Kereskedelmi űrszállítás

A Cygnus legutóbbi indításával elkezdődött az ISS utánpótlását biztosító kereskedelmi űrszállítások második felvonása.

Az amerikai kereskedelmi űrrepülések folytatásáról közölt nemrég cikket a The Space Review portál, amelyet az alábbiakban kivonatosan ismertetünk. Ezek a Nemzetközi Űrállomás (ISS) felé induló teherszállító repülések az elmúlt években rutinszerűvé váltak, legutóbb éppen a Cygnus NG–12 szállított utánpótlást az ISS-re.

A Northrop Grumman Antares rakétája november 2-án indította el az új kereskedelmi űrszállítási szerződés első Cygnus teherűrhajóját az ISS-hez. (Kép: J. Foust, The Space Review)

Rutinjellege ellenére a mostani start mérföldkő volt az amerikai kereskedelmi űrszállítási program történetében, mert ez volt az első indítás, amelyet a 2016-ben, az előző folytatásként megkötött új szerződés keretében (CRS-2, Commercial Resupply Services 2) hajtottak végre. Mint korábban megírtuk, az eredeti CRS szerződés két partneréhez, a Northrop Grummanhoz (a szerződés megkötésekor még Orbital ATK) és a SpaceX-hez a CRS-2 keretében 2021 végéig a Sierra Nevada Corporation (SNC) is csatlakozik.

A CRS-2 szerződés keretében a Northrop továbbra is az Antares hordozórakétát és a Cygnus teherűrhajót használja, mindkettőt az eredeti CRS szerződés keretében továbbfejlesztett változatában. Az Antaresben a 2014. októberi kudarc nyomán az AJ-26 hajtómű helyett az RD-181-et használják, a Cygnus továbbfejlesztéséről pedig korábbi cikkünkben volt szó. A CRS-2 keretében további fejlesztéseket hajtottak, illetve hajtanak végre mind a teherűrhajón, mint a hordozórakétán. Az űrhajó teherszállító kapacitása több száz kg-mal nő, és fejlesztik a telemetriai összeköttetést is. Az NG-11-nél már bevezették azt az újítást, hogy a kritikus, elsősorban biológiai kísérleteket az utolsó pillanatban lehet hozzátenni a rakományhoz. A Cygnusok újabb változata az ISS-ről történő leválása után a korábbi néhány hét helyett akár több hónapot is önálló repüléssel Föld körüli pályán tölthet, lehetőséget adva fedélzeti kísérletek elvégzésére. Ennek végrehajtásához a Northrop Grumman repülésirányító központját is korszerűsítette.

Az eredeti CRS szerződés másik partnere a SpaceX, amely annak keretében év végén és 2020 elején még végrehajtja a CRS–19 és –20 (SpX–19 és –20) repüléseket, majd 2020 folyamán térnek át a CRS-2 szerinti feladataik végrehajtására. Első lépésként az eddigi Dragon helyett áttérnek a kereskedelmi személyszállítási űrprogram számára fejlesztett Crew Dragon (Dragon-2) teherszállító változatának használatára. (Egyszerűsíti és gazdaságosabbá teszi a gyártást, hogy ugyanazt az űrhajót használják teherszállításra, amelyet később űrhajósok szállítására is.) A Dragon-2-nek 30%-kal nagyobb lesz a nyomás alatti, belső térfogata elődjénél. Nem kell az ISS robotkarjával befogni, hanem önállóan képes lesz dokkolni az űrállomáshoz. A Dragon-2 űrhajók akár 75 napig is az ISS-hez kapcsolva maradhatnak, szemben a korábbi változat egy hónapjával.

Októberben megérkezett a Sierra Nevada Corporation denveri telephelyére a Dream Chaser teherszállító űrrepülőgép kompozit anyagokból készült váza, amelyet a Lockheed Martin készített. (Kép: Sierra Nevada Corp.)

A CRS-2 szerződés újonca az SNC, amely 2021 végén kezdheti meg Dream Chaser űrrepülőgépének teherszállító változatával az ISS kiszolgálását, miután az űrhajósok szállítását célzó szerződésekért (CCtCap) folyt versenyben lemaradtak a Boeing és a SpaceX mögött. Októberben mérföldkövéhez érkezett a Dream Chaser fejlesztése, mert megérkezett az SNC denveri telephelyére a teherszállító űrrepülőgép kompozit anyagokból készült váza, amelyet a Lockheed Martin készített. Az elkövetkező hónapokban megérkeznek a repülőgép szárnyai, a teherszállító kabin, és megkezdődik a gép összeszerelése. Az SNC reményei szerint 2021 tavaszán tudják a gépet tesztelésre átadni a NASA-nak, majd ezután Floridába szállítani a start előkészítésére. Erre a tervek szerint 2021 szeptemberében kerülhetne sor a United Launch Alliance új Vulcan rakétájával. Az ULA-val hat indításra kötöttek szerződést, amelyekkel az SNC teljesítené a CRS-2-ben vállalt kötelezettségüket. Ehhez elegendő lenne a most készülő, egyetlen Dream Chaser, mert a gépet legalább 15 repülésre alkalmasnak szánják (csak a visszatéréshez szeméttel megrakott, a gépről leváló és a légkörben elégő teherszállító kabint kell minden alkalommal pótolni). Később tartalékként még egy példányt építenek a gépből. A Dream Chaser egyébként alkalmanként 5,5 tonna hasznos terhet szállíthat az ISS-re, vagyis többet, mint a továbbfejlesztett Cygnus és Dragon. A gép további előnye, hogy kifutópályára száll le, ami azt jelenti, hogy leszállás után gyakorlatilag azonnal hozzáférhetővé válik az ISS-ről visszahozott, maximum 1850 kg tömegű eszköz és kísérleti anyag. Az SNC még arról sem tett le, hogy a későbbiekben mégis lehetősége lesz űrhajósok szállítására alkalmassá továbbfejleszteni az űrrepülőgépüket.

Az SNC reményei szerint 2021 végén indulhat az első Dream Chaser az ISS-hez. (Kép: Sierra Nevada Corp.)

Kapcsolódó cikkek:
A rakomány
Cygnus NG-12
Újabb Hattyú tart a Nemzetközi Űrállomáshoz
Dragon az óceánban
Bevásárolt a Northrop Grumman
Dream Chaser: siklórepülés és leszállás
Ez az Antares nem olyan Antares...
Bővül a teherűrhajók köre
A jövő évtized amerikai rakétája
Cygnus Orb-3: látványos robbanás...
Boeing és SpaceX

Kapcsolódó linkek:
A kereskedelmi űrszállítások helyzete (The Space Review)