Az utolsó pillanatban megérkezett hatósági engedély birtokában Texasból elindult a SpaceX óriásrakétájának harmadik orbitális tesztrepülése.
Amint azt keddi beharangozó cikkünkben is írtuk, a mostani harmadik próbarepülés (Integrated Flight Test-3, IFT-3, máshol Orbital Flight Test-3, OFT-3) célja az első két próbarepüléssel megkezdett sorozat folytatása volt, a remények szerint azoknál jobb eredménnyel, a kezdeti hibák kiküszöbölésével. (A Starship első próbarepülése tavaly áprilisban, tehát majdnem egy évvel ezelőtt robbanással végződött. A második, novemberi tesztet részben sikeresnek minősítették. A Starship kijutott ugyan a világűrbe, azonban a start után mintegy 8 perccel megszakadt vele a kapcsolat, majd az automatikus repülés-megszakító rendszer megsemmisítette. Előzőleg az első fokozatot jelentő, sikeresen levált Super Heavy rakéta a levegőben felrobbant, mielőtt visszaérkezhetett volna a Mexikói-öböl vizére.)
A Starship a harmadik tesztrepülés startjára várakozva. (Kép: Adam Bernstein / Spaceflight Now)
Most az IFT-3 repülést március 14-ére ígérték, és ezt be is tartották. A Starship/Super Heavy rendszer végül magyar idő szerint 14:25-kor emelkedett fel a SpaceX-nek a Texas állambeli Boca Chica mellett, a Mexikói-öböl partján épült bázisáról (Starbase). A kísérlet jelentős előrelépést hozott a korábbi tesztrepülésekhez képest. Az indítás a tervekhez képest késett ugyan, de nem a visszaszámlálás során felmerülő problémák, hanem a tengeri biztonsági zónába tévedő hajók miatt.
A Super Heavy rakéta mind a 33 Raptor hajtóműve rendben működött közel 3 percen át, majd terv szerint megtörtént a felső fokozatot jelentő Starship önállósulása. Annak hajtóművei még azelőtt beindultak, hogy levált volna róla az elhasznált Super Heavy (hot staging). A visszazuhanó rakéta hajtóműveivel és maradék üzemanyagának használatával megpróbálták ugyan elérni, hogy az kis sebességgel szálljon le a Mexikói-öböl vizére, de ez a fékezés nem jött össze: végül 1000 km/h-nál is gyorsabban csapódhatott a vízbe (visszagyűjtését eleve nem is tervezték).
A Starship hajtóművei viszont terv szerint dolgoztak, az űrhajó elérte a tervezett szuborbitális ívet. Nem volt cél a Föld körüli teljes keringés megtétele. Repülés közben, a világűrben kinyitották a raktérajtót, amelynek funkciója a későbbi repülések során az lesz, hogy azon át bocsássák pályára a Starlink rendszer műholdjait. A NASA-val kötött megbízás értelmében végrehajtottak továbbá egy üzemanyag-áttöltési próbát, ezúttal még csak az űrjármű egyik tartályból a másikba. Tervezték még az egyik Raptor hajtómű újraindítását a felemelkedés után 40 perccel, de ezt végül nem kísérelték meg.
A Starship légköri visszatérése során közvetített egyik felvétel. (Kép: SpaceX)
A Starship visszatéréséről a rá szerelt kamera révén képeket is sikerült kapni. Mintegy 65 km felszín feletti magasságban, a repülés 50. percében azután elveszett a telemetriai kapcsolat az űreszközzel, feltehetően annak sérülése (szétesése) miatt. Az előző két próbarepüléssel ellentétben nem Hawaii térségében, a Csendes-óceán felett, hanem az Indiai-óceánon történt a visszatérés.
A Starship harmadik intergrált repülési kísérlete közvetítésének felvétele. (Forrás: Spaceflight Now / LabPadre / YouTube) Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
A harmadik próba
Az izgalom garantált
63 változtatás
Robbanással végződött a Starship próbarepülése
A Starship harmadik tesztrepülése (Space News)