Kárfelelősség a világűrben

Ha mégis ránk esne valami – persze nem fog –, akkor jó ha tudjuk, ki a felelős... Gál Gyulának, a világűrjog nemzetközi szaktekintélyének írása.

Az ENSZ Világűrbizottsága jogi albizottságának 1962. szeptemberi ülésén az USA delegátusának képviselője tekintélyes méretű fémdarabot tett le a tárgyalóasztalra. Közölte, hogy azt Wisconsin állam Manitowoc városának utcáján találták, s a Smithsonian Asztrofizikai Intézet megállapítása szerint a Szputnyik–4 földre hullott darabja. Ezzel kívánta érzékeltetni egy világűr-kártérítési egyezmény szükségességét, amire az Egyesült Államok már javaslatot tett.

Káreset addig ténylegesen nem történt, bár híre járta, hogy Kuba Oriente tartományában egy lehulló tárgy (természetesen amerikai) egy tehenet megölt. 1969 júniusában Japán a Világűrbizottságban közölte, hogy a szibériai partok előtt egy űrtárgy darabjai egy japán teherhajóra zuhantak, és öt tengerészt megsebesítettek.

Tíz év múlva, 1979-ben a szabálytalanul visszatérő amerikai „égi laboratórium”, a Skylab–4 egész Közép-Európában okozott indokolt félelmet, amire a média sem késett rájátszani, „Halál a világűrből” és hasonló szalagcímekkel. A számítások szerint becsapódási helyként szóba jöhető dél-német térségben élelmes kereskedők védősisakokat árusítottak, figyelmeztető felirattal díszített „T-shirtökkel” együtt. A 85 tonna tömegű Skylab végül Közép-Európát és Dél-Ázsiát elkerülve Ausztrália lakatlan sivatagi területén zúzódott szét anélkül, hogy kárt okozott volna.

Kárfelelősség – államfelelősség

A világűrjog mindmáig alapvető forrása az 1967. január 27-én aláírt nemzetközi szerződés a világűr-tevékenységet szabályozó elvekről. A „Világűrszerződést” máig 98 állam ratifikálta. Hazánk 1967 óta részese (1967. évi 41. tvr.). A szerződés a két világűrhatalom közti kompromisszum eredményeként jöhetett létre. A Szovjetunió ugyanis azt kívánta elérni, hogy űrtevékenységet csak államok folytathassanak. Ez az Egyesült Államok merőben eltérő gazdasági rendszerével nem volt összeegyeztethető. Annál kevésbé, mert főként az űrtávközlés területén egyre több magánvállalkozás jött létre. Így az Intelsat már 1964-től üzleti alapon működött. A kompromisszum a szerződés alaptételében valósult meg: az államok nemzetközi felelősséggel tartoznak a világűrben folytatott nemzeti tevékenységekért, „akár kormányszervek, akár nem állami intézmények végzik azokat.” Ez vonatkozik a földön, légkörben vagy világűrben keletkező károkért viselt felelősségre is. Ez azt a nemzetközi jogban példátlan helyzetet eredményezte, hogy egy állam olyan kárért felel, amelyhez neki közvetlenül nincs köze. Azon túl, hogy a világűr-tevékenység az ő engedélye alapján folyik, és felbocsátó államnak minősül. Hogy aktuális példát vegyünk: ha az amerikai UARS műhold kárt okozott volna, kárigényt az Egyesült Államokkal szemben lehetett volna érvényesíteni. De ugyanígy felelne az USA, mint felbocsátó állam, ha nem egy NASA-műholdról lenne szó, hanem egy tisztán magánkézben levő amerikai űrtárgy okozna kárt.

A kártérítés szabályait egy tízéves előkészítés után, 1972-ben létrejött egyezmény tartalmazza. Az „űrobjektumok által okozott károkért való nemzetközi felelősségről szóló egyezmény”, amelynek ma 83 állam, köztük hazánk is részese (1973. évi 3. tvr.). Ez a nemzetközi szerződés megerősíti a felbocsátó államok felelősségét az ilyen károkért. Idesorolja az élet elvesztését, a testi sérülést, az egészség más károsodását, a természetes és jogi személyek tulajdonának károsodását vagy elveszését. A felbocsátó állam objektív felelősséggel tartozik minden kárért, amit egy űrtárgy a Föld felszínén, vagy repülésben levő légi járművön okoz. Ezzel szemben egy másik űrtárgyban okozott kár esetén a felelősség csak akkor állapítható meg, ha a kár az azt okozó hibájából keletkezett.

Bennünket, a szó szoros értelmében földi halandókat az első változat érdekel. Ha netán egy lezuhanó űrtárgytól kárt szenvedünk, azért a felbocsátó állam a vétkesség vizsgálata nélkül tartozik felelősséggel. Akkor is, ha azt egy magánvállalkozás űrtevékenysége okozta. Igényünket államközi szinten Magyarország feladata volna érvényesíteni a felbocsátó állammal szemben. Olyan kárigényrendező eljárásban, amit a szerződés szerint egy éven belül kell kezdeményezni, a kár bekövetkeztétől vagy a felbocsátó állam azonosításától számítva, de legfeljebb tíz éven belül.

Az egyezmény immár negyven éve van hatályban. Alkalmazására egyetlen alkalommal kerülhetett volna sor. A szovjet Kozmosz–954 felderítő mesterséges hold 1978. január 24-én szerencsére lakatlan kanadai területre zuhant. Különös veszélyt azért jelentett, mert energiaellátását nem napelem, hanem dúsított urániummal működő atomreaktor szolgáltatta. Az Északnyugati Területeken, Alberta és Saskatchewan tartományokban ezernyi kisebb-nagyobb sugárzó töredék szóródott szét. A szovjet segítséget érthető okból elutasító kanadai hatóságok a nagy kiterjedésű területet átvizsgálni és megtisztítani voltak kénytelenek. A felmerült költségek fejében Kanada 6 millió dollár kártérítést követelt a Szovjetuniótól. Egy három év múlva létrejött egyezség szerint 3 millió dollárban állapodtak meg. A szovjet fél azonban kerülte az egyezményre hivatkozást azzal az indokolással, hogy a terület semlegesítésének költségei nem tekinthetők az abban meghatározott kárnak. Ez ugyan tiszta jogászi okoskodásnak tűnhet, de adott esetben nem volna közömbös, hogy egy ügyre az általános nemzetközi jogi, vagy világűrjogi felelősség szabályait alkalmazzák.

A Kozmosz–954 ügye azonban hasznos volt azért, mert felkeltette a nemzetközi figyelmet a nukleáris erőforrásokkal felbocsátott mesterséges holdak veszélyeire. Ennek köszönhető, hogy az ENSZ Világűrbizottsága kidolgozta ezek alkalmazásának szabályait.

Ami a világűr-károkozás valószínűségét illeti, jellemzésül elég a fentiekre utalnunk. Az 1957 óta folyó világűr-tevékenység során olyan vészhelyzet is alig fordult elő, mint amit például az UARS visszatérésének tulajdonítottak. Olyan vészhelyzet, amiben a személyi sérülés valószínűségét szakértők 1:3200 arányra becsülték. A kiszolgált szerkezet húszéves égi útját anélkül fejezte be, hogy okot adott volna a kártérítés világűrjogának alkalmazására.

Dr. Gál Gyula
a Nemzetközi Asztronautikai Akadémia rendes tagja

A fenti cikk előzetes a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) rövidesen megjelenő Űrtan Évkönyv 2010-2011 című könyvéből. Különös aktualitását az UARS légkörkutató és a ROSAT röntgencsillagászati műhold tavalyi leesése mellett az elromlott orosz Fobosz-Grunt űrszonda akár napokon belül bekövetkező ellenőrizetlen visszatérése adja. Az Űrtan Évkönyvhöz a MANT, az űrkutatás népszerűsítéséért dolgozó civil szervezet tagjai tagdíjuk ellenében illetményként juthatnak majd hozzá.

Kapcsolódó cikkek:
REJTVÉNY: Reggeli Fény
MEGFEJTÉS: Reggeli Fény
UARS: végre leesett...
Híres leesések
Leesett a ROSAT is
Fobosz-Grunt: január közepén eshet le

Kapcsolódó linkek:
Magyar Asztronautikai Társaság