A Cassini-űrszonda, miközben ismét megközelítette a Szaturnusz Enceladus nevű holdját, nagyfelbontású képeket készített az égitest déli pólusa környékéről.
A Cassini augusztus 11-i képei pontosan megmutatták, honnan erednek a felszín alól feltörő ún. gejzírek, amelyek vízmolekulákat lövellnek messze a hold körüli térségbe. A geológiailag aktív Enceladus a Szaturnusz holdrendszerének a Titan után talán a második legizgalmasabb objektuma.
A pontosan irányított felvételek tanúsága szerint a felszíni vetődések (népszerű nevükön tigriscsíkok) kb. 300 méter mélyek, belső faluk keresztmetszete V alakú.
Némelyikük külső részein finom anyag lerakódásai figyelhetők meg. A környező tájkép jellegzetes elemei még a néhányszor tíz méteres tömbök. A mostani képek nagy várakozással kísért újdonsága, hogy megmutatták a gejzírek eredetének pontos helyét. A képek és a párhuzamosan végzett más műszeres mérések talán többet árulnak majd el arról, hogy tényleg lehet-e folyékony víz az Enceladus kérge alatt.
A mostani közelség idején a Cassini 64 ezer km/h sebességgel repült el az Enceladus mellett. (Az égitesttől mért legkisebb távolsága csupán 50 km volt.) A nagy sebességet ellensúlyozandó, a földi irányítók olyan kameramozgató technikát dolgoztak ki, amely az előre kijelölt célpont helyének és az elhaladás menetrendjének az ismeretében lehetővé tette a nagyfelbontású képek készítését.
Összesen 7 szupernagy felbontású kép készült ismert „tigriscsíkokról”.
A felső, két darabból álló mozaikképképen egy pixelnek 24 m felszíni távolság felel meg. Az űrszonda 4200 és 4742 km közti távolságokból készítette a felvételeket. Az alsó kép egy öt részből álló mozaik (14,5 m/pixel; 1288–3600 km).
A több további, augusztus 11-én készült felvételből összeállított mozaikkép az Enceladus felszínét mutatja, a déli pólus közelében. A hamis színezésű képet a keskeny látószögű kamera ultraibolya, zöld és közeli infravörös tartományokban készített felvételeinek kombinálásával állították elő. A zöldes színárnyalatok valószínűleg durvább szemcsézetű jégből álló lerakódásokat mutatnak. Ezek az alakzatok – amelyek jellemzően a völgyek mélyében és oldalán találhatók – nem vehetők ki részletesen ilyen felbontással (60 m/pixel). (Képek: NASA / JPL / Space Science Institute)
Októberben két újabb közeli elrepülést terveznek. Az első során 25 (!) km-re jut majd az űrszonda a jeges holdhoz. (Összehasonlításul: az Enceladus átmérője kb. 500 km, a mi Holdunkénak a hetedrésze.)
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Szerves anyagok az Enceladusnál
„Vízbe merül” a Cassini
Az Enceladus gejzírei
Az Enceladus felszíne közelről (NASA)
A Földön a hurrikánok néhány hétig maradnak fenn. A Jupiter nagy vörös foltja legalább 150 éve létezik. Mi a helyzet a viharokkal a Szaturnuszon?
