A RadCube küldetés üzembe helyezési szakasza lezárult, a műhold már több mint három hónapja teljesíti feladatát.
Sikerrel zárult a RadCube 3 egységnyi (3U) CubeSat beüzemelési fázisa. A C3S Kft. által fejlesztett platformon a 2021. augusztus 17-i felbocsátás óta működik a RadCube, és szélsőséges űrbéli körülmények közepette is kifogástalanul látja el feladatát. A pályára állás után a műhold kibontotta a napelemszárnyakat, az illesztő áramkörök hibátlanul töltik azóta is az akkumulátort, melynek töltöttsége és hőmérséklete is ideális. A folyamatosan leküldött telemetria adatokból az is kiderül, hogy a fedélzeten az alrendszerek kapcsolását végző elemek is jól funkcionálnak, és az áramkörök, valamint az alrendszerek termikus állapota is kielégítő. A fedélzeti számítógép és a küldetésvezérlő központ közötti kommunikációnak köszönhetően, a küldetés elejétől kezdve telemetria adatok érkeznek.
A beüzemelési fázis egyik mérföldköve az árbóc (boom) kinyitása volt, amely mintegy 80 cm távolságban, a műhold mágneses terének minimalizálásával teszi lehetővé a tudományos mérések elvégzését. Az üzembe helyezést követően meg is érkeztek az első mérési adatok. Az elsődleges tudományos rakomány, az ELKH Energiatudományi Kutatóközpont által fejlesztett RadMag üzemeltetési adatainak gyűjtése már ezt megelőzően elkezdődött, majd a beüzemelési fázis végén biztonságossá vált a sugárzásmérő műszer bekapcsolása. A RadMag már az üzembe állításkor ellátta funkcióját, és regisztrálta egy űridőjárási esemény hatásait.
A RadCube küldetésben Magyarország első, ipari szereplő által fejlesztett műholdplatformja szerzett repülési múltat, amely a legnagyobb az eddigi hazai felségjel alatt pályára álló, hazai mérnökök által fejlesztett, önálló űreszközök közül. (Kép: C3S Kft.)
A C3S az Európai Űrügynökség (ESA) RadCube küldetésének konzorciumvezetője, és a projekt összefogásán, valamint a technológiai hozzáadott értéken felül tevékenysége a küldetés egész életciklusát felöleli, a küldetéstervezéstől és rendszermérnöki tevékenységtől kezdve a platform tervezési és fejlesztési munkálatain, platform- és teljes műhold szintű teszteken és szimulációkon át egészen a felbocsátás megszervezéséig. Házon belül létrehozott küldetésvezérlő rendszere és a földi állomása támogatja a műhold működését a felbocsátást követően. Az elsődleges hasznos teherként szolgáló, a kozmikus sugárzást figyelő műszer fejlesztéséért felelős Energiatudományi Kutatóközpont mellett a magnetométer hasznos terhet fejlesztő Imperial College of London, valamint az árbócszerkezetet létrehozó lengyel Astronika és a másodlagos hasznos terhet biztosító Európai Űrügynökség a konzorcium további tagjai. A napelemeket a spanyol DHV Technologies cégtől, a pozicionáló alrendszert pedig a belga KU Leuven egyetemről szerezték be.
A műholdat a Francia Guyana-i Kourou-ban, a Guyana Űrközpontban bocsátották fel, az Arianespace koordinálásával. A C3S 3U CubeSat felbocsátó partnere az SAB Launch Services Srl. volt, a hordozórakéta a Vega európai űreszköz (VV19 repülés). Az ESA a műhold féléves üzemeltetésére szerződött, de a C3S által fejlesztett műholdplatform tervezett élettartama ezt többszörösen meghaladja.
„A CubeSat platform és a RadCube miniatűr műszereinek üzembe helyezési szakasza nagyon összetett feladat volt, és ezt a mérföldkövet sikerrel zártuk” – foglalta össze az eddigi eredményeket Milánkovich Dorottya, a C3S Kft. RadCube projektmenedzsere.
A RadCube az ESA General Support Technology Programme (GSTP) projektjének keretein belüli a hatodik nanoműhold, amely technológiai demonstrációs céllal alacsony Föld körüli pályára állt. A RadCube küldetést az űrügynökség magyar, lengyel és angol GSTP hozzájárulásból finanszírozza, Az utóbbi években az ESA számos olyan projektet indított el, amely hatékonyan használja ki a CubeSatokban rejlő szerteágazó lehetőségeket.
„Létrehoztunk egy hibátlanul funkcionáló űreszközt egy működő és tudományos műszerek működtetésére képes földi szegmenssel, amely nagyban hozzájárul környezetünk alaposabb megértéséhez, valamint értékes repülési múltat hozott az újonnan fejlesztett fedélzeti technológiák számára” – fejtette ki Roger Walker, az ESA CubeSatokkal foglalkozó egységének (CubeSat Systems Unit) vezetője. (Forrás: C3S Kft. sajtóközlemény) Kapcsolódó cikkek:
RadCube: tesztek rendben!
Műholdáthaladás Budapestről nézve
A RadMag első repülése
Újabb nagyfelbontású Pléiades hold
Hamarosan indul a következő magyar műhold!