STS-26, avagy minden újrakezdés nehéz (2. rész)
(Rovat: A Space Shuttle program - 2009.12.09 12:00.)

A Challenger katasztrófája utáni első küldetés parancsnokságát a veterán Frederick Hauck kapta, aki már volt egyszer a Discovery parancsnoka, annak második űrrepülése során.

A parancsnok legfőbb segítőtársának Richard Covey lett rendelve másodpilótaként. Covey volt a CAP-COM, azaz a géppel rádión kapcsolatot tartó földi irányító a Challenger utolsó felszállása során, így tehát az ő szájából hangzott el az utolsó, azóta hírhedtté vált utasítás, amit a sikló legénysége kapott: „Challenger, go at throttle-up!”, azaz „Challenger, maximális tolóerő!” (A gépet pár másodperccel azután vetették szét a kémia és a fizika erői, miután a főhajtóművek teljesítményét ismét maximálisra állították be, a legnagyobb megterheléssel járó légköri zóna átrepülése után.) John Lounge, George Nelson és David Hilmers küldetés-specialistának lett beosztva az űrrepülés legénységébe.

A legénység tagjai. Balról jobbra: Lounge, Covey, Hilmers, Hauck és Nelson.

Az út fő feladata a harmadik TDRS (Tracking and Data Relay Satellite, azaz követő és adattovábbító műhold) raktérből történő pályára állítása volt. Ezen kívül még fizikai és élettani kísérleteket kellett elvégeznie a legénységnek, mindamellett, hogy bizonyosságot kellett szerezni a módosított Shuttle-rendszer üzemképességéről és biztonságosságáról.

Az indulás előtt Hauck parancsnok úgy búcsúzott el a feleségétől, hogy „Ne aggódj, Drágám, ez lesz a legbiztonságosabb űrrepülés a történelemben, annyira oda fogunk figyelni mindenre”. Valóban sok múlott azon, hogy sikerül-e a nagy visszatérés, tekintve hogy mekkora sokkot okozott a Challenger felrobbanása. A biztonság kedvéért még egy „éles” hajtóműtesztet is elvégeztek a már a 39B indítópadon kinn álló Shuttle főhajtóműveivel a felszállás előtt. A rakétamotorok megfelelő eredménnyel teljesítették a próbaégetést, az STS-26 zöld jelzést kapott a fejesektől.

Az ötfős személyzet 1988. szeptember 29-én felöltötte az újonnan rendszeresített narancssárga nyomásálló öltözéket, majd – kételyektől sem mentesen – bekászálódtak az üzemanyaggal feltöltött űrrepülőgép utaskabinjának üléseibe. A szél miatt majdnem két órával el kellett halasztani az indulást, de még aznap, magyar idő szerint 17:37-kor rendben elrajtolt a Discovery.

Két és fél év után ismét űrrepülőgép indult a floridai óceánpartról.

A sikló szép ívben emelkedett felfelé az előre kijelölt pályán, ám amikor a CAP-COM kiadta az utasítást a maximális tolóerő elérésére, minden, az indítást figyelemmel kísérő embernek felállt a szőr a hátán, emlékezvén a két és fél évvel korábban történtekre. Ám Frederick Hauck magabiztos „Vettem” nyugtázását nem követte robbanás, és két perc öt másodperc repülés után a gyorsítórakéták rendben le is váltak a külső hajtóanyagtartályról. A felszállás további szakasza is az eltervezettek szerint zajlott, a Discovery rendben pályára állt, hetedszerre érkezvén meg az alacsony Föld körüli pályára.

A harmadik TDRS műhold még a raktérben…

…és a kibocsátása során.

A küldetés során csak kisebb műszaki problémák merültek fel, az Egyesült Államok sikeresen visszatért a világűrbe. A legénység jóvoltából kikerült a pályára a TDRS műhold, és a kísérletek is elvégeztettek. Azonban nem akarta az igazgatóság túlságosan hosszúra húzni az STS-26 madzagját, nehogy el találjon szakadni, és a sikerek ellenére az eredetileg eltervezett október 3-i időpontban leparancsolták a járművet a világűrből. Hauck parancsnok igazi pilótához méltóan landolt a géppel az Edwards Légitámaszpont kifutópályáján.

Az utolsó méterek a levegőben.

Hiába sikerült szépen a visszatérés a repüléshez, a következő, STS-27 kódnevű küldetés majdnem tragédiába torkollott a külső hajtóanyagtartályról lehulló habszigetelés-darabok miatt. Annak ellenére, hogy ezúttal a gép szerencsésen megúszta a „kalandot”, a probléma Damoklész kardjaként ott lebegett az űrrepülőgép-flotta felett egészen addig, ameddig a száztizenharmadik küldetés során le nem sújtott, 2003. február elsején. A Columbia veszte bebizonyította, hogy ennek a teljes mértékben ki nem iktatható problémának következtében a Space Shuttle sohasem lehet teljesen biztonságos jármű, a veszély éppen annyira szerves alkotóeleme az amerikai űrrepülőgépeknek, mint a lenyűgöző indítás vagy az impozáns technikai háttér… (Képek és forrás: NASA)