Űrkutatás, űrtevékenység - űrvilág.hu asztronautikai hírportál
     
 

Embereket a Marsra!
Űrpolitika, Szárnyaló képzelet - 2009.12.19 12:00.

A Mars Society petíciós kampányt indított, hogy meggyőzze az amerikai elnököt a cél fontosságáról.

A Mars Society petíciót szeretne benyújtani az Obama adminisztráció részére, azzal a szándékkal, hogy a NASA egyelőre háttérbe szorulni látszó emberes űrrepülési törekvéseit a jövőben támogassa. A meghirdetett kampányban mindazok internetes aláírását várják, akik hisznek benne, hogy ennek az űrprogramnak egy igazi cél kell, és ez a cél emberek eljuttatása a Mars bolygóra. A Mars Society 2009. december közepén elindított nemzetközi kampánya kortól és nemzetiségtől függetlenül mindazok számára nyitott, akik azt szeretnék, hogy a NASA az űrkutatás egy új frontvonalát nyissa meg a közeljövőben.

Robert Zubrin, a Mars Society egyik alapítója így fogalmaz: 1969. július 20-án Neil Armstrong és Buzz Aldrin letette a lábát a Holdra. Az azóta eltelt 40 évben egyetlen ember sem jutott ennél tovább, és négy évtizednyi stagnálás az emberes űrrepülésekben több mint elég. Nincs szükség még egy évtizednyi várakozásra, itt az ideje annak, hogy az emberek megszólaljanak, és hallassák hangjukat a jövő érdekében.

Amennyiben egyetért a Mars Society fentebbi céljaival, kérjük, hogy írja alá a beadványt és terjessze a hírét! A petíció elérhetősége: www.HumansToMars.org. (Elsőként a vezetéknevet, utána a keresztnevet kell magadni.)

Kovács Zsuzsanna

Kapcsolódó cikkek:
A fő cél legyen a Mars!
A Mars-utazás nehézségei
520 napos Mars-szimuláció
Emberrel a Marsra!
Világosabb jövő?

Kapcsolódó linkek:
The Mars Society

Megosztás:MegosztomMegosztomMegosztom

 
 
   

Űrpolitika
Észtország az ESA új együttműködő állama - 2009.11.14.
A balti állam az ötödik, amelyik ilyen előtársulási egyezményt kötött az Európai Űrügynökséggel.
Tovább a cikkhez

Észtország az ESA új együttműködő állama

Archívum

 
 RSS
Hírlevél megrendelése
Keresés az űrvilág.hu-n
Vendégkönyv
Linkek
Rejtvényjátékunk
Fórumaink
Bejelentkezés
Regisztráció
Kijelentkezés
GYORSKERESŐ:
LIKE / TETSZIK:
TÁMOGATÓINK:
Kötelező biztosítás kalkulátor
 
CSILLAGÁSZAT:
TÁRHELYSZOLGÁLTATÓ:
Tárhely és domain
PARTNEREINK:
 
 
MÉDIAPARTNEREINK:
 
 
Hirlapom
Hírfal
Hírek
Add to Google