November 1–5. között tartja Budapesten 33. kongresszusát a Nemzetközi Űrhajós Szövetség. Ebből az alkalomból a résztvevők több városban is találkoztak diákokkal.
A fővárosban a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) volt a nyilvános események színhelye, ahol egyetemi hallgatók és középiskolások beszélhettek űrhajósokkal.
A Nemzetközi Űrhajós Szövetség (Association of Space Explorers, ASE) 38 országból közel 400 taggal rendelkezik, közülük – a járvány miatti korlátozások dacára – minden tizedik személyesen is ellátogatott Budapestre, Farkas Bertalan magyar űrhajós meghívására. A találkozó a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával jött létre, és egyik fontos célja volt ráirányítani a figyelmet itthon is az űrtevékenységre. Emiatt is, az ASE 33. Kongresszusa távolról sem csupán a világűrben járt utazók zárt körű tanácskozása volt. Az űrhajósok magyarországi programjába szakmai látogatásokat és közönségtalálkozókat is beiktattak. A kongresszus résztvevői Budapest mellett ellátogattak még Miskolcra, Győrbe, Debrecenbe és Kecskemétre is.
A kapcsolódó budapesti rendezvények a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) és a BME szervezésében, az egyetem területén zajlottak. November 2-án (kedden) délelőtt az Európai Űrügynökség (ESA) idén leköszönt előző főigazgatója, Johann-Dietrich Wörner tartott nagy érdeklődéssel kísért előadást az európai űrtevékenység perspektíváiról, United Space in Europe címmel.
A szerdai nap a Műegyetemen az űrhajósoké, valamint azoké volt, akik szerettek volna személyesen is találkozni velük. A BME I épületében a hátteret Űrhajók és űrhajósok üveg mögött címmel Schuminszky Nándor űrgyűjteményének kiállítása szolgáltatta.
(Képek: MANT)
A megjelent számos űrhajós – mások mellett például Valerij Tokarjev és Oleg Kotov Oroszországból (utóbbi az ASE jelenlegi elnöke), Julie Payette Kanadából, Ulrich Walter Németországból – előadásokat tartottak és válaszoltak az érdeklődők kérdéseire.
A mozgalmas nap zárásaként az „űrcégsimogató” keretében magyarországi űripari vállalkozások és kutatóintézetek kaptak lehetőséget a bemutatkozásra.
Találkozni űrhajósokkal – ráadásul egyszerre ilyen sokkal – meghatározó élmény lehetett a diákoknak. Bizonyára sokan lesznek közülük olyanok, akik hosszú évek múltán is örömmel gondolnak vissza erre az eseményre, amelyből akár inspirációt is meríthettek az előttük álló műszaki vagy természettudományos pályához. (Forrás: MANT sajtóközlemény)
Kapcsolódó cikkek:
Akik jártak a világűrben
PROGRAMAJÁNLÓ: BME űrnapok 2021
Emlékfaültetés Gripenekkel