Sorozatunkban az európai űrtevékenységgel kapcsolatos olyan információkat találnak, melyek önálló cikkekhez túl rövidek. Ezúttal rakétaügyekkel, a második részben majd űrtudománnyal foglalkozunk.
Az Isar Aerospace a jövőben Francia Guyanából – az egykori Diamant starthelyről – indíthat asztronautikai hordozórakétákat. A Francia Űrügynökséggel (CNES) erről kötött megállapodás július harmadik hetében született meg. Az első Isar rakéta közép-amerikai indítására legkorábban 2024-ben kerülhet sor. Ezzel az Isar (a kirunai Esrange és a norvégiai Andoya után) egy újabb „európai” indítóhelyen is jelen lesz. Mint ismert, a svédországi bázis rakétaszondák, Andoya pedig akár műholdak poláris pályára történő indításra lehet alkalmas. Kourou viszont ideális az egyenlítői (GTO/GEO), illetve a magasabb hajlásszögű pályák eléréséhez. (Az Isar által jelenleg fejlesztett Spectrum rakéta a tervek szerint Andoyából startolhat, az idei év végén, vagy a jövő év elején. A mostani szerződés része annak az európai erőfeszítésnek, hogy az ukrajnai orosz agresszió miatti szankciók hatására Kourou-ból eltűnt Szojuz indítási kapacitást elkezdjék pótolni. Ennek része lenne a gyakoribb Ariane és Vega indítások mellett az is, hogy feltörekvő európai vállalkozások hozzáférjenek a telephelyhez.)
A németországi RFA (Rocket Factory Augsburg) sikeres „hot fire” rakétatesztet hajtott végre készülő rakétája Helix nevű rakétahajtóművével. Az összesen 74 másodperces égetés három, egymást rövid megszakításokkal követő 4, 30 és 40 másodperces szakaszból állt, ami bizonyította a rakéta többszöri gyújtási képességét. Az RFA szakembereinek jelentése szerint a tesztek során olyan alkatrészt, melynek folyamatosan és csere nélkül kellett működnie, nem kellett cserélni. A következő mérföldkő az idei év végén várható, amikor már további fokozatokkal zajlik integrált teszt és a Helixnek el kell érnie a teljes repülési (működési) időt. Ehhez már elkezdték bővíteni a rakétafékpadot, illetve tesztállást. Az RFA-t még 2018-ban alapította négy személy, mint az OHB SE egyik „spin-off” cégét. A vállalat Augsburgban települt, de van már egy leányvállalata Portugáliában (ahol rakétájukhoz kompozit szerkezeteket készítenek), és a svédországi Esrange-en is jelen vannak (tesztlétesítményekkel). Első rakétájuk az RFA One lesz, amely egy háromfokozatú, 30 m magas, 2 m átmérőjű hordozóeszköz, 1350 kg össztömegű kis- és mikroműholdak indítására.
A brit Polgári Repülésügyi Szervezet társadalmi konzultációra bocsátotta a Virgin Orbit Boeing 747-esének Spaceport Corwallról történő üzemelési és a kijelölt légtérből történő (szárny alóli) rakétaindítási kérését. A Repülésügyi Szervezet elsősorban az esetleges környezet- és természetvédelmi kockázatokkal kapcsolatos észrevételeket várja. A konzultáció eredményét (is) figyelembe véve fogják kialakítani azokat az eljárásokat és elvárásokat, melyeket mind a Virgin Orbitnak, mind pedig a Spaceport Cornwallnak teljesítenie kell az engedélyek megszerzése érdekében. A konzultáció 2022. július 22. és augusztus 22. között zajlik. Egyébként egy hasonló konzultáció már pár nappal korábban elindult! Ezt az Egyesült Királyság Tenger-felügyeleti Szervezete (MMO) bocsátotta útjára. Ennek határideje augusztus 19. A Virgin Orbit 2030-ig évi két levegőből történő vízszintes rakétastarttal számol, s bár azokra Anglia partjaitól jó messze kerül sor, a B-747-es fel- és leszállási, illetve megközelítési légterei a délnyugat-angliai partvidék közelében, illetve a Newquay Cornwall Airport (ICAO: EGHQ / IATA: NQY) fölött és körül vannak.
Az első hordozórakéta-indításra brit földről legkorábban idén szeptemberben kerülhet sor. Ekkor a Boeing 747-es szárnya alól startoló, kétfokozatú LauncherOne több CubeSatot indíthat. Két kisméretű (hazai gyártású) Prometheus-2 űreszköz a későbbi brit Minerva távérzékelő műholdflotta alaptechnológiáit teszteli. A RHEA Group egy helymeghatáozó, navigációs és precíz időjel-szolgáltató (PNT) műholddal, míg az amerikai Naval Research Laboratory és a brit Defense Science and Technology Laboratory a Föld felsőlégkörének változásait vizsgáló űreszközzel lesz jelen a rakéta orrában. Kapcsolódó cikkek:
Európai mozaik – 2020. december (2. rész)
Európai mozaik – 2020. november (1. rész)
Európai mozaik – 2020. október (1. rész)
Egyenesen fel!
Európai mozaik – 2021. május (1. rész)