A Chang'e-2 (Csang'e-2) ma, magyar idő szerint néhány másodperccel délután 1 óra előtt startolt Hszicsangból.
A Hosszú Menetelés-3C rakéta, orrkúpjában a Chang'e-2 holdszonda az október 1-jén végrehajtott indításkor. (Kép: Xinhua / Li Gang)
Az új űrszondával a második fázisába lépett Kína holdprogramja. Az előző holdszonda, az ugyancsak a holdistennőről elnevezett Chang'e-1 2007 októberében indult és 2009-ben a felszínbe csapódva sikeresen befejezte kutatómunkáját a Hold körüli pályán. A következő lépés már a Chang'e-3 landolása lesz a Holdon (2013-ban). A mostani szonda, amely öt nap múlva ér el Földünk kísérőjéig, épp azt kapta egyik legfőbb feladatául, hogy a lehetséges leszállóhelyeket térképezze fel. Az időben még távolabbi negyedik szonda, a Chang'e-4 már mintát is hozna vissza a Földre.
A 2. számú szonda eredetileg az első Chang'e tartalékának épült. Most nagyobb teljesítményű hordozórakétával közvetlen pályán, rövidebb idő alatt jutnak el vele a Holdig. Ott a végső magasság, 100 km elérése után végeznek megfigyeléseket, például nagyfelbontású képeket készítenek a felszínről. Tervezik, hogy a 15 km-es legkisebb magasságot is elérik a program során.
A start időzítése nyilván nem független atól, hogy a mai nap nemzeti ünnep az országban, a 61 éve uralkodó kommunizmus évfordulója. A különleges alkalomra tekintettel az amúgy titkosnak számító Hszicsang űrközpontba látogatókat is beengedtek. (A jegyeket kb. 120 dollárnak megfelelő összegért árulták.)
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Alig ötven nap alatt öt műhold Kínából
A kínai holdszonda vége
A Chang\'e-2 startja (Spaceflight Now)