A politika által sanyargatott amerikai űrkutatás nagy lehetőségek előtt áll. Kérdéses az, hogy sikerül-e végre a „megfelelő vágányra” állítani a NASA szerelvényét az alapvető koncepciók és célkitűzések elvetésével.
Eszmefuttatásunk kezdetén emlékezzünk vissza a múltra. A most már távoli múltra, amikor négyszázezer ember keze alatt izzott a munka az Amerikai Egyesült Államokban, csakis annak a célnak az eléréséért, hogy az évtized vége előtt ember sétálhasson a Holdon. Emlékezzünk vissza arra a ragyogó szellemiségre, amely az űrverseny hevében az Apollo programot megálmodta, arra a tengernyi munkára, amely az Apollo program eszközeit létrehozta… és végül, de nem utolsó sorban arra a rengeteg tudományos és szellemi eredményre, amit a holdprogram sikere adott az Egyesült Államoknak és közvetve az egész emberiségnek.
Először a Holdhoz: az Apollo-8 indulása. (Kép: NASA)
Most mindezek tükrében emeljük tekintetünket a jelenlegi amerikai űrtervekre és világűr-irányú elképzelések emberes űrhajózást érintő részére.
1961 májusában, az „Apollo-évtized” kezdetén a NASA szinte a nulláról indult. Nem voltak sem megfelelő űrhajók, sem hordozórakéták, sem kiszolgáló infrastruktúra mindezekhez, sem megfelelő technológiák az eszközök kifejlesztéséhez, sem kiképzett űrhajósok, akik mindezen eszközök segítségével megvalósíthatták Kennedy oly’ ambiciózus álmát, a holdsétát. Mégis… belevágtak, nekifeszült majdnem félmillió ember a munkának, és hihetetlen nagyságú anyagi áldozatok és három emberélet szerencsétlen feláldozásával véghezvitték a lehetetlent, megalkotva az emberiség mindmáig legnagyobb történelmi tettét, a Holdra szállást. Ám az elkövetkező évtizedekben mindez a mentalitás szinte teljesen kikopott az űrkutatók nagyobb részéből, mivel a politikai megnyirbálások újra és újra csak szűkebb mozgásteret adtak az amerikai űrhivatalnak, a kevés kivételtől eltekintve. A Space Shuttle kifejlesztése volt az utolsó nagy dobás, ami technológiai értelemben véve újat hozott, komoly mértékben megnyilvánuló technikai fejlődésről tett tanúbizonyságot – a hidegháború gyermekeként…
A jelenleg még érvényben lévő Constellation program az Apollo által már elért célok „újbóli megmászását” tűzte ki feladatul a közeljövő számára, a kifejlesztésre ítélt hordozóeszközök, az Ares rakéták pedig technológiai értelemben véve az űrrepülőgép pályára állását támogató rendszer egyenes ági leszármazottai, a Saturn rakéták vagy a Space Shuttle kifejlesztésével megnyilvánuló jelentős technológiai újítás nem szerepel az új hordozóeszközök megalkotásának terén. Jogosan merül fel a kérdés, hogy miért nem? Szinte csak azért, mert az „Apollo-mentalitás” ma már nem jellemző a politikusok és vezető űrkutatók körében.
A logika azt követelné meg, hogy ha valóban meg akarják haladni az űrrepülőgép évtizedeit, akkor a hordozóeszköz területén is valami teljesen újat kellene alkotni, amint azt megtették annak idején von Braunék a Saturnokkal. Az valóban jelentős fejlődés generálására volna képes a rakétafejlesztések terén. Viszont ha már minden áron a Shuttle technológiáit kívánják konzerválni az utókor számára költségcsökkentési megfontolásból kiindulva, akkor talán célszerűbb volna a Direct elképzelés hordozóeszközét megvalósítani. Mert magyarán szólva, ha már valóban új eszközök kifejlesztésére nincs lehetőség, akkor a meglévő pályára állító rendszert olyan mértékben és irányban érdemes továbbfejleszteni, hogy az „ütőképes” rakéta minél előbb, minél gyorsabban és minél kevesebb kockázattal álljon elő. Ha már teljesen újba nem vághatunk bele, akkor a meglévőt ne „pofozgassuk” a végtelenségig, a lehető legkevesebb változtatással tegyük megfelelővé az új célok számára.
A másik nagy kérdés, hogy hová is menjünk, hol töltsünk el hosszabb időt, ha végre-valahára elhagyhatja a NASA az alacsony Föld körüli pályát. Logikus volna a Holdra való visszatérés. Sőt, akár hosszabb ideig is tartózkodhatnánk a jó öreg égi lámpás felszínén, a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomás után építhetnénk a Hold felszínén álló űrállomást is. Na de volna-e értelme?
A holdi visszatérésnek lenne logikus alátámaszthatósága, tekintve hogy 1972 decembere óta nem járt ember az alacsony Föld körüli pályán túl, és ha már kimerészkedünk a világűr mélyfekete óceánjának távolabbi vizeire is, akkor célszerű volna a jó öreg kísérőnket meglátogatni első lépésben. De kell-e Holdbázis? Maradjunk-e ott hosszú évtizedekig egy helyben állva égi kísérőnk felszínén, lemondva érdekesebb és izgalmasabb, többet adó lehetőségekről, csak azért, mert még nem ismerjük a Hold minden titkát? Túl sok újdonságba már aligha botlanának bele az „égi sajtkorong” felszínén bukdácsoló asztronautáink, a Holdról már szinte mindent megtudtunk, amit eddig megtudhattunk. Lényeges áttörés, nagy fejlődés szinte biztosan nem várható a holdi felszínen való hosszú távú kutatásoktól, mint ahogy a Nemzetközi Űrállomás sem hozott még eddig semmi érdemi áttörést. Kissé „unalom-szaga” van ma már az űrállomásnak, a Space Shuttle leállítása után pedig még ennyi izgalom sem lesz. Ráadásul a Holdbázis esetleges megvalósítása is rengeteg technológiai és financiális buktatót rejt magában, gondoljunk csak a Nemzetközi Űrállomás építésének nehézségeire.
Viszont egy emberes Mars-utazás megvalósulása ma még egyszerűen elképzelhetetlen eredményekkel ruházná fel az emberiséget a tudomány szinte minden területén. Fajtánk teljesítőképességének a csúcsáról szerezhetnénk friss tapasztalatokat. Az igazi nagy tett az lesz, az igazi nagy fejlődést az fogja elhozni az űrhajózás terén, ha a Vörös Bolygó felszíne lesz végre abban a bizonyos célkeresztben, és elérjük ezt a célt.
Még egy valamit ne felejtsünk el: még sohasem járt emberi lény másik bolygó felszínén. Igaz, hogy a Holdunkat egy tucatnyi amerikai már ellátta lábnyomával, de az emberiség még nem hajtott végre bolygóközi utazást. Az igazi nagy fejlődés az lesz, ha ezt a lépcsőfokot is megteszi az ember. Nagyságrendekkel többet tudna adni a Mars-utazás az emberiségnek az űrhajózás terén, mint bármely egyéb misszió, legyen az a nagy holdi visszatérés, vagy akár egy hosszú távú Holdbázis. Hogy miért? Mert sokkal több és sokkal nagyobb nehézségek árán lehet csak megvalósítani, többet kell fejlődni ahhoz, hogy azt a célt elérjük. De sikerülni fog, ha belevágunk, ha rászánjuk magunkat és nekifogunk a megvalósításának, akár nemzetközi összefogás keretében is. Ha az 1960-as években véghez sikerült vinni a Holdra szállást, ha már egyszer megvalósította az ember a lehetetlent, akkor ez a cél, a Mars emberes meglátogatása is megvalósítható. Csak bele kellene vágni végre…
