Szeptember 27-én (06:11 GMT-kor) három kisebb műhold került pályára egy orosz rakétával Pleszeckből. A brit, nigériai és török műholdak a brit Surrey Satellite Technology (SSTL) vezette katasztrófa monitoring hálózat (DMC) korábbi holdjaihoz csatlakoznak.
* Kiépíteni egy olyan, mintegy féltucat parányi (egyenként mindössze 100 kg-os) műholdból álló Föld körüli hálózatot, mely mintegy 32 m-es felbontással szinte folyamatosan képes bolygónk felszínét fényképezni. Meg kell említeni, hogy bár ennél a felbontásnál ma már jóval többet tudó űreszközök is vannak, ám a DMC-hálózat unikum abban az értelemben, hogy a holdak viszonylag nagy száma miatt nagyon gyakran képesek azonos területekről adatokat gyűjteni.
* A másik cél az volt, hogy az űrtechnológiát olyan országokba is eljuttassák, ahol ennek nincs hagyománya. Az üzleti model szerint a műholdakat fizikailag az SSTL építi és teszteli Angliában (ezzel csökkentve a műszaki kockázatot), de az építésbe bevonják az adott országok munkatársait, és az építő, illetve földi üzemeltető szakembereknek folyamatos képzéseket biztosítanak.
A DMC-hez majd még egy – a jelenlegieknél nagyobb felbontással bíró – kínai műhold csatlakozik 2005-ben.
Saját műholdjának indításával Nigéria, - amely Afrika harmadik legnépesebb országa – a Fekete Kontinens harmadik saját műholddal rendelkező országa lett. (Korábban Dél-Afrika és Algéria műholdjai kerültek pályára.) A műhold irányítását az ország fővárosából, Abudzsából végzik. Turner Isoun Tudományos és Technológiai miniszter egy sajtónyilatkozatban elmondta, hogy a 13 millió dollár (mintegy 4,1 milliárd forint) értékű projekt kapcsán 15 nigériai kutató és mérnök kapott különféle kiképzéseket, illetve vett részt oktatóprogramokban. A műhold felbocsájtása kapcsán az ország sajtójában megjelenő kommentátorok két végletes álláspontra helyezkednek. Az egyik vélemény szerint jobb lenne az ország korlátozott erőforrásait közvetlenül a betegségek, és a szegénység elleni harcra fordítani. Mások szerint azonban éppen az ilyen típusú technológiák segíthetnek az országnak abban, hogy egyrészről elinduljon a tudás-alapú társadalom felé, másrészről csökkentse az országot érő katasztrófák kockázatát.
Források: spacedaily.com, spaceflightnow.com, spaceref.ca, sstl.co.uk
Fotók: SSTL
Az orosz Kozmosz rakéta startját eredetileg 24 órával korábbra időzítették, de nem részletezett műszaki okok miatt egy nappal eltolták. A három műhold a török Tubitak-ODTU Bilten szervezet Bilten, a nigériai Nemzeti Űrkutatási és Fejlesztési Ügynökség NigeriaSat 1, valamint a brit kormány UK-DMC nevű űreszköze.
A mostani indítással befejeződik a DMC (Disaster Monitoring Constellation – Katasztrófa Monitoring Konstelláció) nevű műholdrendszer első lépcsőjének kiépítése. A DMC létrehozásával a brit mikro- és mini-műholdakat fejlesztő és gyártó SSTL-nek kettős célja volt:
A DMC kiépítése közel egy éve kezdődött. Ahogy arról akkor beszámoltunk, az első néhány műhold között volt Algéria első mesterséges holdja is (lásd a linket cikkünk végén).
Kapcsolódó cikkek:
Katasztrófa-figyelő és oktatási műhold került pályára