A Challenger katasztrófája utáni első küldetés parancsnokságát a veterán Frederick Hauck kapta, aki már volt egyszer a Discovery parancsnoka, annak második űrrepülése során.
A parancsnok legfőbb segítőtársának Richard Covey lett rendelve másodpilótaként. Covey volt a CAP-COM, azaz a géppel rádión kapcsolatot tartó földi irányító a Challenger utolsó felszállása során, így tehát az ő szájából hangzott el az utolsó, azóta hírhedtté vált utasítás, amit a sikló legénysége kapott: „Challenger, go at throttle-up!”, azaz „Challenger, maximális tolóerő!” (A gépet pár másodperccel azután vetették szét a kémia és a fizika erői, miután a főhajtóművek teljesítményét ismét maximálisra állították be, a legnagyobb megterheléssel járó légköri zóna átrepülése után.) John Lounge, George Nelson és David Hilmers küldetés-specialistának lett beosztva az űrrepülés legénységébe.
A legénység tagjai. Balról jobbra: Lounge, Covey, Hilmers, Hauck és Nelson.
Az út fő feladata a harmadik TDRS (Tracking and Data Relay Satellite, azaz követő és adattovábbító műhold) raktérből történő pályára állítása volt. Ezen kívül még fizikai és élettani kísérleteket kellett elvégeznie a legénységnek, mindamellett, hogy bizonyosságot kellett szerezni a módosított Shuttle-rendszer üzemképességéről és biztonságosságáról.
Az indulás előtt Hauck parancsnok úgy búcsúzott el a feleségétől, hogy „Ne aggódj, Drágám, ez lesz a legbiztonságosabb űrrepülés a történelemben, annyira oda fogunk figyelni mindenre”. Valóban sok múlott azon, hogy sikerül-e a nagy visszatérés, tekintve hogy mekkora sokkot okozott a Challenger felrobbanása. A biztonság kedvéért még egy „éles” hajtóműtesztet is elvégeztek a már a 39B indítópadon kinn álló Shuttle főhajtóműveivel a felszállás előtt. A rakétamotorok megfelelő eredménnyel teljesítették a próbaégetést, az STS-26 zöld jelzést kapott a fejesektől.
Az ötfős személyzet 1988. szeptember 29-én felöltötte az újonnan rendszeresített narancssárga nyomásálló öltözéket, majd – kételyektől sem mentesen – bekászálódtak az üzemanyaggal feltöltött űrrepülőgép utaskabinjának üléseibe. A szél miatt majdnem két órával el kellett halasztani az indulást, de még aznap, magyar idő szerint 17:37-kor rendben elrajtolt a Discovery.
Két és fél év után ismét űrrepülőgép indult a floridai óceánpartról.
A sikló szép ívben emelkedett felfelé az előre kijelölt pályán, ám amikor a CAP-COM kiadta az utasítást a maximális tolóerő elérésére, minden, az indítást figyelemmel kísérő embernek felállt a szőr a hátán, emlékezvén a két és fél évvel korábban történtekre. Ám Frederick Hauck magabiztos „Vettem” nyugtázását nem követte robbanás, és két perc öt másodperc repülés után a gyorsítórakéták rendben le is váltak a külső hajtóanyagtartályról. A felszállás további szakasza is az eltervezettek szerint zajlott, a Discovery rendben pályára állt, hetedszerre érkezvén meg az alacsony Föld körüli pályára.
A harmadik TDRS műhold még a raktérben…
…és a kibocsátása során.
A küldetés során csak kisebb műszaki problémák merültek fel, az Egyesült Államok sikeresen visszatért a világűrbe. A legénység jóvoltából kikerült a pályára a TDRS műhold, és a kísérletek is elvégeztettek. Azonban nem akarta az igazgatóság túlságosan hosszúra húzni az STS-26 madzagját, nehogy el találjon szakadni, és a sikerek ellenére az eredetileg eltervezett október 3-i időpontban leparancsolták a járművet a világűrből. Hauck parancsnok igazi pilótához méltóan landolt a géppel az Edwards Légitámaszpont kifutópályáján.
Az utolsó méterek a levegőben.
Hiába sikerült szépen a visszatérés a repüléshez, a következő, STS-27 kódnevű küldetés majdnem tragédiába torkollott a külső hajtóanyagtartályról lehulló habszigetelés-darabok miatt. Annak ellenére, hogy ezúttal a gép szerencsésen megúszta a „kalandot”, a probléma Damoklész kardjaként ott lebegett az űrrepülőgép-flotta felett egészen addig, ameddig a száztizenharmadik küldetés során le nem sújtott, 2003. február elsején. A Columbia veszte bebizonyította, hogy ennek a teljes mértékben ki nem iktatható problémának következtében a Space Shuttle sohasem lehet teljesen biztonságos jármű, a veszély éppen annyira szerves alkotóeleme az amerikai űrrepülőgépeknek, mint a lenyűgöző indítás vagy az impozáns technikai háttér… (Képek és forrás: NASA)
Kapcsolódó cikkek:
STS-26, avagy minden újrakezdés nehéz (1. rész)
Egy űrlegenda születése: 25 éves lett a Discovery (1. rész)
Egy űrlegenda születése: 25 éves lett a Discovery (2. rész)
Egy hajszálon múlt (1. rész)
Egy hajszálon múlt (2. rész)
Ellentétben a Columbia elvesztésével, a Challenger pusztulása után egyértelmű volt az amerikaiak számára, hogy a Space Shuttle programot folytatni kell.
