...avagy hajózni kell! Még a NASA szakembereinek is, akik azon dolgoznak, hogy a távérzékelő műholdak méréseit helyszínen gyűjtött adatok alapján minél pontosabban lehessen kalibrálni.
Sokan úgy gondolják, hogy a frissen felbocsátott földmegfigyelő mesterséges holdak, mint például az amerikaiak közül a Suomi-NPP, a Landsat-8 vagy a GPM-Core, rögtön pontos mérési adatokkal szolgálnak az általuk megfigyelt jelenségekről. A helyzet a valóságban ennél bonyolultabb. Bár az űreszközök a pályára állításuk után valóban hamar megkezdik az adatgyűjtést, a műholdas távérzékeléssel kapott információ pontossága és értelmezhetősége érdekében az adatokat kalibrálni kell. Ehhez a legjobb módszer a helyszíni, terepi adatgyűjtés. Ilyen úton vesznek most részt a NASA Goddard Űrközpontjának oceanográfusai. Számukra a „terep” ezúttal a Csendes-óceán déli része. A 45 napon át tartó expedíció során a vizet elemzik, ugyanazon időpontokban, amikor felettük elrepülnek a távérzékelő műholdak. A Nathaniel B. Palmer nevű jégtörő hajó fedélzetén Tasmániából indultak március 20-án. Az Antarktisz környéki vizeket elérve észak felé vették az irányt, és május 5-én érkeznek meg a végállomásra, Tahitibe.
A Palmer kutatóhajó április 3-áig megtett útja (piros vonallal) és a még hátralevő szakasz. A tervezett útvonalat kirajzoló sárga körök a mérési helyeket jelölik. A háttérkép egy műholdfelvételekből összeállított mozaik. Rajta a színkódolás az óceán fényvisszaverő képességét jelzi február 10. és március 13. között, a NASA Aqua műholdján repülő MODIS érzékelő mérései alapján. A kék színű részek kevés lebegő részecskét tartalmazó vizet jelentenek, a zöld, sárga és narancs színűek egyre nagyobb koncentrációra utalnak. (Kép: NASA EO / Norman Kuring)
A 37 kutató és a 22 fős személyzet feladata, hogy naponta, a megadott helyeken leeresszék a vízbe azt a műszeregyüttest, amellyel például a hőmérsékletet, a sótartalmat, a mélységet, a vízben lebegő anyagoktól származó fényelnyelést és szóródást mérik. A helyszíni adatokat összevetve a műholdakról több elektromágneses hullámsávban végzett mérésekkel, a kutatók pontosabban meg tudják határozni, hogy valójában mit is mérnek az űreszközökön elhelyezett műszerek. A tengeren gyűjtött új adatok bekerülnek egy már meglevő nagy adatbázisba. A megszerzett információ nem csak a már működő földmegfigyelő műholdakkal végzett munkát segíti, hanem hozzájárul a következő űreszköz-generációra készülő berendezések jobb tervezéséhez is.
A Palmer kutatóhajóról március 30-án leeresztik a NASA IOP (Inherent Optical Proerties) műszeregyüttesét, 200 m-es mélységig. (Film: NASA EO)
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Az új amerikai műhold első képe
Kék üveggolyó 2012
Pályán a nyolcadik Landsat
Csapadékfigyelő műhold indult
Az óceáni növényzet egészsége
A SeaWiFS tizenhárom éve
A műholdas távérzékelési adatok kalibrálását segítő expedíció (NASA EO)
A három toronyra több mint 170 ezer tükör vetíti a napfényt, gőzturbinák termelik az áramot.
