A Cassini-űrszonda 2008 nyarán fejezte be küldetésének első, 4 éves szakaszát, melyet követően kezdetét vette a 2010 szeptemberéig meghosszabbított Cassini Equinox (napéjegyenlőség) Mission.
2009 augusztusában a Nap pontosan a bolygó egyenlítői síkjában süt majd – és fokozatosan egyre északabbra vándorol a Szaturnusz egén –, így lehetőség nyílik az évszakváltásból adódó folyamatok megfigyelésére is.
Az űrprogram egyik érdekes új eredménye a saját atmoszférával rendelkező Titan hold felszínén uralkodó szélirány feltérképezése volt, melyet az elmúlt 4 év radaros méréseinek kiértékelésével, a hold dűnemezőinek tanulmányozása során végeztek el. A szélirány megismerése fontos faktor lehet egy jövőbeli Titan-misszió számára, amely esetleg egy légkörelemző ballonos kísérletet is magában foglal majd. A hold atmoszférájában viszonylag kevés felhő látható, ezért pusztán a légköri mozgások megfigyelése nem elegendő a szélirány meghatározásához. A dűnék azonban fiatal, folyton változó képződmények, melyek érzékenyen reagálnak a környezetükben zajló folyamatokra. A dűnék elhelyezkedését a változatos irányokból fújó szelek együttes hatása alakítja, ezért azt a kutatók a vizsgálat során egyfajta „szélkakasnak” tekintették. Az adatok kiértékelése során arra az eredményre jutottak, hogy a hold felszínén fodrozódó dűnemezők általában kelet-nyugati irányultságúak, tehát a talaj mentén nyugat helyett kelet felé fújnak a szelek - ez ellentmond a korábbi modellszámítások jóslatainak.
Globális szélirány-mintázat a Titanon. (Kép: NASA / JPL / Space Science Institute)
A dűnék anyagát a feltételezések szerint az atmoszférából aláhulló szerves kemikáliákból létrejött szénhidrogén szemcsék alkotják. Ezeket a képződményeket eddig általában a szárazabb, egyenlítői tartományokban lehetett megfigyelni, míg a nagyobb szélességeken uralkodó nedvesebb klíma elsősorban a tavak kialakulásának kedvez.
Sok új ismeretet szolgáltatott a Cassini egyik legutóbbi Enceladus-megközelítése is, amikor a szonda különlegesen jó felbontással térképezte fel az apró hold gyakran „tigriskarmolások”-ként emlegetett aktív régióját, mely a déli pólus közelében helyezkedik el.
Felszíni részlet az Enceladusról. (Kép: NASA / JPL / Space Science Institute)
A felvételek minden korábbinál részletesebb képet mutattak a felszíni alakzatokról, így láthatóvá vált, hogy a törésvonalak keresztmetszete V alakú, mélységük pedig elérheti a 300 métert is. Peremük mentén nagy kiterjedésű anyaglerakódások figyelhetők meg, tágabb környezetüket pedig kisebb-nagyobb jégtömbök borítják. Manapság gyakran feltesszük azt a kérdést, hogy az Enceladus vízkészlete vajon elegendő és megfelelő közeget szolgáltathat-e egyfajta primitív élet kialakulásához, illetve hogy a felszökő gejzírekben kimutathatók-e az életre utaló szerves anyagok nyomai.
Bebesi Zsófia Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
(KFKI RMKI)
Plusz két év a Szaturnusznál
A Cassini a tartalék hajtóműveit használja
Enceladus: a gejzírek forrása közelről
A Cassini feltérképezte a Titan dűnéit (NASA JPL)
Az aktivitás további jelei az Enceladuson (NASA JPL)
Az 1997 óta úton levő űrszonda manőverező hajtóművei megérettek a váltásra.
