Október elején a távozó Szojuz MSZ-08 űrhajó utasai készítettek néhány látványos képet az űrállomásról.
A háromfős személyzet visszatérés előtti utolsó feladata október 4-én az volt, hogy lefényképezzék a Nemzetközi Űrállomást (ISS). Amíg az amerikai űrrepülőgépek még aktívak voltak, addig gyakrabban készültek az ISS külsejéről olyan felvételek, amelyeken az egész komplexum látható. Most, hogy az első modul startja november 20-án esedékes 20. évfordulójának megünneplésére készülnek az űrügynökségek, elérkezettnek látták az időt egy frissített fotóalbum összeállítására.
(Kép: Roszkoszmosz / NASA)
A mostani akciónak éppen ideje volt, hiszen az utolsó alkalom, amikor fényképezés céljából körberepülték a közel 420 tonna tömegű ISS-t, 2011 júliusában volt, az utolsó űrrepülőgép (STS-135, Atlantis) távozásakor.
(Kép: Roszkoszmosz / NASA)
Október 4-én, nem sokkal a Szojuz MSZ-08 leválását követően a személyzet egyik amerikai tagja, Drew Feustel otthagyta az ülését és átlebegett az űrhajó orbitális kabinjába, amelynek ablakán keresztül elkészítette a képeket. Azok a fényképezőgép memóriakártyáján jutottak el a Földre. A néhány percen át tartó „kitérő” után visszaült a helyére a visszatérő kabinban, amellyel órákkal később sikeresen landoltak Kazahsztánban.
(Kép: Roszkoszmosz / NASA)
Az orosz Zarja modul indításával 1998. november 20-án kezdődött meg az ISS kiépítése. A Proton rakétával végrehajtott start után két héttel útnak indult az Endeavour űrrepülőgép is az első amerikai egységgel, a Unity-vel. Összesen 37 űrrepülőgépes küldetés és 55 orosz Szojuz űrhajó repülése segített a személyzetek tagjainak le- és felszállításában. Az 1. számú állandó személyzet 2000. október 31-én indult és november 2-án érkezett az űrállomásra. Az ISS tehát 18 éve állandóan lakott, jelenleg a személyzetek számozása 57-nél tart.
(Kép: Roszkoszmosz / NASA)
Az ISS vázszerkezete 109 m széles. A napenergiát elektromos energiává alakító napelemszárnyak fesztávolsága 73 m. Az idén október 4-én készített képeken egy másik Szojuz űrhajó (MSZ-09) és egy orosz Progressz teherűrhajó is látható az űrállomáshoz csatlakozva, ahogyan a legújabb japán HTV teherűrhajó is épp ott tartózkodott.
Az ISS fő szerkezeti egységei. (Kép: NASA) Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Hárman újra a Földön
STS-135: Hazatért az Atlantis
Tizenöt éves lett a Nemzetközi Űrállomás
15 éve lakott az ISS
Az ISS külső fotózása október 4-én (Spaceflight Now)