Archív fotó az X-37B egy korábbi megjelenéséről a Vandenbeg Lágitámaszponton. (Kép: U.S. Air Force)
A 4,5 km-es kifutópályát eredetileg az „igazi” amerikai űrrepülőgépek számára építették. Mégis most volt az első alkalom, hogy egy újra felhasználható űrjármű – még ha a Space Shuttle-nál lényegesen kisebb méretű, pilóta nélküli űrrepülőgép is – itt ért földet. (A kaliforniai bázisról ugyanakkor több mint 1900 indítást hajtottak végre az 1950-es évek vége óta.) Szintén első alkalom volt, hogy egy amerikai űrrepülő személyzet nélkül tért vissza a Föld körüli pályáról. Ilyesmit azelőtt csak a korai véget ért szovjet Burán űrrepülőgépes program keretében sikerült végrehajtani.
A próbarepülés során végrehajtott program részleteit titoktartás övezi. Most a mérnökök elemzik a repülés során szerzett adatokat, s felkészítik az X-37B-t következő indítására. Időközben a jármű egy második példánya már 2011 tavaszán startolhat.