A Csang'e-5-T1 tesztűrszonda megkerülte a Holdat, majd sikeresen befejezte alig több mint nyolc napos küldetését.
A Csang'e-5-T1 (Chang'e-5-T1) október 23-án startolt Hszicsangból egy Hosszú Menetelés-3C rakétával. Célja a Hold körberepülése után visszajuttatni egy leszálló kapszulát, amilyennel legközelebb, az „igazi” Csang'e-5 repülése során anyagmintát terveznek visszahozni a Hold felszínéről, földi vizsgálatokra. Ez azonban csak 2017-re várható. A mostani fő feladat a légkörbe nagy, kb. 40 ezer km/óra sebességgel belépő egységhez szükséges műszaki megoldások kipróbálása volt. Utoljára ilyesmit az 1970-es években a Szovjetunió csinált. A légköri visszatérést két ütemben hajtották végre, ami igen pontos tervezést és irányítást igényelt. Először a kapszula „visszapattant” a légkör felső részéről, valahogy úgy, mint ahogy egy kaviccsal a tó vizén kacsáznak. Ezzel csökkent a sebesség, így a hővédő pajzs terhelése is.
A landolásra Belső-Mongóliában, Pekingtől mintegy 500 km-re október 31-én, magyar idő szerint éjféltájt (23:41-kor) került sor. (Kép: Xinhua / Ren Junchuan)
A kínai holdprogram 2007-ben indult a holdistennőről elnevezett Csang'e-1 szondával, amely égi kísérőnk körüli pályára állt. Ezt 2010-ben egy másik orbiter, a Csang'e-2 követte, amely már nem a holdfelszínbe csapódva végezte pályafutását a kutatómunka befejezése után, hanem a Nap-Föld rendszer külső Lagrange-pontja felé irányították, sőt később még egy földközeli kisbolygót is sikerült megközelíteni vele. A Csang'e-3 már a Hold felszínére szállt 2013-ban, egy kis holdjárművet is magával szállítva. Ennek a „megismétlése” lesz a Csang'e-4, várhatóan 2015-ben. A következő lépés a már említett Csang'e-5, a mintahozó küldetés, 2017-ben. Meglehet, hogy a 2020-as években kínai űrhajósok is eljuthatnak a Holdig.
A Csang'e-5-T1 mintegy 840 ezer km-t repült, közben látványos képeket is készített. Ezen együtt látható a Hold és a Föld. (Kép: CAST)
A Csang'e-5-T1 hordozórakétája potyautasként magával vitte a Luxemburgban épített 4M nevű kis (14 kg-os) űrszondát – az első magánfejlesztésű űreszközt, amely a Holdig jutott. Rádióamatőrök számára sugárzott üzeneteket és a sugárzási környezetre vonatkozó méréseket végzett. Végig a Hosszú Menetelés-3C rakéta utolsó fokozatára rögzítve repült. Ellentétben a visszatérő kapszulával, ez a Föld körüli, igen elnyúlt pályán maradt.
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Kína a Holdig és vissza
GYORSHÍR: Kína holdszondát bocsátott fel
A kínai holdszonda vége
Elindult a második kínai holdszonda
Csang'e-2: a Holdnál is távolabb
Földközeli kisbolygó, kínai űrfelvételeken
GYORSHÍR: Úton a Hold felé a kínai űrszonda
GYORSHÍR: Kína a Holdon!
A kínai holdszonda műszerei
Helyzetjelentés a Jáde nyúlról
A Csang'e-5-T1 visszatérése (Space.com)