Immár két éve, hogy a hazai űrtevékenység egyik legsikeresebb produktuma – a Pille sugárzásmérő – felkerült a Nemzetközi Űrállomásra. Ez az apró évfoduló volt az apropója annak, hogy beszélgetésre kértük Apáthy Istvánt és Deme Sándort, a projekt irányítóit, a KFKI AEKI munkatársait. Kétrészes cikksorozatunk első részében a múlt és a jelen keveredik.
ŰRVILÁG: A mai Pille egy hosszú evolúció eredménye. Melyek voltak a legfontosabb lépcsők?
Apáthy István - Deme Sándor: Öt éves fejlesztőmunka eredményeképpen megszületett a KFKI-ban egy kis sorozatban gyártott, kiforrott, ma is használt laboratóriumi termolumineszcens dózismérő (TLD) kiértékelő műszer, a TLD-04B (30 liter térfogatú, 12 kg tömegű, 200 W fogyasztással). Ezt már használták szovjet űrhajósok dózisterhelésének a mérésére, de akkor még a dózismérőket csak az űrhajósok visszatérése után, földi laboratóriumban értékelték ki. Így az űrmisszió teljes dózisát, s csak utólag lehetett meghatározni, ami hosszabb fedélzeti tartózkodás esetén nehezen fogadható el rendszeres dozimetriai ellenőrzésként. Mindazonáltal, ezt a módszert használják ma is, úgy a NASA-nál, mint az orosz űrrepüléseknél.
A következő fontos momentum az első magyar űrhajós programjának előkészítése volt. 1978-ban a Farkas Berci által végzendő kísérleteket előkészítő szovjet delegáció részéről, a velünk együttműködő szakemberek kezdeményezése alapján (Jurij Akatov, ma is partnerünk) javasolták – a korábbi műszerünk továbbfejleszteseként – egy kisméretű, kis fogyasztású, űrhajó fedélzetén is használható TLD kiolvasó / kiértékelő műszer kidolgozását. A cél az volt, hogy űrrepülés közben is mérni lehessen a mérés időpontjáig kapott dózist, s ezzel meg lehessen teremteni a rendszeres, fedélzeti dózismérést az űrhajósok esetében is. 1979 nyarára, Farkas Bertalan eredetileg tervezett űrrepülésének idejére elkészült a Pille fedélzeti TLD rendszer, amely 1 liter térfogatú, 1 kg tömegű, kis fogyasztású, és már űrkvalifikált volt.
Bertalan 1980 májusában sikerrel használta az első Pillét a Szaljut-6 űrállomáson, s azt ott is hagyta. Később a szovjet űrhajósok mértek vele, aztán 1983-ban feljuttatták egy újabb, érzékenyebb változatát a Szaljut-7-re. Ezt 1986-ban átvitték a Mir-re, ahol 1987-ben ezzel mértek először dózisterhelést űrséta során.
A "nyugat" felé tett első jelentős lépésre is már közel húsz éve került sor. 1984 októberében a NASA-val kötött együttműködési egyezmény alapján Sally Ride, az első amerikai űrhajósnő felvitt egy módosított, akkus Pillét a Challenger űrrepülőgéppel. Nagyon sikeresen mért vele, és ez az együttműködés egyszersmind politikai áttörés is volt. A legújabb űrváltozat (Pille'97) 2001 márciusában jutott fel az egyik űrrepülőgéppel az ISS amerikai moduljára, és idén várható egy hasonló, az orosz telemetriai ígények szerint módosított példány felküldése az ISS orosz laboratóriumába.
Ű: Az embernek a fentiek alapjan az az érzése, hogy a Pille sikerre van ítélve. Valóban ennyire unikum ez a magyar eszköz? Miért?
A.I.-D.S.: Eleddig a Pille az egyetlen, űrkvalifikált TLD kiolvasó a világon. Hogy miért? Nem tudjuk. Földi használatra fejlesztettek már több ilyen hordozható, katonai eszközt, de ezek polgári célú mérésekre nem alkalmasak, mert kicsi az érzékenységük. Talán nem elég nagy a fizetőképes kereslet, és nem érte meg annak a néhány érdekelt cégnek egy ilyen műszert kifejleszteni.
Kapcsolódó cikkek:
1994-re megszületett az új generációs, mikroprocesszoros Pille. Egyes, egyre "fejlettebb" változatai repültek az ESA Euromir'95 programja keretében (Pille'95) a Mir-en, a NASA4 misszió során (Pille'96) szintén a Mir-en. Sok sikeres mérést végeztek velük, többek között űrséták során is.
A magyar Pille másfél éve a Nemzetközi Űrállomáson
A KFKI Atomenergia Kutatóintézetben kifejlesztett Pille'97 dózismérő NASA-nak felajánlott példányát 2001 márciusában juttatták a Discovery űrrepülőgéppel az ISS nevű Nemzetközi Űrállomás amerikai kutatómoduljára, a Destiny-re.
