Űrinfrastruktúra-elemeket terveznek a Sierra Space vállalatnál a Siemens szoftverével.
A Sierra Space űrvállalat a Siemens szoftvercsomagját használja a digitális tervezési programjában. Az űrkutatásra, illetve a világűr kereskedelmi célú hasznosítására, azon belül is elsősorban az alacsony Föld körüli pályán történő szállításra és utazásra fókuszáló vállalat az Xcelerator bevezetésével egy teljesen digitális fejlesztői környezetet hoz létre. Ebben képzelik el a jövő űrgazdaságát megalapozó technológiák, az infrastruktúra, a szállítási hálózat és az űrállomások tervezését, fejlesztését és tesztelését is.
A Sierra Space Dream Chaser űrrepülőgépe. (Fantáziakép: Sierra Space)
„A Sierra Space-nél egy olyan platform építésén dolgozunk, amely egyfajta katalizátorként szolgálhat a jövőben az űr hasznosítására, végső soron pedig az életminőség javítására” – mondta Tom Vice, a Sierra Space vezérigazgatója. „A Siemens által biztosított szoftveres megoldások jelentős mértékben felgyorsítják a fejlesztést. Ennek eredményeképp átfogó ökoszisztémába integrálhatjuk az űrbéli szállítás, az űrállomások és az űrutazás kérdéseit.”
Korábban, a Dream Chaser űrrepülő fejlesztésében is a Siemens megoldásait választották, és a következő generációs jármű fejlesztése során már a tervezés minden fázisában a német technológiai vállalat szoftvercsomagjára támaszkodnak, így a szerkezeti, a hőtani, a mechanikai, az elektromos és a szoftvertervezésben, valamint a gyártásban, a tesztelésben, továbbá a teljes élettartamra vonatkozó karbantartásban is.
(Fantáziakép: Sierra Space)
Az űrrepülőgép egyedülálló módon képes a legénység és a szállított rakomány mellett alacsony, 1,5 g terheléssel történő visszatérésre, és a világ bármely, megfelelő adottságú kereskedelmi futópályáján landolhat. A NASA szerződést is kötött a vállalattal egy olyan Dream Chaserre, amely képes a Nemzetközi Űrállomás és a Föld között közel 5,5 tonna tömegű rakomány szállítására.
A Sierra Space azonban nemcsak a Dream Chaser fejlesztésén dolgozik, hanem egy Föld körüli pályára állított űrállomást is tervez. Hasonlóan az űrrepülőgéphez, az állomás esetén is a fejlesztésen túl a tesztelésre, a karbantartásra, illetve az üzemeltetés támogatására is gondolnak. A Blue Originnel együttműködésben alkották meg a Large Integrated Flexible Environment (Nagyméretű Integrált Rugalmas Környezet, LIFE) koncepcióját, ami az üzleti űrállomást létrehozni kívánó Orbital Reef projekt központi eleme. A LIFE egy moduláris, háromszintes kereskedelmi lakó-, illetve kutatóállomás, amely a súlytalanság kihasználására teremt lehetőséget az üzleti szereplők, mint pl. gyógyszeripar számára. Az állomás alacsony Föld körüli pályán, a Hold felszínén vagy a Hold körül, továbbá a Marsra történő áruszállításban is bevethető.
A Dream Chaser és a LIFE űrállomás. (Fantáziakép: Sierra Space)
A Sierra Space a LIFE űrállomás fejlesztésének minden fázisában, csakúgy, mint a Dream Chaser tervezésében, valamint más, hasonló projektekben is használni fogja a Siemens Xcelerator megoldáscsomagját.
Az űrkutatás támogatása nem ismeretlen a Siemens számára, technológiája támogatta többek közt a Mariner–4 űrszondát, az Apollo–11 küldetést, a James Webb-űrtávcsövet, és a cég részt vett a Curiosity és Perseverance marsjárók megtervezésében is. (Forrás: Siemens sajtóközlemény)
Kapcsolódó cikkek:
Európai mozaik – 2021. június
Kereskedelmi űrszállítás
Kísérletek a Dream Chaseren
Dream Chaser: siklórepülés és leszállás
Repült a Dream Chaser
Dream Chaser: földi tesztek
Bővül a teherűrhajók köre
Az álomvadászat folyik tovább
A Dream Chaser és Európa
Hírek a Dream Chaserről
Amerika új űrrepülőgépe