Sarki fény a Szaturnuszon

A NASA Hubble Űrtávcsöve és a Cassini űrszonda együttes mérései alapján vizsgálták a Szaturnuszon a sarki fény jelenségét.

Kiderült, hogy a gyűrűs bolygón a sarki fény sok szempontból különleges a Naprendszerben. Az mindenesetre igaz, hogy ott is - csakúgy, mint a Földön - a napkitörések után lehet sarki fényre számítani. A Napból származó nagyenergiájú töltött részecskék a bolygó mágneses pólusainak környékén a légkörbe jutva keltik a látványos jelenséget.

A Hubble Űrtávcső (HST) 2004 januárjában heteken át ultraibolya tartományban vizsgálta a Szaturnuszt. Ezalatt az éppen oda közeledő - azóta már a bolygó körüli pályára állt - Cassini űrszonda is a célpontot figyelte. A bemutatott képek is ekkor készültek: a HST felvételeit a sarki fényről a Cassini látható tartományban készült színes képeire montírozták. A Cassini rádióméréseket is végzett, és a napszél-részecskék számának növekedését is detektálta.

A Földön a sarki fény úgy jön létre, hogy a bolygó magnetoszférája hatására a központi csillagunkból érkező, elektromosan töltött részecskék a mágneses pólusoknál a légkörbe jutnak. Itt ütköznek az atmoszférát alkotó gázrészecskékkel, és elektromágneses sugárzást bocsátanak ki. A világűrből nézve, a látható fény tartományában ezek az északi és déli pólusokat körbevevő ovális gyűrűk. Erős naptevékenység esetén a jelenség alacsonyabb földrajzi szélességekig is kiterjed.

A Szaturnusz némileg másképp reagál a napszél erősödésére. A sarki fény zónája kifényesedik, de idővel összehúzódik. A megfigyelések szerint a kezdeti gyűrű inkább spirálishoz közeli alakot vesz fel. Ez hasonlít a Jupiter esetén tapasztalt formához. (Ott ugyanakkor a napszél helyett inkább az Ióról származó részecskék felelősek a látványos „tűzijátékért”.)

Kapcsolódó cikkek:
Űridőjárás (1. rész): Fizikai alapok és földi hatások
Sarki fény a Jupiteren - röntgentartományban

Kapcsolódó linkek:
A NASA sajtóközleménye a Szaturnusz sarki fényének megfigyeléséről