűrűt tölti ki a tó, a központi csúcsból lett sziget pedig mintegy 50 km átmérőjű.
A ma megfigyelhető struktúra az 1960-as években alakult ki, amikor a Hydro-Québec vállalat megépítette a Manicouagan folyóra a Daniel-Johnson-gátat. Korábban a becsapódási kráter mélyebb részeit két, egymástól független, sarló alakú tó töltötte ki, de miután a gát 1968-ban elkészült, és a folyó vizét 1977-re maximális szintjére duzzasztották, a két tó összeolvadt a ma megfigyelhető, gyűrű alakú tározótóvá. Ma a tó legnagyobb mélysége 350 méter és 140 km3 vizet tartalmaz, ezzel a világ egyik legnagyobb víztérfogatú édesvíz-tározója.
A befagyott tó által kirajzolt Manicouagan-kráterről a NASA Terra műholdján működő közepes felbontású spektroradiométer (MODIS, Moderate Resolution Imaging Spectroradiometer) 2022. január 20-án készítette a felvételt. A felső kép valósághű színekben mutatja a krátert, az alsó viszont a MODIS 7-2-1 sávjai alapján készített hamisszínes kompozit, amelyen a hó és a jég élénk kékeszöld színűnek, a növényzet pedig sötétzöldnek látszik, de mivel a vegetációt is hó borítja, ott is a kékeszöld szín dominál. (Képek: NASA Earth Observatory, Lauren Dauphin; MODIS adatok: NASA EOSDIS LANCE and GIBS/Worldview) Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
A százkarú Gouin
Északi fény, kráterrel
A Manicouagan-kráter
Földi kráterek (1. rész)
Földi kráterek (2. rész)
Földi kráterek (4. rész)
Blast From the Past: Arizona’s Meteor Crater (NASA Earth Observatory)
Blast From the Past: A Modern Lake in an Ancient Crater (NASA Earth Observatory)
Earth Impact Database (New Brunswick Egyetem, Kanada)
A nemzetközi kisbolygónap alkalmából a NASA Earth Observatory sorozata nyomán bemutatjuk a Föld legjellegzetesebb becsapódásos krátereit. Körképünket Európában kezdjük és Afrikában folytatjuk.
