Vagy legalábbis 50%-ra csökkent a veszélye. Erre következtettek a Hubble- és a Gaia űrtávcsövek adatait elemezve.
A Tejútrendszer és az Androméda-galaxis (Androméda-köd, M31) a galaxisok Lokális Csoportjának két, messze legnagyobb tagja. A csoporthoz további mintegy 100 kisebb galaxis tartozik, ezek közül a nagyobbak az Androméda-ködöt kísérő Triangulum-galaxis (M33) és a Tejútrendszer egyik kísérője, a Nagy Magellán-felhő.
A csillagászok 1912 óta tudják, hogy a Tejútrendszer és az Androméda-köd egymás felé közelednek. (Kétségtelenül így van, Vesto Slipher valóban 1912-ben spektroszkópiai mérésekkel megállapította, hogy az Androméda-köd mintegy 300 km/s sebességgel közeledik felénk. Azt azonban csak az 1920-es évek végére sikerült bebizonyítani, hogy az Andromeda-köd nem a Tejútrendszerben található, hanem távoli, a Tejútrendszerhez hasonló galaxis. Ehhez Edwin Hubble felfedezésére volt szükség, aki cefeida változócsillagokat talált az Androméda-ködben, és azok fényváltozását megfigyelve ki tudta számítani azok távolságát. – B.E.) Annak kiszámításához, hogy a két galaxis összeütközik-e, a csillagászoknak ismerniük kellene a két galaxis tömegét, valamint az Androméda-köd sajátmozgását (az objektum látóirányunkra merőleges, azaz az égbolt képzelt érintősíkjában történő elmozdulási sebességét). Ha egész pontos számításokat szeretnének végezni, akkor ugyanezeket a paramétereket legalább a nagyobb kísérőgalaxisok esetében is ismerni kellene.
A 2,5 millió fényév távolságban lévő Androméda-galaxis két felvételből összeállított mozaikon, Mindkét felvétel 7 órás expozíciós idővel készült. A képhez a szerző hozzákevert egy keveset a Hα-tartományban végzett megfigyeléseiből, hogy kiemelje a hidrogénben gazdag csillagkeletkezési helyeket (halvány rózsaszín területek). (Kép: S&T Gallery, Mark Germani)
Ezeket a paramétereket azonban nem egyszerű megmérni, elsősorban azért, mert az M31 galaxis elmozdulása rendkívül kicsi: egy év alatt mindössze néhányszor tíz mikroívmásodperccel látszik odébb tolódni az égbolton. Az ívmásodperc vagy szögmásodperc a fok 1/3600-ad része, a mikroívmásodperc ennek az egymilliomod része. Vagyis a néhányszor tíz mikroívmásodperc (μas, microarcsecond) egyszerűen szólva icipici. Éppen egy évszázadnak kellett eltelnie, mire az Androméda-galaxis sajátmozgását pontosan meg tudták mérni.
2012-ben a Hubble-űrtávcső adatai alapján, valamint rádiótávcsövek rendszerével (VLBA, Very Long Baseline Array) nagyon hosszú bázisvonalú interferometriás méréseket végezve arra a következtetésre jutottak, hogy az Androméda-galaxis valóban neki fog ütközni a Tejútrendszernek, és mivel pontosan felénk tart, ezért az ütközés frontális lesz. A méréseket egy 2019-ben végzett vizsgálat során kiegészítették a Gaia űrtávcső adataival, és arra a következtetésre jutottak, hogy az ütközés inkább excentrikus (azaz nem frontális) lesz, és az ütközés következtében a két galaxis összeolvad. Pontos lefolyását még van idő tisztázni, hiszen az esemény csak mintegy 4,5 milliárd év múlva következik be,
Egy nemzetközi kutatócsoport azonban Till Sawala (Helsinki Egyetem) vezetésével az utóbbi eredményt is megkérdőjelezi. A Gaia és a Hubble-űrtávcsövekkel végzett megfigyelések eredményeit összevetve elemezték a Lokális Csoport négy legnagyobb galaxisának mozgását, és elemzésükhöz a négy objektum tömegére vonatkozó legújabb becsléseket használták. Összesen 22 különböző paramétert vettek figyelembe, amelyeket változtatva 100 000 szimulációt futtattak le, és ezek alapján a következő tízmilliárd évre felvázolták a Lokális Csoport várható fejlődését. Eredményeikről a Nature Astronomy folyóiratban számoltak be. Eszerint a két nagy galaxis előbb elrepül egymás mellett, azután visszalendülnek, talán 7–8 milliárd év múlva ütköznek, majd legalább a következő 10 milliárd évre végleg eltávolodnak egymástól. Mint a biliárdban egy jó lökésnél, a kísérőgalaxisok segítik a végkifejletet. Bár az M33 segít a Tejútrendszert az Androméda-galaxis felé húzni, azonban a Nagy Magellán-felhő ellene dolgozik, és kissé félrehúzza a Tejútrendszert. Nem biztos, hogy elkerüljük az ütközést, de biztosan csökken bekövetkezésének valószínűsége.
A valóságos galaxisokról készült felvételek azt illusztrálják, milyen kimenetele lehet a Tejútrendszer és az Androméda-galaxis közeli találkozásának. A bal felső képen az M81 és M82 galaxisok láthatók, ilyen lenne az, ha a Tejútrendszer és az Androméda-galaxis nagyon nagy távolságban repülnének el egymás mellett. A jobb felső képen egy kölcsönható galaxispár látható (NGC 6786), a galaxisok a feltételezések szerint egy közeli találkozás jól felismerhető nyomait viselik magukon. Az alsó képen az NGC 520 objektum látható, egy olyan kozmikus roncs, amelyet két galaxis jelenleg is folyó, frontális ütközése hoz létre. [Kép: NASA / ESA / STScI / Till Sawala (University of Helsinki) / DSS / J. DePasquale (STScI)]
A projekt egyik résztvevője, Sangmo Tony Sohn (Space Telescope Science Institute), aki a korábbi és a mostani kutatásban egyaránt részt vett, a módszert jónak tartja, de a konklúzióval nem ért egyet, mert szerinte nem ismerjük elég pontosan az említett két, kulcsfontosságú paramétert, nevezetesen az Androméda-galaxis sajátmozgását, és a két nagy galaxis tömegének összegét. Sawala csoportja kisebb tömegekkel számolt, mint Sohn és munkatársai 2012-ben, ezért jutottak arra a következtetésre, hogy az ütközés elkerülhető. A vitát a sajátmozgás pontosabb, hosszabb időszakot felölelő mérése döntheti el. Az újabb mérésekhez Sohn és munkatársai jelenleg a Hubble-űrtávcsövet használják, remélik, hogy ezáltal a korábbi mérések hibáját a felére sikerül leszorítani. Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Galaxiskarambol
Spirál az Andromédában
Röntgenpulzár az Androméda-ködben
Az Androméda-köd részletes feltérképezése
Az Androméda-köd ultraibolya képe
A Tejútrendszer és az Androméda-galaxis: ütköznek vagy sem? (Sky & Telescope)
Csillagászoknak sikerült megfigyelni a Szaturnusz legnagyobb holdja, a Titán légkörében mozgó felhőket.
