Kína újabb modulok felbocsátására készül a Tienkung (Tiangong) űrállomáshoz, hogy kielégítse a növekvő tudományos igényeket és fellendítse a nemzetközi együttműködést.
Április végén a fő kínai állami űripari vállalat, a CASC (China Aerospace Science and Technology Corporation) egyik vezetője a központi televíziónak (CCTV) adott interjújában elmondta, hogy az ország jelenlegi legnagyobb teljesítményű hordozórakétájával, a Hosszú Menetelés-5B-vel a közeljövőben új modulokat szeretnének indítani a Tienkung űrállomáshoz. A pontos menetrendet azonban nem hozták nyilvánosságra.
A Sencsou-17 űrhajó dokkolása a Tienkunkg űrállomáshoz. (Kép: China Manned Space Engineering Office)
A Tienkung egy jelenleg három modulból álló, T alakban felépített űrállomás, amelyet 2021–2022 folyamán építettek ki. Az állomás jelenleg folyamatosan lakott, üzemeltetését háromfős személyzetek félévenkénti váltásával oldják meg. A kínai űrállomás bővítési terveiről korábban is lehetett már hallani. A CCTV beszámolója szerint egyre nagyobb az igény a súlytalanságban végzett kísérletekre, ezek teszik szükségessé a Tienkung hasznos térfogatának és energiaellátó rendszerének növelését. A bővítést valószínűleg egy többfunkciós modullal kezdik, amely hat csatlakozási hellyel rendelkezik majd és a központi Tienho (Tianhe) modulhoz kapcsolják. Ez teszi majd lehetővé a későbbi modulok hozzáadását.
A Tienkung bővítése nem csak a tudományos kísérleti program felfuttatását és a tárolókapacitás növelését vonná maga után, de megnyitná az utat a nemzetközi együttműködés felé is, ami a személyzetes küldetéseket illeti. Idén év elején a kínai űrhajózási ügynökség bejelentette, hogy megkezdik pakisztáni űrhajósjelöltek kiképzését. Ők lennének az első külföldiek, akik számára megnyílik a lehetőség a kínaiakkal együtt űrrepülést végrehajtani. Állítólag más országokkal is folynak tárgyalások űrhajósaiknak a Tienkungra való eljuttatásáról. A nemzetközi részvétellel zajló repülések – legalábbis kezdetben – rövidebb időtartamúak lennének, mint az állandó személyzetek kb. 6 hónapos útjai.
A Tienkung jelenlegi kiépítése egy 2023 végén, a Sencsou-16 (Shenzhou-16) visszatérő utasai által készített fényképen. Középen az űrállomás „magja”, a Tienho modul. Egy-egy végére egy Sencsou űrhajó (a 17-es számú, jobbra) és egy Tiencsou (Tianzhou) teherűrhajó (a 6-os számú, balra) csatlakozik. Erre a tengelyre merőlegesen látható a Ventien (Wentian; lent) és Mengtien (Mengtian; fent) laboratóriumi modul. (Kép: CMSA)
Kína ezzel párhuzamosan fejleszti új generációs, emberek szállítására alkalmas Mengcsou (Mengzhou) űrhajóját, amely két változatban készül. Az egyik alacsony Föld körüli pályára (LEO) való utazást tesz lehetővé, a másikat emberes holdi küldetésekre szánják. A részben újrafelhasználható LEO változat akár 6-7 űrhajóst is el tudna juttatni a Tienkungra, vagy kevesebb űrhajós mellett mintegy fél tonnányi rakományt is felszállíthatna. A Mengcsou LEO változatának indítására szolgáló Hosszú Menetelés-10 rakéta bemutatkozását 2026-ra tervezik.
A tervezett űrállomás-bővítés jelzi, hogy Kína hosszú távon is elkötelezett az alacsony Föld körüli pályán való állandó emberes jelenlét fenntartására, függetlenül a Nemzetközi Űrállomástól (ISS), annak ellenére, hogy az emberes holdraszállás tervein is dolgoznak. A NASA nemrégiben ismertté vált költségvetési javaslata eközben az ISS üzemeltetésének csökkenő finanszírozását irányozza elő, és az azt a jövőben kiváltani hivatott kereskedelmi űrállomások támogatására vonatkozó elkötelezettsége nem egyértelmű.
A Tienkung űrállomás felé egy Hosszú Menetelés-5B rakétával legközelebb indítandó űreszköz valószínűleg a Hszüntien (Xuntian) űrteleszkóp lesz. A 2 m átmérőjű távcsővel felszerelt, méretében a Hubble-űrteleszkópra hasonlító, azonban annál 300-szor szélesebb látómezőt biztosító űrobszervatórium névleges küldetése 10 évig tart majd. A Tienkunggal közös pályasíkban és magasságban fog keringeni, így szükség esetén képes lesz dokkolni az űrállomáshoz karbantartás, javítás, üzemanyag-feltöltés és esetleges fejlesztések céljából. Amikor öt évvel ezelőtt, 2020-ban először írtunk a Hszüntienről, a tervek még 2024-es felbocsátásról szóltak. Most már csak legkorábban 2026 decemberéről beszélnek.
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:

Pályán a kínai modulűrállomás első eleme (1. rész)
Pályán a kínai modulűrállomás első eleme (2. rész)
Pályán a kínai modulűrállomás első eleme (3. rész)
Pályán a második kínai űrállomásmodul
Pályán a harmadik kínai űrállomásmodul
Az első „igazi” képek a kínai űrállomásról
Tíz új kínai űrhajós
Bemutatkozott a kínai „űrállomás-szállító” rakéta
Űrállomás, űrtávcső, űrhajósok
Ázsiai mozaik – 2024. október (3. rész)
Kína űrállomás-bővítési terveiről (Space News)

Úton a következő menetrendszerű személyzetváltás a kínai űrállomásra.


