A NASA TV élő internetes adását magyar kommentárral követhetik a Galileo Webcast honlapján, december 3-án déli 12 órától.
A NASA TV élő internetes adását magyar kommentárral követhetik a Galileo Webcast honlapján, december 3-án déli 12 órától.
Lezárult a Roszkoszmosz 2017-ben indított űrhajós-válogatása. A nyolc jelölt szeptemberben megkezdte a kiképzést. Az űrügynökség ígérete szerint akár a Holdra is eljuthat valamelyikük.
Az orosz infrastruktúra hibái elérték az emberes űrrepülések eszközeit is, az amerikai magánűrhajók pedig még mindig nem készültek el.
Az egyik orosz Szojuz űrhajón lyuk keletkezett, a másik indítása sikertelen volt. A Roszkoszmosz mindkét ügyben vizsgálódik, az októberi startbalesetről a hónap végén már többet tudhatunk.
Elindult a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) a legújabb orosz űrhajó, ezúttal csak két utassal a fedélzetén - de nem érték el a Föld körüli pályát.
Egészen valószínű, hogy az orosz Szojuz MSZ-09 űrhajón nemrég keletkezett 2 mm-es lyuk nem mikrometeorit-becsapódásra, hanem emberi beavatkozásra vezethető vissza.
Az MTA Energiatudományi Kutatóközpont új Pille kiolvasóját, amely nemrég a Szojuz MSZ-09 fedélzetén jutott fel, sikeresen beüzemelték a Nemzetközi Űrállomáson (ISS).
Bajkonurból egy orosz, egy amerikai és egy német űrhajóssal elindult a Nemzetközi Űrállomás felé a Szojuz MSZ-09 űrhajó. Magyar sugárdózismérő műszert is visznek magukkal.
Ma földet ért a Nemzetközi Űrállomás (ISS) három űrhajósa. Szerdán a Szojuz MSZ-09 fedélzetén már indul is a következő trió.
A második a sorban. A résztvevők áttekintették az orosz–magyar űregyüttműködés futó és lehetséges projektjeit.
Máskor rutinhír az orosz teherűrhajó felbocsátása, most a legutóbbi emberes Szojuz kudarcba fulladt startja miatt mindenki a rakéta működésére figyelt.
Október elején a távozó Szojuz MSZ-08 űrhajó utasai készítettek néhány látványos képet az űrállomásról.
Az orosz vizsgálat kiderítette a Szojuz MSZ-10 balesetének pontos okát.
Néhány száz kilométerre a bajkonuri indítóhelytől földet ért Alekszej Ovcsinyin és Nick Hauge, a balszerencsés Szojuz MSZ-10 két űrhajósa.
Két amerikai és egy orosz űrhajós tért vissza a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) a Szojuz MSZ-08 kabinjában.
Tegnap sikerült bekerülnie a Nemzetközi Űrállomásnak a fő hírekbe: apró lyuk keletkezett az egyik Szojuz űrhajón, valószínűleg egy mikrometeorit üthette.
Magyar idő szerint nem sokkal éjfél előtt új orosz teherszállító űrhajó indult a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS). Négy óra sem kellett a dokkoláshoz.
A NASA TV élő internetes adását magyar kommentárral követhetik a Galileo Webcast honlapján, június 6-án déli 12 órától.
Dmitrij Rogozin Igor Komarovot váltja az orosz űrtevékenységet vezető állami vállalat élén.
A Roszkoszmosz és az Orosz Posta egyedülálló lehetőséget kínál az érdeklődőknek arra, hogy levelet küldhessenek az űrhajósoknak.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu